|
Írta: Admin Viewer
|
|
2010. szeptember 06. hétfő 01:21 |
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztálya eljárást indított egy 47 éves férfi ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A rendőrök 2010. szeptember 1-jén 19 órakor megjelentek a Budapest IV., Kinizsi utcában található egyik háznál, mivel információjuk merült fel arra vonatkozóan, hogy ott rendszám nélküli, feltehetően bűncselekményből származó, nagy értékű BMW gépkocsik találhatóak. Az ott lakó 47 éves férfi a rendőri felszólítást követően késlekedve engedte be a nyomozókat az ingatlan udvarára, ahol a kollégák megállapították, hogy az udvaron parkoló 3 darab BMW típusú személygépkocsi bűncselekményből származik.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a német hatósági jelzésű BMW X6 típusú gépkocsit ismeretlen elkövető 2010. július 21-én Balatonföldváron, a Rákóczi utcából egy lezárt udvarról tulajdonította el, majd a rendszámainak leszerelésével a Budapest IV., Kinizsi utcai ház udvarán elrejtette.
Az olasz hatósági jelzésű BMW X6 típusú autót 2010. január 15-én ismeretlen elkövető Olaszországból tulajdonította el, majd az első rendszám helyére egy szlovák felségjelzésű hatósági jelzést helyezett fel és a gépkocsit a Kinizsi utcában rejtette el.
Az osztrák hatósági jelzésű BMW 530XD típusú gépkocsiról megállapításra került, hogy Ausztriából 2010. július 20-án ismeretlen elkövető tulajdonította el, majd annak rendszámait leszerelte és szintén az újpesti háznál rejtette el.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 47 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy anyagi haszonszerzés végett megszerezte a korábban jelzett személygépjárműveket és azokat házának udvarán rejtette el.
A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított állandó munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezik, feltehetően bűncselekmények elkövetéséből tartja fenn magát.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:28 )
|