Szemből csak egy a sok közül. Olyan, akár egy
spoilerkészlet nélküli C30-as, de talán az S40/V40 párosra még annál is jobban
hasonlít. Rosszabb napjaimon mondjuk egy S60-assal is simán összekeverném, de
figyelem! Szigorúan csak szemből!
Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy a C70-es - a többi
Volvóhoz képest erősebben döntött és íveltebb - szélvédője új világot tár
elénk. Tökmindegy, hogy fenn van-e a keménykalap, v agy éppen nincs, a svéd
topless-modell oldalról és hátulról tökéletesen mutat. Nem ismeri a hasonló
felépítésű modellekre jellemző farnehézség fogalmát, a tető gyönyörű ívben
kapcsolódik a szelíd övvonalhoz, amit a C-oszlop táján az erős váll némiképp
megbolondít. A far is végtelenül letisztult, sallangmentes; nincs egy oda nem
illő részlet, a két oldalon kivezetett kipufogóvégek és a márkavédjeggyé vált
hátsó fényszórók pedig találóan kiemelik a T5-ös motor képességeit.
  
A Volvo méltán lehet büszke az öthengeres erőforrására, melynek legfontosabb
paraméterei (legalábbis elsőre) a 230 lóerő és a 320 Nm-nyi csúcsnyomaték
(1500-tól - 4800-ig). Imponáló adatok ezek egy kabrió esetében, még akkor is,
ha a négyüléses skandináv nem tartozik éppen a könnyű egyéniségek táborába.
Ráadásul a 2521 cm3-es, turbófeltöltéses aggregát - a formához hasonlóan
- egy igazi műremek, hihetetlenül egyenletes teljesítmény-leadásának
köszönhetően nélkülöz bármiféle gyengeséget, hangja pedig élményszámba megy.
Utóbbiból akár többet elviseltem volna az utastérben, a motor és a váltó
kifinomultsága okán azonban így is folyamatosan ódákat zengtem a teszt
folyamán. Például egyes-kettesben sem tépte ki a kormányt a kezemből a hatalmas
erő, az ötfokozatú automata-váltó meg csak készségesen leste és teljesítette a
gondolataimat.
A ménes is állandóan készen állt egy kis játékra, a becsapós
sebesség- és gyorsulásérzet miatt azonban állandóan figyelni kell(ett) a
kilométerórát - a jogsi megtartása végett. Emiatt áldottam is a tempomatot
autópályán, mert nélküle alig kalandozott el a figyelmem néhány másodpercre,
máris a 200-at ostromolta a sebességmutató. Amúgy a C70 nyitott tetővel is
könnyedén, különösebb erőlködés nélkül megfutja a gyári, 235 km/h-s
végsebességet, csak arra kell ügyelni, hogy ilyenkor arcunkra ne fagyjon a
vigyor. A karosszéria merevsége szintén példás; a kemény, sportos futómű
azonban kevéssé tolerálja az úthibákat, egy kabrióhoz talán jobban illene egy
valamivel lágyabb hangolás.
Négyen úgysem ajánlatos száguldozni a C70-essel, mert a hátsó utasok egészen
biztosan nyafogni fognak a bevágódó szélmennyiség miatt. Egyébként a hátsó
lábtér sem túl hatalmas - hiába no, a háromrészes keménytető még mindig sok
helyet igényel -, felhúzott tetővel pedig a fejeket sincs hova tenni. Vagyis a
Volvo kabrió sokkal ideálisabb 2 személy számára, ilyenkor szélfogó hálóval még
autópálya-tempónál sincs zúg az utastérben; ja, és az első bőrfotelek
maradéktalanul kényelmesek. A tető egyetlen gomb megnyomására nyílik és
záródik, nem kell reteszelgetni, fizikai erőt kifejteni, az automatika mindent
elintéz.
   
Igaz, a BMW-vel ellentétben csak álló helyzetben. Az egyen műszerfal
és a lebegő középkonzol ebben a Volvóban is jól mutat, a fedélzeti számítógép
magyarul informálja a vezetőt, hiányunk csak abból adódik, hogy semmi nem utal
arra, hogy milyen impozáns autóban ülünk. A felszereltség pazar, kényelmi és
biztonsági extrákból sem szenvedünk hiányt, de ez egy csúcsmodelltől el is
várható. A csomagtartó kupéként 405, kabrióként 200 literes.
Drága játékszer a Volvo C70. De ha télen-nyáron kiválóan használható,
keménytetős kabrióra vágynék - és lenne a zsebemben 12-14 millió forint -
gondolkodás nélkül benyitnék az első utamba kerülő Volvo-szalonba.
|
