Nem én találtam ám ki, a sajtóanyag írta, persze kérdőjel nélkül. Na, én meg gondoltam magamban, ez is jól kezdődik, mert ha valami nekem eszembe jut egy SUV-val kapcsolatban, az tuti, hogy nem a kulturált hatékonyság. De gyorsan félre a kétségekkel, és inkább követezzen a Mercedes M-osztály harmadik nemzedéke!
Vagy mégsem, mert muszáj még egy kicsit kötekednem, nem
bírom megállni, hisz néhány sorral tovább olvasva a piár-szöveget, majd'
ledobta az agyam a láncot. Ugyanis 6 literes átlagfogyasztással „dicsekszik" az
ML 250 BlueTEC 4MATIC modell, egy 204 lóerős, 500 Nm csúcsnyomatékú, viszonylag
hatalmas szabadidőautó. S semmi zárójeles megjegyzés, hogy ezt az adatot
szakadékban, hátszélben mérték. Mit szólnak ehhez?!
 
Komolyra fordítva a szót, a Mercedes nagy lépéseket, komoly fejlesztéseket tesz
annak érdekében, hogy a luxusterepjárói tiszta és csekély fogyasztású gépek
legyenek. Így az új generációs ML modellválasztékának emissziója és fogyasztása
átlagosan 25 százalékkal csökkent, s különösen a - korábban emlegetett - ML 250
BlueTEC 4MATIC magaslik ki a mezőnyből.
Hogy csinálja?! Elsősorban az EU-6-os környezetvédelmi besorolású, négyhengeres
csodadízelnek köszönhető, mely a típuselőd, 3 literes V6-osát váltja. Lóerőben
ugyanazt tudja, mint a „felmenője", hat literes átlagfogyasztásával viszont
akár 1170 kilométert is képes lehúzni „egyszerre", az extra méretű (93 literes)
és opciós tankjával pedig az 1500 kilométert sem lehetetlen elérni. Mármint egy
tankolással.
A szintén Eu-6-os ML350 BlueTEC 3 literes V6-osa nem ennyire jó
hosszútávfutó, ám az LDS technikájának köszönhetően, teljesítményéhez mérten
kifejezetten visszafogott étvágyú. A 258 lóerős erőforrás hengerperselyeit
különleges bevonattal látják el, ezzel nagymértékben csökkentve a súrlódási
veszteséget. Így előfordulhat, hogy a visszafogott habitusú pilótáknak 6,8
literes átlagot jelez a fedélzeti komputer.
Nem kizárólag a dízelek fejlődtek, a BlueEFFICIENCY benzinesek megkapták a
BlueDIRECT-technika harmadik generációs közvetlen befecskendezését és
piezo-porlasztóit, valamint a többszörös gyújtását és új, réteges égésfolyamatát
is. Továbbá a BlueEFFICIENCY változatoknál széria az ECO Start-Stop funkció, az új hétfokozatú 7G-TRONIC PLUS automata
nyomatékváltója, a súrlódást csökkentő csapágyazás és féltengely, valamint a
váltóolaj hőszabályozása, de az elektromos szervokormány és a kis gördülési
ellenállású gumiabroncs is. A tökéletesített,
lekapcsolódó ékszíjhajtás és a segédberendezések szükség szerinti vezérlése - a
motor olaj-és vízszivattyúja, vagy a hátul elhelyezett üzemanyag-szivattyú csak
akkor működik, amikor szükség van rá - szintén csökkenti az
energiafelhasználást. Ugyanez érvényes a THERMATIC
és THERMOTRONIC klímaberendezésre, ám a pontot az i-re a dízelek áramlásra és
ellennyomásra optimalizált kipufogója teszi fel.
Ha valakit mindez nem győzött még meg a Mercedes elhivatottságát illetően,
akkor elárulom, hogy ezen túl az új M-osztály a kategóriájának a
legáramvonalasabb képviselője. A cW = 0,32 alaktényező rengeteg apró
trükk eredménye, többek között a spoilerrel egybeépített, aerodinamikailag
formázott első lökhárítónak, meg a szabályozható hűtőzsalunak, az új külső
tükörháznak, az alsó burkolatnak és az átrajzolt tetőspoilernek köszönhető.
