Nem tudom, nem értem, miért, de a Renault Modus nem
volt sikeres Magyarországon. Tulajdonképpen most már mindegy is az ok,
valószínűleg - ahogy az importőr állítja - az árával lehetett a baj, mert
egyébként jómagam is hiába kutatok az emlékeim között, semmi más, jelentős
negatívum nem jut eszembe a kis egyterűről. Forgalmazása azonban egy ideje már
megszűnt.

Most újra itt a Modus, nagyobb formátummal, Grand jelzővel kiegészítve. És -
elődjéhez képest - azokkal a paraméterekkel, melyeket már a bevezetőben
említettem. Vagyis tengelytávja 9 és fél centiméterrel megnőtt, immár 2575 mm,
a Grand Modus teljes hossza 4035 mm (Modus 3875 mm), a csomagtartó űrtartalma
alapra 305 literre gyarapodott, ráadásként pedig kapott még egy új, korszerű
turbómotort, benzineset, 100 lóerőset.
Ára ezzel együtt 3 millió 500 ezer forint, s ez a nem túl magas összeg
tartalmazza a legfontosabb kényelmi és biztonsági extrákat, vagyis a Grand
Modus sikeresen leküzdötte legnagyobb hibáját, a magas vételárát. Erre még
visszatérünk, egyelőre nézzük a többi tulajdonságát!
A Grand Modus, akárcsak a külföldön továbbra is kínált Modus igen kellemes,
barátságos megjelenésű autó. Családi autóként mentes mindennemű agresszivitástól;
magas, hosszú, keskeny karosszériáját lágy ívek, vonalak határolják. És nagy
üvegfelületek, vagyis ablakok, amiknek köszönhetően igen napfényes a francia
autó belső tere.
A kellemes atmoszférához persze a világos berendezés és a jó helykínálat egyaránt
hozzájárul, egyedül az extraként kínált elektromos panorámatető dobhatna még
valamennyit a hangulaton. A tesztautóban helyette már-már zavaróan mélyre
nyíló, szerintem kihasználhatatlan, többrekeszes tároló van, könnyen beszélek,
de én biztos, hogy a 175 ezer forintos nyitható üvegtetőt választanám. Panaszra
azért semmi ok, a helykihasználás remek, a hátsó pad mozgatható, így
hosszirányban és magasságban, elöl és hátul parádés a Grand Modus, sőt két
felnőtt oldalirányban sem fog összeérni. Háromnak már kevés a hely, de a
felhajtható, pohártartós kisasztalkák száma azt mutatja, hogy a Grand Modus
ideális esetben négyszemélyes. Az ülések kialakítása megfelelő, tömésük azonban
nem franciásan puha, ahogy a műanyagok felülete is többségében kemény. Kisautóban
pont megfelel, szemre meg amúgy is tetszetősek. A felszereltség jó, fizetni
csak az ESP-ért és az elektromos panorámatetőért érdemes, esetleg egy mp3-as
rádióért. De vannak olyan érdekes extrák, mint a kanyarfényszórók, osztatlan
nyitható csomagtérajtó vagy a biciklik szállítását megkönnyítő Velofix
előkészítés.
A csomagtartó űrtartalma alig változott a normál Modushoz képest, ebből is
látszik, hogy a hosszabb tengelytáv, a nagyobb külső méretek főként a kabin
tágasságát javították. A hátsó sort előbbre tolva 410 literessé válik, teljesen
eltűntetve ellenben jelentős a különbség, ilyenkor 1195 helyett 1455 liternyi
helye van a poggyászoknak.
Az új, 1,2-es TCE motor is telitalálat. Kis hengerűrtartalma ellenére 100
lóerős, turbófeltöltős, ereje az ötfokozatú manuális váltóval nagyon szépen
kiaknázható. Agyonpörgetni sem kell, 2000-től szépen erősödik, 3000-nél már
leadja a legnagyobb nyomatékát (145 Nm), végül 5500-ig kitart. Az 1160 kilós
Grand Modus szépen gyorsul, gyári adatok szerint 11,6 másodperc alatt,
végsebessége 180 km/h. Érdekes, hogy családi mivolta és francia származása
ellenére sem túl lágy a futóműve, a feszesebb hangolás valószínűleg a magas
karosszériát ellensúlyozza. Így viszont tempósan is jól kanyarodik, s még az
úthibákat is többé-kevésbé jól kiszűri. Nagy sebességnél, magas fordulatnál
inkább a hangosodó motor a zavaró, a sportosabb Clióban ugyan ezt simán
megbocsátottuk neki. Fogyasztása ugyanúgy kétarcú, mint a Cliónál, visszafogott
jobb lábbal kifejezetten kellemes adatok (6 liter/100 km) jelentek meg a
fedélzeti számítógépen, „sport üzemmódba" átkapcsolva azonban jóval több
üzemanyagot engedett le a torkán a 16 szelepes erőforrás.
Szóval tényleg nagy, illetve Grand a Modus?! Mondhatni igen! Kedvező árú,
variálható, tágas utasterű családi autó, jó tulajdonságokkal bíró motorral.
Vetélytársai drágábbak, sőt a Grand Modus a régi, rövidebb verziónál is
olcsóbb.