Na, várjanak csak egy pillanatot, hadd kezdjem az
elejéről, rögtön elmagyarázom, miért vagyok ennyire kiakadva a dízel Mazda CX-7
kapcsán. Azt hiszem, elég sokszor elhangzott már ezen a fórumon, hogy
alapvetően „olaszautó-párti" vagyok. Alapvetően és nagyon! FIAT, Alfa, Lancia,
Ferrari, és Lamborghini, ezek nagyon rendben vannak, okés, jöhetnek minden
mennyiségben. Aztán ott van a dízelmotor-fóbiám. Kérem, árulja el már nekem
végre valaki, mire jó a dízel? Büdös, füstös, kormoz. Ja, hogy ezért találták
fel a részecskeszűrőt?! Na persze! És végül a terepjárókkal is bajom van. Épp a
múltkor kaptam meg, hogy kompenzálok velük. Ezek után tán szeretnem kéne őket?!
Képzeljék el, szegény Mazda CX7-t! Mert az tuti, hogy nem olasz, hiszen japán;
ugyanakkor tuti, hogy dízel, az a menő; és terepjáró. (Vagy szabadidőautó, ha
éppen úgy jobban tetszik.) Nekem meg mégis kéne! Hát, ezért vagyok kibukva
magamon ennyire.
Úgyhogy itt és most megpróbálok elfogadható magyarázatot adni, miért kéne a
Mazda CX-7. Elsősorban azért, mert jó nagy szabadidőautó. (Tehát kompenzálok.)
Szabadidőautó, azaz nem terepjáró, vagyis az önhordó karosszériája ugyanolyan
biztonságos, mint egy hétköznapi személykocsié, csak magasabb azoknál. Így
jobban áttekinthető belőle a forgalom, előbb észlelhető majdnem minden. A
nagyobb hasmagasság pedig több szabadságot nyújt városban és terepen egyaránt.
Külső mérete ráadásul tiszteletet parancsol.
Másodsorban: hihetetlen jól néz ki, még négy évvel a megjelenése után is.
Formájának, szépségének mit sem ártott a modellciklus felénél kötelező
plasztikai beavatkozás: ma is modern, sportos, erőteljes. Az első sárvédők,
kerékjárati ívek például szinte kicsattannak az erőtől, a nagy mosolygó száj
trendi, az áttetsző üveg mögül világító, keskeny fényszórók szintén divatosak.
A sportosan emelkedő, a hátsó ajtó közepénél megtörő övvonal a kocsiszekrény
méretét meghazudtoló lendületes karaktert biztosít a Mazda CX7 számára, az
elsőkhöz hasonlóan átlátszó burájú hátsó lámpák ülnek a fekete karosszérián. A
tervezők jó ízléssel, érzékkel és mértékkel nyúltak a krómozáshoz, a 10 küllős
felnik a japán származást erősítik.
Harmadrészt: tágas az utastere, ideális utazó- vagy családi kocsi, bár én
ritkán használnám ki az adottságait. Ötszemélyes, mindegyik ülése - a második
sor pozíciója viszonylag alacsony - nagy és kényelmes, leszámítva a hátsó
középsőt. Az funkcionáljon inkább kartámaszként, ahogy kell, öt utassal már
úgyis mindig csak a veszekedés megy, hogy ki üljön középre, meg a 455 literes
csomagtartó is inkább csak négy ember pakkját nyeli el hosszabb nyaralások
alkalmával. Meg kell jegyezni azonban, hogy bővíthető, akár 1350 literig. A
műszerfal és a középkonzol kialakítása tipikusan mazdás: csőműszerek, látványos
fények, kerek kezelőszervek, és sokgombos, multifunkciós kormány jellemzi.
Rendben is van, s már a fedélzeti komputer leolvasása is egy fokkal egyszerűbb,
nem várt apróság. A színes kijelzőjű tolatókamera csak hab a tortán. A
felszereltséggel, a kényelmi vagy biztonsági extrákkal szerencsére cseppet sem
bánt szűkmarkúan a gyár, szinte minden széria, a bőr és elektromosan állítható
ülések kivételével, minden, mi szem szájnak ingere.
Jöjjön a motor, ami egyértelműen fekete pont a szememben, hiszen dízel.
Ráadásul a CX-7-es benzinese 260 lóerős, turbós, vagyis ki van gyúrva rendesen,
így még nehezebb dolga van nálam a common-rail egységnek. Hiába nyomatékos,
hiába mozgatja jól a nehéz kasztnit, tulajdonképpen majdhogynem esélytelen a
jóval bikább 2.3 DISI-vel szemben. Hogy mégsem teljesen elveszett e csatában a
173 lóerős aggregát, az egyedül a józan észnek, eszemnek köszönhető, nemcsak a
vételára kedvezőbb sokkal, hanem természetesen a fogyasztása is. A nyolc
literes átlag kiváló, az alacsony fordulaton ébredő hatalmas - 400 Nm-nyi -
csúcsnyomaték gyorsan „megtérül", nem kell folyton pörgetni az erőforrást,
1800-tól 300-ig végig erős, ezáltal - bemelegedés után - csendben,
visszafogottan teszi a dolgát. Ahogy a vezetési stílusom is visszafogott volt a
Mazdával, így messze nem használtam ki a stabil, feszes hangolású futómű
képességeit. Ami jó országúton: nem dől meg a karosszéria, sportosan veszi a
kanyarokat a Mazda, az rossz vagy földúton visszaüt, olykor-olykor szó
szerint. Ám a CX-7 nem is terepre termett, elektronikus összkerék-hajtási
rendszere ugyanakkor jó szolgálatot tesz hóban és sárban, kiegészítve a
hárombetűs menetdinamikai segédek tudását. A hatfokozatú váltót is élvezet
kapcsolgatni, pontos egy szerkezet, fokozat-elosztása pedig tökéletes a hosszú,
csendes, takarékos utazásokhoz. A fékek viszont lehetnének erősebbek,
határozottabbak, bár mindig megálltam időben, de határozottan olyan érzésem
volt, mintha kelletlenül, kedvtelenül dolgoznának.
Szóval dízel, japán és terepjáró, mégis kéne. Szívem szerint persze biztos,
hogy a benzinest választanám, de győzzenek az észérvek és a milliók, a Mazda
CX-7 2.2 MZR-CD Challenge már 9 millió 439 ezer forinttól megvásárolható. Igaz,
eggyel rosszabb felszereltséggel.
