|
Írta: Admin Viewer
|
|
2010. július 16. péntek 02:48 |
Az új A osztály merőben eltér majd elődje koncepciójától.
Az egyébként majd Kecskeméten is gyártandó új A osztály már egy klasszikus kompakt autó lesz. A németek, már rájöttek, hogy a magas építésű A osztály már nem igazán felel meg a kor kihívásainak. A koncepciója nem volt rossz, de bebizonyosodott, hogy a Mercedes vásárlók sokkal inkább szeretnének klasszikus típusokat vásárolni, mint egyterűsítetteket. Az új generáció a Golf kategóriában kíván indulni, de itt a prémium szegmenst célozza meg. Vagyis az ellenfelek az Audi A3 és a BMW 1-es lesznek. Az új A formavilágáról sokat elárul a Genfben bemutatott F800-as tanulmányautó. A hűtőmaszk a zászlóshajó SLS rajzát követi, melyet LED-es lámpák fognak közre. Itt fog bemutatkozni a Mercedes új elsőkerék hajtási rendszere is. Az új modell már a jövő év közepén megérkezhet. Készülni fog belőle hibrid és tisztán elektromos meghajtású is. Erre az alapra a későbbiekben teljes modellcsaládot tervez a Mercedes, hiszen lesz belőle egy 4x4-es crossover is. Esetleg egy négyajtós sportkupé sem elképzelhetetlen. Az új paletta elsősorban azt hivatott szolgálni, hogy a Mercedes-t vásárlól átlagéletkora jelentősen csökkenjen. Ez az érték jelenleg Európában 55, míg az USA-ban 45 év.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:29 )
|