|
Közel három évig használtuk Malacka tökházát! A
„mesehős” egy fehér színű, szívódízel Dobló Cargo volt, amely kedvenc
Fiat-kereskedőnktől kapta csúfnevét. A szerkesztőségi „mindenes” szó
nélkül teljesítette az összes követelésünket, ha kellett költöztetett,
máskor a maximális terhelhetőségét kihasználva építési törmeléket
szállított, de olyan is előfordult vele, hogy az autópályán kellett
bizonyítani. Szolgálatait nem háláltuk meg, keveset törődtünk vele, még
kevesebbet fordítottunk rá. Mégis megbízhatóan működött, csak a raktér
zárjával akadt problémánk, igénytelenebb málháslovat ma is nehezen
tudnánk elképzelni. Ilyen előzmények után a dízelmotoros Pandának
komolyan fel kellett kötnie a gatyáját, ugyanis nem kis elvárásaink
voltak a Fiat teherautója iránt.
|
| Az egyik legkisebb és legolcsóbb áruszállító |
A
Panda a piac legkisebb és legolcsóbb áruszállítóinak egyike, raktere és
hasznos terhelhetősége mégis szinte megegyezik az eggyel magasabb
kategóriában szereplő modellekével. Apró mérete és ötajtós kialakítása
nagyban megkönnyíti az áruterítők életét, kis helyigénye főleg zsúfolt
nagyvárosokban kedvező.
|
| helykihasználást eredményez |
|
| kialakítása jó |
|
| A Panda szögletes |
Nem
mintha egy haszongépjármű esetében fontos tényező lenne a forma, de
azért szerencsére a Panda cseppet sem emlékeztet „Malacka tökházára”.
Karosszériája ízig-vérig személyautós, szögletes kialakítása jó
helykihasználást eredményez. Szemből kifejezetten barátságos „arca”
van, a magas hátsó lámpák tipikusan olaszosak, a sötétített
oldalablakok pedig nagyautóssá teszik a Fiat fellépését. Ezért nem
csodálkoztunk rajta, hogy ködlámpája és parkolóradarja is van neki, na
meg csomagtartó alapsínje, mindez 100.000 forintért. Meglepő módon a
dísztárcsák sem gagyik, a pontot az i-re a jópofa színe teszi fel. Még
zsúfolt parkolóban sincs esélye a Pandának a rejtőzködésre, az Easy
Listening zöld fényezés messziről elárulja jelenlétét, hirdeti vidám
természetét.
|
| Az extra szín jól áll a Pandának |
Az
utastér örökölte a Panda személyautó változatának erényeit, külső
méreteihez képest tágas és komfortos. A berendezés is egy az egyben az
utasszállítóból került át, a különbség csak annyi, hogy a hátsó ülések
helyén raktér van, illetve, hogy egy fix, rácsos választófal zárja le
az utaskabint. Ennek ellenére az állítható magasságú vezetőülés 185
centiméteres magasságig kellően hátratolható, és mivel a kormánykerék
is mozgatható, könnyű megtalálni a kényelmes vezetői pozíciót. A
műszerfal egyszerű, hiányzik róla a fordulatszámmérő, a középkonzol
ötletes, a cd-s rádió (60.000 Ft) és a manuális légkondicionáló
(164.000 Ft) mellett azon kapott helyet az ötfokozatú váltó karja is.
Szerkesztőségünket a formája sem zavarta, csak akkor nyomta a lábunkat,
ha akartuk, persze ez lehet, hogy alkatfüggő. A műanyagok kisautósan
kemények, ám világos színűek, és a kidolgozási minőség is jó.
Tesztautónk érdemleges belső felszereltségéhez tartozott még az
elektromos ablakemelő, a két légzsák, melyből a kikapcsolható
utasoldali feláras tétel, valamint a 12 voltos csatlakozó és a két
pohártartó.
|
| változatának erényeit |
|
| a Panda személyautó |
|
| Az utastér örökölte |
A 1 m3
-es raktér és az 505 kilogrammos terhelhetőség dicséretes gyári adat,
és a Panda a valóságban is jól teljesít. A minimális költséggel
átalakított „puttony” viszonylag szabályos alakú, a hátsó kerékdobok
sem lógnak be túlságosan, egyedül az - amúgy hiányzó - kalaptartó
rögzítő műanyagjainak jelenléte zavaró. Ettől függetlenül mi sem
akartuk elhinni, hogy a nagy hátsó nyíláson keresztül mennyi minden
belefér a csomagtartóba. Külön pozitívum a két oldalajtó is, kisebb
tárgyakat azon is berakhatunk, kivehetünk.
|
| hatalmas a méretéhez képest |
|
| A Van csomagtartója, |
|
| Vigyázat! Csaltunk! |
A
Fiat haszonjármű menet közben sem okoz csalódást. Az apró dízelmotor -
mindössze 1248 cm3 – 70 lóereje derekasan viszi a könnyű kasztnit,
terhelten vagy terheletlenül, teljesen mindegy. Csak a rövid
turbólyukat kell túlélni, utána már húz, mint a bivaly, a common-rail
erőforrás használható fordulatszám-tartománya 1500-tól közel 4000-ig
tart. Még az autópályán megengedett legnagyobb sebességnél is van
tartaléka a Pandának, városban és országúton pedig kifejezetten
virgonc. Rugalmassága az ötfokozatú váltónak köszönhetően jó, pörgetni
azonban ugyanúgy nem érdemes a dízelt, mint túl korán felkapcsolni.
Magas fordulaton a modern common-rail felhangosodik, az utastér
zajkomfortja visszaesik a bemelegedés előtti állapotra. A futómű a
magas építésmód miatt feszes, ezért stabil a Panda, bár kanyarokban egy
kicsit dől a karosszéria. Szélérzékenysége sem nagyobb, mint a hasonló
építésű kocsiké, a Fiat viselkedése jóindulatú, vezetése a Dual-drive
szervokormánnyal pofonegyszerű. A City funkciót különösen a nők fogják
szeretni a városi közlekedés során, alaposan megkönnyíti a parkolást,
illetve a szűk helyen történő manőverezést. Haszongépjármű
felépítéséhez képest jól átlátható a Panda, mivel megmaradtak az
oldalablakok, és nem széles a C-oszlop sem. Az elöl tárcsa, hátul dob
fékrendszer hatásos, munkáját ABS segíti, a váltó viszont nehezebben
kapcsolható, mint a benzines kiadásokban. Takarékossága feledteti ezt a
hátrányt, alacsony – 4 és 5 liter közötti – átlagfogyasztása a
tulajdonosa kedvencévé fogja tenni.
|
A
Panda Van 1.3 Multijet alapára 1.799.000 forint, ami mindössze 150.000
forinttal magasabb, mint az alap 1.1-es ára. A dízel verzió jobb
dinamikája és étvágytalanabb üzeme bőven ellensúlyozza a megvételekor
keletkezett nagyobb kiadást, az extrák rendelését viszont érdemes
alaposan átgondolni, mivel jócskán megugorhat általuk a kedvező
vételár.
|