|
Írta: Administrator
|
|
2011. július 25. hétfő 13:03 |
Minden idők legerősebb Mercedes C-osztályát tisztelhetjük ebben a különleges kivitelű négykerekűben.
Az AMG által készített gépnek mindössze 4,2 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/h-t. S a száguldásnak itt nincs vége… Az 517 lóerős, 6,3 literes V8-as motor már-már félelmetes vehemenciával mozgatja a kétajtós kupét, 620 Nm-es csúcsnyomatékával ellenállhatatlanul küzdi le a kilométereket és az ellenfeleket.
Bár valószínűleg kevesen fognak leállni vele versenyezni, hisz majd’ szétveti az erő, messziről lerí róla, hogy harcos természet. A rendkívül agresszív külső elsősorban a módosított motorháztetőnek és lökhárítónak köszönhetők, ám az opcionális Aerodynamic Package-vel a hatás még tovább fokozható.
Természetesen a C63 AMG Coupe Black Series versenypályán is megállja a helyét, hiszen a fejlesztők alaposan megpiszkálták a futóművét. Elöl-hátul jelentősen kiszélesítették a Mercedes nyomtávját, és az állítható sportfutómű keményebb gátlókat, valamint elektromosan vezérelt, önzáró differenciálművet kapott. Ez utóbbit a háromállású ESP szabályozza, összedolgozva a hihetetlen teherbírású AMG-fékekkel. A jó köridőköz a hétfokozatú, duplakuplungos AMG váltó is hozzájárul, négy különböző üzemmódja pedig nem kis teret enged a pilóta vágyainak. Akinek további jó hír, hogy „alapjáraton” csak 12,2 litert fogyaszt az AMG Coupe. Az első példányokat jövő évben vehetik át a tulajdonosaik, miután kifizették a 115.000 eurós listaárat.
|
|
Utolsó frissités ( 2011. július 25. hétfő 13:10 )
|