|
Amerikai háziasszony szeretnék lenni! Pedig eddig semmi bajom nem volt a nemi identitásommal, egyébként most sincs, de ez a hülye gondolat mégis beférkőzött az agyamba. A probléma akkor kezdődött, amikor kaptunk egy sötétkék Volvo XC90-est. Kezdetben még minden rendben volt. Láttam már ezt a típust, mentem is már vele, különösebben nem volt rám nagy hatással, a terepjárókért és a dízelmotorokért amúgy sem vagyok annyira oda. Márpedig tesztautónkra mindkettő állítás igaz volt, hiszen a hétszemélyes SUV-ban 185 lóerős dízelszív dobogott.
 |
| Az XC90-t elsősorban Amerikának, kiemelt figyelemmel a háziasszonyoknak szánták |
Ráadásul a nagy Volvo legfőbb vásárlói célcsoportjába sem tartozom bele, mivel viszonylag fiatal - lélekben mindenképp -, európai férfi vagyok. Mint tudjuk, az XC90-est elsősorban Amerikának, pontosabban az USA-nak szánták, kiemelt figyelemmel a józanul gondolkodó családanyáknak. Ott, aki teheti, - márpedig sokan tehetik -, az ilyennel jár, nem számít, hogy az életben nem mennek vele földúton, ez kell nekik! Elsősorban a nagysága és a kényelme miatt, másodsorban a pohártartók miatt; bőven elfér a széles utcákon, parkolni sem gond vele, és általában a garázs mérete sem jelenthet problémát. A kisebb léptékben gondolkodó Európában és Magyarországon azonban egyik tényező sem jön be igazán, az XC90 megvásárlása biztosan nem racionális döntés.
 |
| parancsoló egyéniség |
 |
| fogva is tekintélyt |
 |
| A Volvo méreteinél |
A formája sem mozgatta meg túlságosan a fantáziám, tetszett, mint minden Volvo, de nem annyira, mint mondjuk egy Alfa vagy egy Maserati. Az azért biztos, hogy a svéd gép méreteinél fogva is tekintélyt parancsoló egyéniség, mégsem túlságosan hivalkodó, vagy agresszív. Sokkal inkább divatosan elegáns; engedi sejtetetni tulajdonosának anyagi helyzetét, mutatja jó ízlését, valamint pozitív életfelfogását. Talán emiatt kockáztattak meg a tervezők néhány játékos részletet felvinni a karosszériára, oldva az erőteljes hűtőmaszk és váll komolyságát. Nem pusztán designelem a tetőcsomagtartó alapsín, mely hosszú utazásoknál vagy az összes ülés kihasználásakor jöhet jól, és szintén praktikus megoldás a kétfelé nyíló csomagtartóajtó is.
 |
| Divatosan elegáns! |
 |
| Nem agresszív! |
 |
| Nem hivalkodó! |
Ezzel el is érkeztünk az XC90-es belsejéhez, mely mint minden Volvóban, rendkívül ízléses. Semmi különcködés, semmi kockázat, az utastérben minden olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva, esztétikus, és ergonómikus. Nem mellékes, hogy a sokféleképpen állítható első fotelok nagyok, kényelmesek, és fűthetőek. Mivel tesztautónk hétszemélyes verzió volt, a középső sor pozíciója sem állandó, változtatható a lábtér, a könnyebb beszállás érdekében pedig a szélső ülések előrebuknak. Leghátra azonban inkább csak gyerekeket szabad beültetni, őket nem fogja zavarni a kicsi lábtér, hiszen az emelt szint miatt ők is kilátnak, ráadásul nekik is van pohártartójuk! És ez a lényeg! Itt legalább a rosszcsontok sem tudnak menet közben játszani az elektromos ablakkal, vagy az ajtónyitogatással, ezért megnyugodhatnak az aggódó szülők. Valószínűleg, sőt biztosan Amerika hatására, az első fejtámlákba színes képernyő/monitor rendelhető, amely vagy filmekkel, vagy játékokkal szórakoztatja a fiatalabb generációt. Három üléssorral a csomagtartó kicsi (249 liter), a hátsó férőhelyeket a padlóba hajtogatva azonban már elég nagy (613). Mivel a középső sor, sőt a jobb első ülés is előredönthető, ezért extra méretű, illetve hosszúságú dolgok szállítása sem lehetetlen, további kiegészítőként még rendelkezésre áll a már emlegetett tetősín. A kesztyűtartó mély, vannak térképzsebek az ajtókon, a felszereltség pazar. A kényelmi és biztonsági arzenált azonban sikerült úgy integrálni az XC90-esbe, hogy ne legyen nyomasztó, a műszerfal és a középkonzol a sok funkció ellenére könnyen értelmezhető. Külön említést érdemel a magyarul kommunikáló fedélzeti számítógép és a beépített telefon, mindkettő nagyban megkönnyíti a vezető életét.
