Csomagban érkezett: egy Mazda2-essel, egy
Mazda3-assal és egy Mazda6-ossal egyetemben. Persze, hogy elfogadtuk, mit
tehettünk volna. Pedig nemigen tudtuk, hogy mit fogunk majd kezdeni vele, se
kertészetünk, se útépítő cégünk, autózni meg... hát a régi BT50-esről - akkor még
becsületes nevén B2500-asról - nem voltak szép emlékeink.
Szívódízel motorjával - kőkemény 78 pacijával -, pattogós
hátsó futóművével és darabos vezethetőségével örökre beírta magát az
emlékezetünkbe, pedig szerencsére csak néhány kilométert töltöttünk együtt- még
valamikor réges-régen. Mindenesetre nem voltak nagy illúzióink a Mazda
BT50-essel szemben, a többszöri modellváltás, -frissítés ellenére sem. Aztán
átvettük - kétszínű fényezéssel, Freestyle CAB-bel, 143 lóerős turbódízel
motorral.
Elsőre nem rossz! Annyira persze nem macsó, mint egy Nissan Navarra, nem annyira modern, mint egy Mitsubishi Pick-up, de elődjéhez képest határozottan az
előnyére változott. Jól áll neki a kék-szürke színkombináció, a látványosan előreugró,
gazdagon krómozott hűtőmaszk, és a majdnem dupla hosszú, Freestyle CAB. A
könnyűfém felnik szintén azt jelzik, hogy vége a munkásautó korszaknak, ugyanakkor
hatalmas 4X4-es felirat jelzi, hogy rossz úton is boldogul. Hátulról persze
maradt, ami volt, pick-up vagy épp teherautó, kinek-kinek hogyan tetszik jobban.
Egy platóval persze nehéz mit kezdeni, lehet különböző felépítményekkel
„díszíteni", de kialakításánál sokkal inkább a funkcionalitás számít, mint az
esztétikum. És ez így van rendjén.

A legjobban kinéző Freestyle Cab esetében például akár 1,75 méteres hosszú
tárgyak is szállíthatóak - túlnyúlás nélkül, a nyitott rakodóhely
terhelhetősége pedig 1 tonna. Kemény legény! A raktér mélysége nőtt az
elődhöz képest, melynek kihasználhatóságát megerősített oldalfal és kemény
csomagtér-tálca javítja. Mi ugyan nem próbáltuk vonóhorog híján, de vontatásban
szintén erős az összkerekes BT50, akár 3 tonnát képes megmozdítani.
Nem próbáltuk a hátsó üléseket sem, szemre mi - a magunk számára -
kényelmetlennek találtuk, mást meg nem akartunk - akarata ellenére -
hátrakényszeríteni. Szükségmegoldásnak persze jó, a szembe nyíló ajtóknak és
B-oszlop hiányának köszönhetően könnyű beszállni, de kerüljenek inkább csak oda
a csomagok, a kabátok, meg a hasonló kacatok. Az első ülésekkel viszont nincs
gáz, alacsonyak és kényelmesek, figyeltek a kialakításukra, akárcsak a
műszerfaléra és a középkonzoléra.

Előbbi kellemes zöld megvilágítást, utóbbi
fényes műanyag burkolatot kapott, teljesen elfogadható az egész, csak a kézifékkar
lóg ki a sorból. Talán majd a következő generációból eltűnik a csavarható,
kihúzható, visszaengedhető, őskövületnek számító megoldás, bár, hogy őszinte
legyek, gyakorlati jelentősége nincs. A két váltókarnak azonban van, terepen
igazán jól jön a rövidebb, de erről majd egy kicsivel később.
 
A leginkább azonban - elsősorban rossz emlékeink miatt - a Mazda kellemes
vezethetősége, erőteljes motorja lepett meg minket a teszt folyamán. Hiába, a
két és feles közös nyomócsöves új fejlesztés, erős és nyomatékos, simán állja a
versenyt a forgalom többi résztvevőjével. Csak a rövid egyest kell megszokni, a
második fokozattól már jól gyorsít a Mazda, a turbólyuk nem jelentős: 1800-as
fordulatnál érkezik a nyomatékcsúcs: 330 Nm. A maximális teljesítményre sem kell
sokat várni, 3500 fölé nem is érdemes pörgetni a gépet, így a hangja visszafogott marad. A magyarországi sebességhatárok a Mazda számára igen-igen elavultak, nagy önuralom és figyelem kell a betartásukhoz. Különösen,
hogy a kormány és a fék egyaránt személyautós, egyedül az erősen pattogó
hátsó futómű jelzi a BT50-es felépítését, de ezt az 1 tonnás terhelhetősége
miatt kénytelenek vagyunk elnézni neki.
Terepen érdemes hozzányúlni a rövidebb váltókarhoz is, a terheletlen hátsó
tengely és a nagy nyomaték ugyanis nem alkot nyerő párost, az első kerekek
bekapcsolásával azonban ez a probléma megszűnik. Nagy szabadmagasságával amúgy
könnyedén boldogul rossz utakon és mezőkön a Mazda, a felező meg tovább
javít a képességein, csak a viszonylag hosszú tengelytávjára és a szép
fényezésére kell vigyázni.

Összességében pozitívan csalódtunk a Mazda BT50-esben, erős motorja és
kulturált viselkedése elfeledtette velünk a régi, kellemetlen emlékeinket. Ez a
specifikáció bruttó 5 millió 300 ezer forintért vásárolható meg, 3 év vagy 100
ezer kilométeres garanciával és 20 ezer kilométeres szervizperiódussal.
|