Ossza meg ezt a cikket barátaival és ismerőseivel a Facebookon!
|
|
|
|
|
|
| Írta: Administrator | |
| 2009. február 18. szerda 10:21 | |
|
A forradalmi RX 400h 2005-ös bevezetése után az új
Lexus RX 450h-ban immár a Lexus Hybrid Drive technológia második generációja
mutatkozik be az RX sorozatban.
Az RX400h-ban bemutatkozó rendszer volt az első,
amelynél sikerült ötvözni a hatalmas teljesítményt és a hibridrendszer igazi
előnyeit - a kedvező fogyasztást és a csekély károsanyag-kibocsátást -, azaz
megvalósult a prémium autóipari szegmensben a hajtáslánc technológiájának
forradalma. A fejlesztés során elvégzett, átfogó módosításoknak köszönhetően a
második nemzedék jelentősen túltesz elődjén, nagyobb teljesítménye ellenére
jelentősen csökkent a fogyasztás és a CO2 emisszió. Sőt, hidegben is jóval
hatékonyabban működik.
Szemben az enyhe hibridekkel, amelyek „csak" kiegészítő villanymotort használnak arra, hogy szükség esetén besegítsen a benzinmotornak, az RX 450h úgynevezett teljes hibrid, azaz képes üzemelni tisztán benzines, tisztán villanymotoros üzemmódban, illetve a két erőforrás kombinációjával is. Az RX 450h hibridrendszerében egy nagyon hatékony, V6-os benzinmotor és két erős villanymotor található, melyek összesített teljesítménye 220kW/299 DIN lóerő, s ezek együttműködve valósítják meg az „intelligens", elektromos négykerékhajtást. A korábbi 3,5 literes erőforrást alaposan átalakították a Lexus mérnökei - a hibrid hajtáslánc szempontjai szerint. Különösen a következő három újításnak van nagy szerepe: az Atkinson ciklusnak, a Hűtött Kipufogógáz visszavezetésnek (EGR) és a Kipufogógáz hővisszanyerésnek (EHR). Mivel egy Atkinson ciklusú motorban a szívószelepek későn zárnak, a sűrítés késleltetett. Ez kisebb kompresszió mellett nagy expanziós arányt teremt, csökkenti a szívási és kipufogási veszteségeket, illetve hatékonyabban alakítja az égési energiát teljesítménnyé. Mindennek eredményeként a kipufogógáz hőmérséklete kisebb lesz, mint a hagyományos megoldás esetében. Egy különleges szívócsőn keresztül az EGR-rendszer tökéletesen ellenőrzött mennyiségű és 880-ról 150 °C fokra hűtött kipufogógázt vezet vissza a szívórendszerbe, azaz tovább mérsékli az aggregát üzemi hőmérsékletét. Az EHR-rendszer pedig a kipufogógázt felhasználva melegíti a hűtőfolyadékot a hidegindítást követően. Ezzel lerövidül a bemelegedési idő, s így megfelelő körülmények között hamarabb leállítható, ami - különösen télen - több teret enged a tisztán villanymotoros üzemnek. Ennek köszönhetően az RX 450h hideg időben 23 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint elődje. A Lexus Hybrid Drive figyelemre méltóan kompakt erőátviteli egysége is számos módosításon esett át. A módosított lendkerék-csillapítóban bevezetett kétfokozatú, nyomatékelnyelő csillapító nemcsak elnyeli a nyomatéki változásokat, hanem leállításkor és újraindításkor csökkenti az erőforrás rázkódását is. Ez jelentős mértékben mérsékli a zajt és vibrációt, ami leginkább városi közlekedés során vehető észre, ahol gyakoribb a benzinmotor leállítása és újraindítása. A Lexus első ízben alkalmaz hibridhajtású autóban mesterséges intelligenciát (AI-SHIFT) tartalmazó váltóvezérlést. A rendszer a jármű sebességének és a gázpedál állásának összehasonlításával meghatározza, hogy a szabadidőautó lejtőn vagy hegymenetben halad-e. Ezt követően a váltómű kiválasztja a megfelelő váltási tartományt - a harmadiktól a hatodik fokozatig -, hogy optimális szinten tartsa a fordulatszámot a hegymeneti gyorsításhoz vagy a lejtmeneti motorfékhatáshoz. A szekvenciális váltási üzemmód az S-kulissza kiválasztásával aktiválható a váltókarral. Bár az első és hátsó villanymotor teljesítménye ugyanaz maradt, mint az RX 400h esetében (400h (123kW/ DIN lóerő és 50kW/68 DIN lóerő), a PCU (Teljesítményszabályozó egység) hatékonyabb hűtésének köszönhetően szélesebb lett a villanymotorok folyamatos maximális nyomatékának fordulatszám-tartománya. Az első és a hátsó egyaránt 0 percenkénti fordulatszámtól kezdve 335 és 139 Nm nyomatékot ad le. Az első maximális nyomatékához tartozó sebességtartomány pedig 15 km/órával, míg a hátsóé 35 km/órával nőtt. Az RX 450h hibrid hajtási rendszerének hatékonysága és teljesítménye egyaránt javult a három új üzemmód - ECO, EV és HÓ - alkalmazása által. Az elindulást követően kis és közepes sebességekig az RX 450h automatikusan működhet EV üzemmódban is, vagyis ilyenkor csak villanymotorjai hajtják. A volánra szerelt multi-információs kapcsoló segítségével a vezető manuálisan is választhatja az EV üzemmódot. Mivel a jármű hatótávolságát az akkumulátorok töltöttsége határozza meg, az EV üzemmód lehetővé teszi a minimális zajjal és nulla emisszióval járó városi közlekedést. A szintén a multi-információs kapcsolóval aktiválható HÓ üzemmód segít modulálni a gázpedál használatát, könnyebbé teszi az autó elindulását, felgyorsulását hóval borított, csúszós útfelületen. A gázpedál utasításait a rendszer automatikusan úgy alakítja át, hogy a kerekek kipörgésének elkerülése érdekében optimális legyen a nyomaték mértéke, s közben a hátsó villanymotor működésbe lép, hogy megőrizze a jármű tapadását. A sebességmérőben elhelyezett visszajelzőhöz kapcsolt új ECO üzemmód módosított, nem lineáris pillangószelep-vezérlést és klímaszabályozást valósít meg, hogy támogassa a hatékony vezetést, csökkentse az agresszív gázpedálkezelés hátrányait, javítva a fogyasztást, és elősegítve a finomabb autóvezetést. A világ legkelendőbb prémium crossoverének harmadik generációja Európában, Genfben mutatkozik be, s 2009 nyarától megvásárolható. |
|
| Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:19 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|














