Need for Speed Shift II Unleashed - Lotus Elise

Ennek a cikknek - tulajdonképpen - a Need for Speed nevű autós szimulátor utolsó verziójáról kellene szólnia, hogy mennyire realisztikus a játék, milyen jól sikerült az autók hangjának a digitalizálása, hány fantasztikus kocsi közül választhatunk, de természetesen nem erről fog. Mindössze három kört szeretnék elmesélni Önöknek, egy Lotus Elise volánja mögül.

Három kör nem sok. Egy felvezető, egy teljes és egy levezető kör. Nincs tíz perc az egész. Mégis... Nagy-nagy köszönet érte NfS. És most jöjjön az a bizonyos három kör, meg ami előtte és utána történt.

Először is, be kell vallanom, hogy mikor először meghallottam, hogy női kupa indul Lotus Elise-ekkel, valami csúnya módon elkapott a magyar betegség. Hú, milyen irigy voltam. Miért kell nőknek ilyen autóval versenyezniük, és ha már versenyezhetnek, akkor miért nem vagyok nő, s egyáltalán miért nincs pénzem ilyenre. Szóval irigy voltam, de rendesen. Aztán jött egy céges e-mail, át sem futottam rendesen, majd a kollégám kérdezte, akarok-e menni a Hungaroringre. Tudja, hogy utálom, miért zaklat ilyennel, kérdeztem tőle, s jött a válasz, Lotust vezethetsz. Ilyen gyorsan még nem változtattam meg a véleményem. Ki ne akarna egy apró és könnyű, középmotoros és hátsókerék-hajtású izomgolyót meghajtani?! Én bizony akartam. Nagyon akartam.
És lám, most itt állok a Hungaroringen négy gyönyörű Lotus Elise társaságában. Laposak, kicsik és szépek; a nap sugarai is élvezettel simogatják végig a fehér műanyag karosszériát, melyek éppen csak annyi díszítést viselnek magukon, hogy megkülönböztethessük az egyiket a másiktól. Egyelőre azonban még be kell érnem a nézegetésükkel, a fő műsorszám hátravan, előbb meg kell ismernem a Need for Speed legeslegutolsó kiadását, a Shift II-t.
Az ismertető alapján remek játék vagy inkább szimulátor, de én - illetve a számítógépem - még évekkel ezelőtt leragadtam valahol a Carbon „környékén", így nem kifejezetten én számítok a célközönségnek. Ettől függetlenül nagyon jó szórakozás, bármikor szívesen leülnék elé, például Lotus Elise-t - vagy más egyéb szuperautót, köztük Michelisz Norbi BMW-jét - vezetni, csak lenne hozzá megfelelő gépem. A WTCC pilóta szerint szintén meggyőző a NfS, márpedig ki tudhatná nála jobban?!
A bemutatónak vége, a sebességláznak viszont még koránt sincs, végre a Lotusokon és persze rajtam a sor. Megkapom a tűzállómaszkot és a bukósisakot, ekkor még nem sejtem, hogy utóbbi majd' meghiúsítja a vezetésem. Tényleg, 182 centis magasságommal és 85 kilómmal szinte lehetetlenség bepréselni magam a bukócsöves angol sportkocsiba. A fejem már benn, az egyik lábam szintén, de hol a másik? Kinn, valahogy muszáj behajtogatni, már izzadok rendesen, pedig még egyetlen métert sem tettem vele. Aztán csak bejut valahogy a fránya bal láb, erre a bukósisak ékeli ki a tetőt, mozogni lehetetlenség, baromi szűk ez az Elise.
A nyavalygásból, tényekből ennyi elég, egy Lotusban ülök, alattam a Hungaroringgel. A mellettem levő instruktortól kapok még egy utolsó információadalékot, kettest ne használjak, s indulhatok is. Visszatérve a kettesre, az már „hiányzik" a hatos váltó fokozatai közül, nem baj, majd használom a többit. Kezem a mini kormányon, lábam a gázon, mehet az egyes, s rövid idő után a hármas.
A boxutca végén zöld a lámpa, azért tükörbe nézek, hiszen a pályán mások - Swift kupások és más szerencsések - is köröznek, aztán gázt neki. Illetve jön is az első visszafordító kanyar, fék, a jobb egyből pedig kapom az utasításokat, hogy honnan hová, merre tartsak, s igyekszem követni azokat. Rövid egyenes, gáz, de máris itt a következő kanyar, dolgozik a kormány, s persze igyekeznek a gumik is, igaz, a visszafogott tempómmal még kifejezetten jól jártak. A gyorsulás sem eszeveszett, a kis Elise csak 1,6-os, „alig" 136 ló próbálja széttépni a könnyű karosszériát. Fordulni viszont azt tud, nagyon finoman, érzékenyen követi a mozdulataimat, s abszolút jóindulatú, még a béna, korai és nem folyamatos gázpedálkezelésemet is elnézi. Ezen a három kör alatt sem tudok változtatni, nem ismerem a gázadási pontokat, fékezni is korán fékezek, s a kocsi is idegen, mégis élvezem a körözést a kis Lotusszal. Nagyon. Egyre bátrabban és gyorsabban megyek vele, persze még mindig ügyetlenül, mégis királynak érzem magam. Egyszerűen állat ez a kis gép, sajnálom, hogy hamar véget ér a móka, szívesen köröznék tovább.
Már csak a kiszállás van hátra, az sem egyszerű feladat, pedig a sisakot még a kabinban lecsatolom. Hajtogatom a lábam, de nem működik a dolog, úgyhogy fenékkel előre szállok ki, úgy könnyebb. Viszont nem túl elegáns, de ez már kit érdekel. Ha tehetném újra és újra visszaszállnék, megmérkőznék a csajokkal, még ha alul is maradnék velük szemben. Irigylem őket, és drukkolok nekik, a Need for Speednek meg köszönöm szépen!