"Nem versenyeztem még ezeken a pályákon, de a
pénteki prológon mentünk igazán vakon, ott ugyanis Sanyi barátom ült mellettem,
aki tényleg nem lát" - mesélte Kőváry Barna. "Abszolút profin
csinálta, Zsolti jegyzetei alapján Braille-írógéppel megírtuk neki az itinert,
kapott tűzálló overallt. Szóval nem autóztatásról volt szó, megdolgozott az
élményért" - tette hozzá viccesen a pilóta. Az alkalmai páros remekül
működött, legyőzték ellenfelüket a szinkronpályás viadalon. Persze ez csak
játék volt, nem számított bele a verseny értékelésébe, az igazi küzdelem
szombat reggel kezdődött. "Miután az első gyorsaságin átszaladtunk,
megbeszéltük a Zsoltival, na, ezt most jól letaxiztuk. De nem, az időeredmények
egészen mást mutattak, simán nyertük a kategóriánkat, tíz másodpercet adva az
ellenfeleknek" - mesélte a 34 éves versenyző. A páros nem ijedt meg az
első helytől, sőt a következő szakaszokon tovább növelték előnyüket, még a
napközben megérkezett eső sem vetette őket vissza, pedig a kocsin száraz
pályára való, slick gumik voltak.
Végül a páros úgy mehetett aludni szombat
este, hogy a legközelebbi ellenfelük is több mint fél percre volt. Ami persze
nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy kilenc gyorsaságiból haton a
leggyorsabbak voltak, de a többi hármon sem szorultak a második helynél
hátrébb. Ekkora előny mellett már taktikázhattak volna, de nem, a pilóta meg is
magyarázza: "Megbeszéltük Zsoltival, hogy nem fogunk itt csak
kocsikázgatni, átgurulni, úgy nem lehet menni, nem ezért jöttünk. Menni kell
előre." Ennek aztán az lett az eredménye, hogy ismét csak a második volt a
legrosszabb eredményük a vasárnapi szakaszokon. Ugyanakkor Barna elárulta, hogy
Zsolti azért a kritikus helyeken már nem űzte olyan vehemenciával. A siker
viszont így sem maradt el. A Nyírség-ralit a Kőváry Barna-Tóth Zsolt páros
nyerte meg az A7-es kategóriában. Ez már a csapat negyedik győzelme idén, nem
rossz, hiszen hat futamon vagyunk túl.