Ahogy a bevezetőben már írtam, a két kocsi formája
erős rokonságot mutat egymással, ami nem véletlen. A Galaxy és az S-MAX a Ford
kinetikus designirányzatának első „szériaérett" képviselői, a sajátos
vonalvezetésről először a Ford SAV Concept adott ízelítőt. Mindkét modell orrát
meghatározza a motorháztető erős lejtése és a dinamikus hatást biztosító
fényszóró. A karcsú hűtőmaszkot nagyobb, fordított trapéz alakú nyílás egészíti
ki, a lökhárítóba magasan beépített ködfényszóró azonban csak az S-MAX
sajátossága. Különösen ez utóbbi modell oldalnézete mutatja meg, hogy mit is
jelent a kinetikus design, a lendületes tetővonal a motorházig ível, a
kerékívek határozottak, a hátul felcsapó ablakvonal pedig dinamikára utal.
Ezzel szemben a nagyobb (hosszában 5, magasságban 7 centivel) Galaxy mélyen
tartott övvonallal operál, a magas üléshelyzet és a mélyre nyúló üvegezés miatt
olyan belőle a kilátás, mint egy hajó parancsnoki hídjáról.
A két hasonló felépítésű autó belső designja individuális, utasterük hűen
tükrözik különböző karakterüket. Az S-MAX jellemzője az 5+2-es elrendezés, a
harmadik üléssor opcionális. A Galaxy teljes értékű hétszemélyes egyterű,
miközben még a csomagtartója is 435 literes. A variálhatóságot a kategóriában
szokatlan, FoldFlatSystem névre keresztel ülésrendszer segíti, így sem a
Galaxy-ből, sem az S-MAX-ből nem kell eltávolítani az üléseket, ha nincs rájuk
szükség. Ha bővíteni akarjuk a csomagteret, egyszerűen behajtogatjuk őket a
padlóba, de mivel egyenként mozgathatóak, a variációs lehetőségek száma szinte
végtelen. Az S-MAX esetében a harmadik üléssor helyett pedig csúszópadlót is
lehet rendelni, amely megkönnyíti az úti poggyász vagy a bevásárolt holmi
elrakását.
Helykínálat terén is jól állnak a Ford újoncai, minden téren nagyobbak, mint a
közvetlen előd, a régi Galaxy volt. Az extralistát gazdagító panorámatető az
egész enteriőrt fényben fürdeti, a kívülről egységes felület belülről
rakodórekeszeket és gyermekfigyelő tükröt rejt. Valamennyi felszereltséghez jár
a klíma, sőt kapható háromzónás automata is, amellyel a második sor utasai
külön tudják szabályozni a kívánt hőmérsékletet.
Két kormány-kapcsolócsoport és a műszeregység központi kijelzője képezik a Ford
legújabb generációs ember-gép interfészét, amely alapfelszerelés a Galaxy és az
S-MAX valamennyi változatában. Az újonnan kidolgozott jelzőhang-rendszer
könnyűvé és ösztönössé teszi a használatát, minden funkciónak más hang felel
meg. Mindkét típus kiváló minőségű hangrendszerrel rendelhető meg, piactól
függően rádiósmagnót vagy CD-rádiót építenek be gyárilag. A DVD multimédia
rendszer képernyőit az első fejtámlák hátoldalában helyezik el, így a gyerekek
sem utaznak a hosszabb utazások során.
Az S-MAX-ban és a Galaxyban jelenik meg első alkalommal a Ford aktív és passzív
biztonsági arzenáljának néhány új eleme, például a légzsákrendszert kiegészítő
térdlufi. Szintén új az aktív futómű, a visszagurulás-gátló és a radaros
távolságtartó és sebességtartó automatika.
A Galaxy motorkínálata visszafogottabb, mint az S-MAX-é, amelyben megtalálható
a Focus ST 220 lovas, öthengeres turbómotorja. Természetesen azért itt is
vannak átfedések, közösek a common-rail dízelek (1.8 literes Duratorq TDCi 125
LE, 2.0 literes Duratorq TDCi 130 LE körömszűrővel, 2.0 literes Duratorq TDCi
140 lóerővel koromszűrővel, vagy anélkül, és 2.0 literes Duratorq TDCi 145 LE).
Az S-MAX kedvez a Fordra jellemző sportos autózásnak, ám a Galaxytől örökölt
futóművét pihentető utazásokhoz hangolták. Mivel súlypontja azonban
alacsonyabb, lengéscsillapítója pedig feszesebb a nagyobb testvérénél, ezért
kezesebb, stabilabb annál. Az aktív futómű lerövidíti a féktávot, egzakt
menettulajdonságokat eredményez