 |
| rendkívül ízléses |
 |
| minden más Volvóé, |
 |
| A XC90 utastere, mint |
Nemcsak könnyű, de szép a vezető élete a Volvo volánja mögött, ugyanúgy, mint az öthengeres dízelmotor hangja. Erőt sugároz, mégis diszkrét; követeli a gázadást, cseppet sem dízeles jellem, a kilométerek múlásával sem lehet betelni vele. A 185 lóerős erőforrás az orgánumán túl is jó választás az XC90-hez, hasonlóan erős, mint egy benzines, ugyanakkor takarékosabb azoknál. A 10,9 másodperces gyorsulási adat keveset árul el a common-rail dízel erejéről, az XC90-est nem érdemes lebecsülni. A skandinávok nagy mesterei a turbómotoroknak, ezért a 2400 cm3 -es motor karaktere nagyon harmonikus, szinte nincs használhatatlan fordulatszám-tartománya, rugalmassága meggyőző. A hatfokozatú váltóhoz sem kell sokszor hozzányúlni, a 400 Nm-es nyomaték már 2000-es fordulatszámnál jelentkezik, nincs olyan előzés, amihez vissza kéne kapcsolni.
 |
| A Volvo volánja mögül szép az élet |
Mégsem dinamizmusával, hanem stresszmentes, élvezhető vezethetőségével vívta ki elismerésemet a Volvo, amely minden pillanatban felsőbbrendű nyugalmat áraszt a közlekedés többi résztvevője felé. A magas vezetőülésből szó szerint átnézünk a többi sofőr feje fölött, a forgalmi szituációk hamarabb átláthatók, a reagálás gyorsabban történhet. A nyugodt közlekedéshez a komfortos hangolású futómű is hozzájárul, az XC90 kanyarban ugyan megdől, de sosem ijesztően, felborítani a gyári borulásgátló miatt képtelenség. A fékek magabiztosak, az összkerékhajtás télen extra biztonságot nyújt, nehéz belekötni a svéd koncepcióba.
Apropó, összkerékhajtás! Bár a bevezetőben azt írtam, hogy az amerikai (és az európai) XC90-esek nagy része még földúttal sem találkozik pályafutása alatt, nekem sikerült próbára tenni a terepjáró képességét is. Elhagyva az országutat, közel öt méteres hosszát és 2857 milliméteres tengelytávját meghazudtolva, biztosan tör előre a Volvo, persze azért egy 14 milliós gép esetén észnél kell lenni. De még szántóföldön sem elveszett „ember” az XC90-es, ha nem sajnáljuk a technikát és a fényezést, akkor meglepő dolgokra képes.
 |
| Terepen sem rossz az XC90-es, ha nem sajnájuk a technikát |
A teszt végéhez közeledve egyre jobban irigyeltem azokat az amerikai nőket, akik mindig ilyen autó volánját forgathatják, hozzáállásom az XC90-eshez megváltozott. Azóta, ha látok egyet az utcán, mindig elismerően nézek végig rajta, s ha majd lesz annyi pénzem, akkor a Maseratim és az Alfám mellett biztos lesz helye az udvaromban.
|
