Mazda MX-5 évforduló - Isten áldjon, Bob Hall! (1. rész)

Hogy ki volt Bob Hall?! És az általános emberi jó szándékon, illetve a Bibliából ismert, ám mára divatjamúlt felebaráti szereteten túl miért kell a Mindenható áldását kérnünk rá?! Ígérem, azonnal kiderül!

Bob Hall az Internet mindentudó enciklopédiája, a Wikipedia szerint folyékonyan beszél japánul, s ugyanilyen magas szinten űzi az olvasást és az írást ezen a nem éppen könnyen elsajátítható nyelven. Talán nem véletlenül, hiszen feleségét Karen Katónak hívják, s e név - Kato - ázsiai eredetre utal, reméljük, hogy nem csak e cikk szerzőjének örökösen kombináló fantáziája vezeti félre az olvasókat. Egyébként történetünk szempontjából abszolút lényegtelen ez a mellékszál, miként az a tény sem sorsdöntő fontosságú, hogy főhősünk ikertestvére, Jim N. Hall autós újságíró. Az már sokkal inkább, hogy Bob szintén e mindenki által könnyűnek ítélt „szakmát" űzte. A másik hasonlóan lényeges „momentuma" Bob életének, mely némi túlzással aztán ránk is jelentős hatással bírt, hogy imádta az angol sportkocsikat, az MG-ket, a Lotusokat és a Triumphokat. Imádta hajtani, vezetni őket, ugyanakkor egyben gyűlölte is azokat, utálta a rossz minőségüket, csapnivaló megoldásaikat.

Így lassan, de biztosan elérkezünk ahhoz az 1979-es eseményhez, mely történetünk tényleges kiindulópontjává válhatna, mikor hősünk, Bob Hall találkozott és interjút készített Kenichi Yamamotóval, a Mazda fejlesztési vezetőjével. A beszélgetés végén Bob, kinek szíve már teljesen kiábrándult az angol autóipar kétes minőségű remekeiből, azt az ötletet sugallta Yamamotónak, hogy akár a Mazda is gyárthatna kis könnyű építésű sportkocsikat. Vetélytárs híján nincs kockázat. A nagyobb hatás kedvéért fogott egy krétát, s felvázolta tervét egy táblára, mely aztán fokozatosan és egyre inkább belopta magát a japán mérnök agyába, de legfőképp a szívébe. 1989-ben pedig a Chicagói Autókiállítás színpadán megjelent egy kétüléses nyitott roadster Mazda emblémával, mely hamarosan élő legendaként vonult be az autós történelemkönyvekbe.

Természetesen e két időpont (1979-1989) között eltelt időszak sem volt eseménytelen a Mazda, Yamamoto és Bob Hall szempontjából, először is a két, immár szövetséges főhős támogatókat gyűjtött a termék megvalósításához. Az ekkor még kis létszámú csapat legnagyobb szerencséjére Hall a Pebble Beach Concours d'Elegance rendezvényen véletlenül összefutott a Mazda RX-7 fejlesztőcsapatának tagjaival, s a kötetlen, ám a környezetez illő, feltehetőleg udvarias csevely közben elhangzott ismét a bűvös szó: könnyű építésű sportkocsi. Shunji Tanaka egyből ráérzett e merész terv ízére, s hamarosan az ügy lelkes támogatójává vált, s lassan-lassan - P729 kódnév alatt - összeállt a projekt.
Az a projekt, mely végül egy addig példátlan együttműködés eredményeként jött létre, együttműködés mérnökök, tervezők és tesztvezetők, illetve földrészek között. A kis roadster ugyanis a japán Jinba Ittai filozófiáját valósítja meg négykeréken, ám maga a fejlesztés két kontinensen folyt. Az első „hivatalos" paramétereket 1981-ben adta meg a Mazda vezetősége a kaliforniai Kutatási és Fejlesztési Központ (R&D Centre) számára, ám valójában a P729 csak 1983-ban kapott zöld utat, mikor Yamamoto a Mazda Motor Corporation elnöke lett.
Mivel a gyár nem pusztán a pilótának és az utasának akart örömet szerezni, hanem profitálni - nyereséget termelni - szeretett volna a roadster gyártásából, három különböző koncepciót is megvizsgáltak. Az irvine-i csapatnak jutott a klasszikus elrendezést - orrmotor és hátsókerékhajtás, míg Japánban foglalkoztak az orrmotor és fronthajtás, illetve a középmotoros megoldással. Végül az Amerikában dolgozó, s az amerikai életstílus által is megihletett, ám a japán hagyományokhoz ragaszkodó Tom Matano terve került ki győztesen: a ló hátul hajt, miközben a lovasa elöl stabilizálja, s eközben kettőjük közt erős kötelék jön létre.
Miután 1984 augusztusában ez az alapvető döntés megszületett, végre felgyorsult az események, és a P729-es projekt. Hiroshima (központ) magához ragadta vezetését, egy brit designstúdió pedig, az International Automotive Design megkapta az engedélyt, hogy megépítse az első prototípusokat, melyek 1986 márciusára elkészültek. Motorháztetejük alá nem forgódugattyús motor került, ahogy abban az időben az exkluzív Mazdákba szokás volt, hanem a nagy volumenű 323-as 1,6-os négyhengerese, elkerülve a drága árcédulát. Az erőátviteli egység, azaz a váltó a 929-esből költözött át a roadsterbe, emellett független kerékfelfüggesztés és négy tárcsafék jellemezte a nyitott, kétüléses modelleket. 1988 áprilisára már 12 „kísérleti jármű" rótta a utakat, a tesztelésbe bevont amerikai újságírók pedig hangosan követelték, hogy a Mazda forgalmazza az új típust. Megszületett a Miata. És Isten áldja Bob Hallt!