2.860.000 forint egy miniért enyhén szólva is necces! Még akkor is, ha a felszereltsége majdnem fullos. Márpedig a Toyota Aygo tesztautónk pontosan ennyibe kerül(ne) a kereskedésekben! Így a kisautó nincs könnyű helyzetben az árérzékeny magyar piacon, de azért félteni sem kell túlzottan. Igazi divatcikk, menő formával, nagy presztízzsel. Ja, és az utastere még minket is meglepett! Hogy miért? Mindjárt kiderül!

A Toyota Aygo kívülről ugyanis eléggé kicsi. Nem egészen 3 és fél méter hosszú (3410 mm), vagyis a szintén nem túl óriási Fiat Pandánál több mint 10, a Chevrolet Matiznál pedig 8 centivel rövidebb. Ráadásul nem is különösebben magas! Ezért nehezen érthető, hogy fiatalos karosszériájára miként sikerült 4 és fél ajtót rászabni! Kollégám például, aki először találkozott a tesztautóval, és hátra szeretett volna beszállni, nem is hitte el, hogy ez a „csöppség” ötajtós is lehet. Csak állt és állt az Aygo mellett, és arra várt, hogy kiszálljak a jobb egyről, és hátraengedjem. Én meg azt nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem, ezért aztán egy darabig csak álldogáltunk, üldögéltünk értetlenül. Miután rávezettem, hogy nem szórakozom vele, és be tud ülni a segítségem nélkül is, végre helyet foglalt a hátsó ülésen! Ekkor mindannyian, akik már benn ültünk a Toyotában, meglepődtünk. Mert azon még nem csodálkoztunk különösebben, hogy az első sorban, akár a vezetőülésben is (!) el lehet helyezkedni kényelmesen 180 centis magasság fölött, de, hogy a hátsó sorra ugyanez igaz legyen! Na ez már tényleg valami! Kollégám anélkül is elfért hátul, hogy én elöl lecsökkentettem volna a helyemet. Nem semmi! Egyből elfelejtettük, hogy korábban bajunk volt a kicsi és oldaltartás nélküli első ülésekkel, egyébként pedig az a magyarázat is jogos, hogy az Aygo elsősorban nem 100 kilós, nagydarab fickóknak készült. Az pedig egy pillanatig sem zavart bennünket, hogy a hátsó ablakok csak kitámaszthatóak, sőt ha arra gondoltunk, hogy hátul főleg gyerekek utaznak, akkor sokkal biztonságosabb megoldás.

Az utastér hangulata fiatalos, a műszerfal mókás. Leginkább egy félszemű csigára emlékeztet, mivel a fordulatszámmérő a kilométerórából nő ki egy hosszú kocsányon. A középkonzol sem hétköznapi, érdekes a fűtés-szellőzés kezelőegysége.

A nagy, tejfehér műanyag nappal funkció nélkül pihen, éjjel viszont a műszerfallal és a rádióval együtt narancsos színben úszik. Látványos, de gyakorlati jelentősége nincs neki, jobban örültünk volna, ha a klíma és a hátsó ablak nyomógombja kap inkább megvilágítást. Vagy a ködlámpa gombját ne dugták volna el annyira, igaz ezek csak újságírói kötekedések.

A kisautó belseje gyorsan kiismerhető, atmoszférája kellemes, minősége a Toyotáktól megszokott szinten áll. A viszonylag nagy kabin a csomagtartó rovására ment, alaphelyzetben mindössze 130 literes. A kategóriatársakat figyelembe véve nem is különösebben rossz ez az érték, inkább a korábban is említett „fél” ajtóval volt bajunk! Mivel csak az ablak nyílik föl, kicsi a nyílás, ráadásul a kalaptartó is érékes centiket lop el belőle. El kell viszont ismerni, hogy az utastérben bőven van rakodóhely, akár ajtózseb, akár rekesz, akár pohártartó formájában.

Szerencsére az Aygo formájával sincs baj. Modern, játékos, különösen az orra tetszetős. Igaz ugyan, hogy van két ikre, de azért egyéni. A nyíl formájú lámpák, a vigyorgó hűtőmaszk, vagy a designos ködfényszóró például csak az Aygo sajátja, a jégszínkék fényezés pedig kifejezetten jól áll a Toyotának. Szemből és oldalról is látványos a szélvédővel egybefolyó motorháztető, csakúgy, mint a karosszériából kidomborodó hátsó lámpa.

A rövid motorháztető alatt 1 literes 3 hengeres erőforrás lapul. Teljesítménye ugyanúgy 68 lóerő, mint a Yaris régi négyhengeresé, kisebb tömege miatt azonban jóval meggyőzőbben mozgatja. Pörgetve a városban kifejezetten dinamikus, igaz a jó gyorsulást a háromhengeresekre jellemző erős motorhang kíséri, de legalább országúton is könnyen boldogul. Képességeinek határát a szabályos autópálya tempónál éri el, 130 fölött már alig gyorsul, tulajdonképpen vétek is e fölé erőltetni a minit. Egyenletes tempó tartásánál, legyen ez 90, 100, vagy 110 km/h, az Aygo csendes, nincs nosztalgia Wartburg-hang sem, akár a rádió is kikapcsolható. Ráadásul ilyenkor keveset eszik, a könnyen kapcsolható, de csúnya karral bíró, ötfokozatú váltó elosztása is az alacsony fogyasztásnak kedvez. A 35 literes üzemanyagtartállyal egész sokat lehet autózni tankolás nélkül, még erőltetett menetben sem eszik többet hat liternél. A futómű és a fékrendszer megfelel a motor képességeinek, érdekes azonban, hogy az Aygo a kis kerekek ellenére is stabil, viselkedése jóindulatú. Hibaelnyelő képessége sem rossz, Magyarországgal azonban még a Toyota sem bír megbirkózni, de ez nem a japánok hibája. A bennülők biztonságára első és (feláras) oldallégzsákok vigyáznak, és minden Aygóban van ABS és fékerőelosztó.

A sok pozitív tulajdonsága ellenére nehezen tudja feledtetni a magas árát, azonban a márkanév sokat visszahozhat újraeladáskor. Ráadásul megbízhatóságát sem vonja senki kétségbe, ezért várhatóan az üzemeltetési költségek is csak a kötelező szervizek díját tartalmazzák.