Közel kétszáz éves gépipari történetével a Peugeot a világ autós kalandjának
egyik úttörője. Ma ötvenmillió legyártott autónál tart, ez jelenleg a világ
autópiacának éves mennyiségét teszi ki.
Tehát kezdetben az autók mellett elkötelezett családi eredetű vállalat -
1810-től működik - számos olyan eszközt készített, melyek hasznosak voltak a
háztartásokban és a barkácsolásnál. 1889-ben aztán, a Párizsi Világkiállításon a Peugeot bemutatta az első gőztriciklijét - Serpollet Peugeot -, s ez
az esemény meghatározta a vállalat jövőjét. 1891-ben már forgalmazni kezdték az
első Peugeot automobilokat, 4 évvel később pedig Type 7 nevű modelljük
megnyerte a világ első autóversenyét, a Párizs-Bordeaux-Párizst. S ezzel
megkezdődött az oroszlános márka felemelkedése...


Már 1920 előtt, az „automobil-találmányok" fellendülésének korszakában
szokatlanul széles modellpalettát kínált a Peugeot, a személyautók mellett
teherautót, szállító-omnibuszt is árult a gyár. Sőt, a versenyzésből is
rendesen kivette a részét, 1913-ban Jules Goux egy L76-os volánja mögött
megnyerte az indianapolisi 500 mérföldes versenyt. 1925-ben már a százezredik
autónál tart a francia autógyár, a termelés Lille-ben, Valentigney-ben,
Audincourt-ban és Beaulieu-ban folyt. Hamarosan azonban a Peugeot „elfoglalja"
mára híressé vált székhelyét, Sochaux-t.
1929-ben a 201-es típus megjelenése új "Márka modell-elnevezési rendszert"
nyitott a gyár történetében: az első szám a méretet, a harmadik az
időrendiséget jelzi, a nulla pedig a számozás tagolását szolgálja, nem a
kurbli behelyezését.... A rendszer ugyan a mai napig él, de a 201-es elsősorban
nem emiatt jelentett műszaki fordulópontot, hanem azért, mert ez volt az első
független kerékfelfüggesztésű autó a világon. 1934-ben pedig a 401 Eclipse az
első cabriolet, csomagtartóba rejthető merevtetővel...
A „sochaux-i rakéta" is általános megdöbbenést keltett 1935-ben, a 402-est
rendkívül áramvonalas, lendületes vonalvezetés és hűtőrács mögé rejtett
fényszórók jellemezték. Két évvel később Le Mans-t is „meghódítja" a Peugeot,
igaz, ekkor még nem sok babér terem a 24 órás viadalon a három 302 DS Speciale
Sportnak (hetedik, nyolcadik, tizedik helyezés), legalábbis a következő évhez
képest, amikor egy 402-es DS Speciale Sport a dobogó legfelső fokára állhatott.

1948-ban aztán megérkezett a 203-as, mely a strapabírósága miatt igen nagy
népszerűségre tett szert az egész világon, ráadásul számtalan
karosszériaváltozatával (kabrió, kupé, családi...) minden igényt képes volt
kielégíteni. A Pininfarina által megrajzolt 403-as sikere azonban még ezen is
túltett, egymilliónál is többet értékesítettek belőle, miközben két jelentős
műszaki újdonsággal is büszkélkedhetett: ez volt az első tömeggyártású
dízelautó, hűtőventilátora pedig automatikusan működésbe lépett a hűtővíz
hőmérsékletének függvényében.
A 60-as évek két modellje szintén emlékezetes maradt: a befecskendezéses
motorral szerelt 404-es úttörő volt a francia modellek között, a 204-es viszont
keresztben elhelyezett alumínium-motorral, felülfekvő vezérműtengellyel, négy
független kerékfelfüggesztéssel és első tárcsafékekkel büszkélkedhetett.
Eközben a Peugeot folytatja nemzetközi terjeszkedését, míg 1965-ben
Franciaországon kívüli eladásai a termelés 40 %-át teszik ki, addig 1973-ban
ugyanez az arány már eléri az 54 %-ot.

1968-ban, a Peugeot történetében új szakaszt nyit a Párizsi Autószalonon
debütált felsőkategóriás 504-es, melyet egy évvel később az Év autójának
választott a szakmai zsűri. A négy különböző karosszériával forgalmazott
modellből több, mint 3,6 millió példány készült, összeszerelése egészen 2006-ig
folytatódott Nigériában. Ez és a 404-es Afrika egy-egy emblematikus autójává
vált, mindkettő számtalan sikert könyvelhetett el a különösen kegyetlen
viszonyok között zajló Kelet-Afrikai Szafari Raly-n.
Az igazán nagy dobást azonban az 1983-as év hozta meg, a fantasztikus 205-ös
megszületésével. Kedvelték a vásárlók, szerették a versenyzők, imádták a
rajongók... 5,3 milliót gyártottak belőle, a Peugeot megmentője volt.
Sportváltozatai mindenhol győztek, mindegy, hogy milyen szakágban indultak.
A 405-ös ezzel szemben újra csak a szakmai zsűri szeretetét nyerte el, 1988-ban
megkapta az Év autója büszke címet. Utódjával a Peugeot egyben új szlogent is
bevezetett: Vezetni mindig élvezet, így a francia márka az alapértékei közé
felvette a dinamizmust és az innovációt. Kupé változatának letisztult formája
máig időtálló, hiába, Pininfarina mester nem tud csúnyán rajzolni.
A következő évek is rengeteg sikert, újdonságot hoztak: 1998-ban a 20♥
tanulmányautó felvázolta a kisautók következő nemzedékének divatját,
megelőlegezte a CC-k új korszakát. A szériaváltozat is elsősorban divatos
formájának köszönheti történelmi rekordját, hatmilliónál is több fogyott
belőle, eddig... WRC változata pedig megismételte a 205-ös dicsőségét, 25
világbajnoki raly-futamon diadalmaskodott, 2 világbajnoki címet szerzett.
Az 1998-ban megjelent HDi dízelmotor más fronton bizonyított, korszerű
technikája 60 %-kal csökkentette a részecske-kibocsátást, 40-50%-kal az egyéb
szennyezőanyagokét, 20%-kal az üvegházhatású gázokét. 2000-től már
részecskeszűrővel készülnek...
2001-ben a 307-es is új tervezési irányvonalat mutatott a kompakt kategóriában,
az SW változat már nem is jelentett akkora meglepetést. A Peugeot nemzetközi
fejlődésének jelképeként egyébként a hatmilliomodik 206-os a kínai Wuhanban
működő üzem gyártósoráról gördült le. 2007-ben pedig megjelent a 8-as sorozat...


Az 50 millió legyártott autó a Peugeot történetében gyökerező erőre hívja fel a
figyelmet. A Márka egy sor műszaki, sport- és kereskedelmi kihívásnak felelt
meg a két század fordulóján.
A történet az idők során felgyorsult. 1952-ben készült el az egymilliomodik
Peugeot, 1976-ban a tízmilliomodik, és a csodálatos növekedéssel
párhuzamosan az események is egyre inkább felgyorsultak, hiszen a
húszmilliomodik autó 1988-ban született, a negyvenmilliomodik pedig még nincs
is hat éves. Ez a történet nyit távlatot a jövőre.