Lexus IS250 C - Karácsonyi ajándék

Ajándékot visszaadni nem illik! Mi sem mondtunk nemet a Lexus IS250 C decemberi lehetőségére.

Úgy gondoltuk, maximum megdöntjük a „kabriózás mínuszokban" világrekordját, meg hát a kétajtós, négyüléses Lexus amúgy is tökéletesen használható kupé. Mint kiderült, nem tévedtünk nagyot!
Először is, úgy kellett kiásnunk az IS250 C-t a parkolóból. Jó, egy kicsit túloztam, alig 5-6 centi hó takarta a karosszériát. Így kabriózásról szó sem lehetett. Kupéként viszont majdhogynem tökéletes.

De ne szaladjunk ennyire előre! Még csak a takarításnál, a hókaparásnál tartunk, lassan már nyithatóvá válik az amerikai-japán CC. Kulcs nem kell hozzá, zsebünkben a jeladó, a keret nélküli ablak diszkréten - kb. 5 millimétert - lemozdul, s a súlyos ajtó kinyitásával egy kifejezetten kellemes világ tárul elénk. Világos, finom bőrkárpit, vastag, szintén krémszínű szőnyegek, ülésfűtés (szellőzés) vár ránk, s ezek csak az első dolgok, amit észreveszünk. Minden - ülés, kormány, ablakok és tető - elektromosan mozog, illetve majd' minden, apró szépséghiba, hogy a biztonsági övért kézzel kell hátranyúlni. A magas övvonal óvón körbeveszi a bennülőket, a középkonzol a színes, érintőképernyőnek hála high-tech, a helykínálat bőséges. Legalábbis elöl, a hátsóra még visszatérünk.

A motor gombnyomásra röffen be, vagyis miket beszélek, dehogy röffen, semmit nem hallani belőle, csak a műszerfal mutatói villannak meg, megmutatják a „bejárható" utat. A több mint 200 lóerős V6-ost csúnyán elszigetelték a vezetőtől és az utasoktól, később kiderül, hogy még a maximális fordulatszám közelében is alig üvölt, hiába, a Lexus egyik legnagyobb erénye a csendes üzem.
Jeges, csúszós az út, így ismerkedés gyanánt nyomunk egy nyugtatót az ISC-nek, mert szerencsére a hatfokozatú automata váltónak van téli üzeme. (Mint ahogy sport módja is, de erre nem nagyon volt szükség az egy hetes teszt során.) Kellett is, hála a magyar közútkezelők áldásos munkájának, hótolók sehol, az utak jobb esetben havasak, rosszabban jegesek, csúsznak, az egész jobban hasonlít korcsolyapályára, mint autóútra. (Köszönjük Neked Közútkezelő!) A Lexus pedig hátsókerékhajtású, nem árt vigyázni, olykor-olykor még a belassult viselkedése ellenére is megcsóválta a farát. Pedig a váltó rendkívül finoman, óvatosan kapcsolt, a fordulatszámmérő mutatója át sem lépte szinte a 2500-as határt, tudta, mi a dolga. Ahogy az ESP is, igyekezett minden nem kívánatos megmozdulást, önállóskodást kiiktatni.
Harmadnapra kisütött, az útviszonyok is javultak, végre el lehetett felejteni a „lassítót", sőt időnként még a Power gombot is meg mertem nyomni. Hihetetlen volt a különbség, mintha a lottón nyertünk volna még néhány extra lóerőt, nem is keveset, és a váltó is fürgébben pakolgatta a fokozatokat. Most áldottam csak igazán a korábbi - hatásos - életvédelmi eszközöket (ESP és téli üzemmód).

Kisütött a nap, eljött hát a fotózás ideje, az autó lemosása, megtisztítása után pedig végre megcsodálhattuk a Lexus valós színét, formáját. Most bámulták csak meg igazán a járókelők, szinte kivétel nélkül mindenki, az IS250C igazán jól nézett ki, ragyogott kupéként és kabrióként egyaránt. Mert - itt és most szóljon a dobpergés és harsona - nem bírtuk ki, s a mínuszok ellenére lenyitottuk a keménytetőt. Megnyomtam a kormány bal oldalán lévő gombot, s 20 másodperc alatt újra óriási átalakuláson ment át a kocsi, kivirágzott, megmutatta igazi személyiségét, egyértelművé vált, hogy minek készült. Viszont szélvédelem ide, fűtés oda, még pár méter megtétele is kínszenvedés volt a nyitott autóval, így gyorsan visszavedlett kupévá. Élveztük kényelmét, erős motorját, visszafogott, de szép orgánumát.

A hi-fi és a fogyasztás előtt viszont le a kalappal, a Mark Lewinson egység gyönyörűen szól, a motor pedig beérte 9 liter üzemanyaggal. Ehhez nyilvánvalóan a rossz útviszonyok és a kíméletes bánásmód is hozzájárultak, de egy 2,5 literes V6-os erőforrástól akkor sem rossz. Igaz, a 14 milliós alapár ismeretében ez abszolút mellékes. Szép, sőt gyönyörű ajándék a Lexus, kár, hogy nem tarthattuk meg.