|
Írta: Admin Viewer
|
|
2011. augusztus 21. vasárnap 22:50 |
Rögtön kétféle kivitelben vásárolhatjuk meg a 422 lóerős szörnyeteget, amely a gyár szerint 8.4 litert fogyaszt százon. (Ha-ha-ha – jól kiröhögtük magunkat.)
Mindig is azt tartottam, hogy egy kabriónál nem a gyorsaság számít. Igazából nincs szüksége egy nyitott autónak arra, hogy 4.6 másodperc alatt gyorsuljon százra. Nincs. Mégis vannak akik azt imádják, ha a friss hajbeültetésüket nagyon stílusosan teszik tönkre. Erre tökéletesen megfelel az új SLK AMG tuningja. A már jól ismert 5.5 literes V8-as motor a már említett 422 lóerőt teljesít, 540 Nm nyomatékot szolgáltat. A gyár szerint ez a verzió a korábbi csúcsmodellhez képest 30%-al kevesebbet fogyaszt, ami nem több, mint 8.4 liter. Engedtessék meg, hogy ezt az információt némi kétkedéssel fogadjam
Így a papíron nagyon is tetszetős 195 grammos széndioxid kibocsátással rendelkezik kilométerenként. Külsőleg is vadították egy kicsit a modellt, AMG felniket kapott, AMG spoilereket körben és hátulra két krómozott dupla kipufogóvéget kapott. Viszont a 250 km/h-s végsebesség korlátozást meghagyták az autóban, tehát a vásárlók a Mercedes kereskedés után rögtön felkereshetik a következő tuning műhelyt, hogy a korlátozást feloldhassák. Ennek eredményeként valószínűleg 280 felett is száguldozhatnak. Az új SLK AMG alapára alig 73.000 euró (20 millió forint), ami annak fényében, hogy ezért 422 lóerőt kapunk, nagyon jutányos.
|
|
Utolsó frissités ( 2011. augusztus 21. vasárnap 23:15 )
|