Miközben mérnökök hada az alacsony károsanyag-kibocsátásért és fogyasztásért
küzdött, zakemberek másik csoportja a kényelem megtartását, az autó dinamikus
viselkedését, illetve nagyfokú terepjáró képességét tartotta szem előtt. Ennek
jegyében az M-osztály acélrugós futóműve első ízben kapott szelektív
lengéscsillapítást, amely aszfalton vagy lassú terepmenetben lágyan reagál,
kellemessé téve az utazást, de nagy tempónál, vagy hirtelen kikerülési manőver
közben felkeményedik, fokozva a stabilitást. Az elektromos szervokormány pedig
mindig a helyzetnek legmegfelelőbb rásegítést adja: gyerekjáték vele a
beparkolás vagy a terepi manőverezés.
A kiépített utak elhagyására 4MATIC állandó összkerékhajtás, elektronikus 4ETS
trakció-vezérlés, valamint egy speciális terep-menetprogramot aktíváló gomb
készíti fel az ML 350 BlueTEC 4MATIC és az
ML 350 4MATIC BlueEFFICIENCY modellt. Utóbbi megemeli a kerék-túlforgás
küszöbértékét és az automata váltási pontjait, laposabb gázadagolást tesz
lehetővé, s a blokkolásgátlót is a laza talajhoz idomítja. Aztán van még
elindulássegéd, lejtmenet vezérlő és opcionális ON&OFFROAD csomag. Ez
hatféle menetprogrammal vezérli a hajtóművet, az automata mellett két terep és
három közúti mód választható egy középkonzoli forgógomb segítségével. Ezen túl
külön kapcsolható a felező, a differenciálzár és az AIRMATIC légrúgózás. A menetbiztonságot ACTIVE CURVE
SYSTEM kanyarstabilitási rendszer fokozza. Ez kanyarban megakadályozza a
karosszéria dülöngélését, jócskán megnövelve az agilitást és az autózás
élvezetét. Főképp nagy sebességnél javul a stabilitás és a biztonság, de
előnyös a rendszer terepen is.
Ugyanakkor az M-osztály a csillagos márkához méltó és átfogó REAL LIFE SAFETY
biztonsági koncepciót valósítja meg, melynek leginkább baleset esetén látjuk
hasznát. A szabadidőautó védelméhez az S- és E-osztályból ismert asszisztens-rendszerek
is hozzájárulnak, Alapfelszerelés az ATTENTION
ASSIST éberségfigyelő, az előrelátó PRE-SAFE® utasvédelmi
rendszer, az abroncsnyomás-ellenőrző , valamint az adaptív féklámpa és a
BAS fékasszisztens. Opcióként pedig szinte minden kapható...
Persze a kényelmi felszerelések esetében is ugyanez a helyzet, a
Mercedes-limuzinok hangulatát nyújtó utastér kifejezetten kényeztető. Világos,
tágas, több helyet kínál elődjénél, a műszerfal és a középkonzol modern, az
ergonómia példás. A rádió, a navigátor és a
kommunikáció egyszerűen és ösztönösen kezelhető a középkonzoli fém Controllerrel.
A hosszú távon is komfortos ülések
valamennyi irányban elektromosan állíthatók, hosszirányban 350,
magasságban 90 milliméter a mozgási tartomány. Hátul újdonság a beállítható
támladőlés és a síléc-alagút. Lefektetett ülésekkel 2010 liternyi raktért
kaphatunk.
A külső a kabinhoz hasonlóan karakteres megjelenésű, a magabiztos design különösen az opcionális Intelligens Világítási Rendszer (ILS)
világítórendszer esetén érvényesül. A hosszú tengelytávval és rövid
túlnyúlásokkal, illetve a lejtő tetővonallal kifejezetten dinamikus képet nyújt
az M-osztály, amit aztán AMG-csomaggal is hangsúlyozhatunk.
A végére már csak egyetlen kérdésem maradt: vajon álom a hat literes
átlagfogyasztás a Mercedes M-osztállyal? Talán igen, talán nem, mindenesetre a
technikai arzenálja igencsak meggyőző. Reméljem, hogy erről egy gyakorlati
teszten is meggyőződhetünk.
|