Dízel, kombi, Mercedes... persze, hogy nekem egyből
gyerekkorom lakótelepi zöldségese ugrik be. Illetve a kocsija, ami fehér volt,
ütött-kopott, hangos és lassú, de mindent elvitt, amit kellett. Akkor még nem
tudtam vagy nem érdekelt, de a W123-as sorozathoz tartozott.
Ennél már csak a népszerű Derrick sorozat dízel
Mercedes-taxijai (W124) voltak lomhábbak, a nagy kocsiszekrényt egy 75 lóerős
szívódízel (200D) húzta-vonta, s oly lassan érte el álló helyzetből a 100
km/h-s álomhatárt, hogy az alig nehezebb kombiba (T-modell) ezt a motort már
nem is merték beépíteni. Volt helyette 250D, de ez még mindig nem a
versenypályák ördögeként bizonyított, cipekedni viszont tudott, az alapra 520
literes csomagtartó mellett majd 700 kilogrammos terhelhetőséggel
büszkélkedhetett.
Az új C-kombinak - hagyományosan T-modell - nincs ekkora raktere, igaz amúgy
sincs túl sok köze egymáshoz a két Mercedesnek. A generáció és kategóriabeli
különbségeken túl az új, 2008-as C220 CDI T-modell erős, gyors és elsősorban
nem cipekedésre született.

Már a karosszériája is ezt sugallja, az öv- és ablakvonal, dinamikus, a far
lekerekített, a poggyásztér ajtaja pedig összeszűkül. A polírozott nemesacél
kipufogóvég, az 5 küllős, 17 colos könnyűfém keréktárcsák sem a teherszállító
funkcióra utalnak, az első, hatalmas csillag (Avantgarde kivitel) pedig
egyenesen a Mercedes sportkupékat idézi. Vonzza is a szemet, menet közben és
parkolva is megbámulják rendesen, az előző generációval ez szerintem nem
fordulhatott elő. Azt pedig már a limuzin tesztje során megállítottam, hogy az
új C-osztály nem a nyugdíjasok autója, a kombi változat külseje pedig egy
fokkal még a konzervatívabb szedánnál is jobban mutat.
Praktikusabbnak azonban mindenképpen praktikusabb, hiába szűkül össze az ötödik
ajtó, így is jóval könnyebben pakolható, mint a négyajtós. A 485 literes
raktérnek nincs pereme, nagyrészt síkok határolják, csak a hátsó felfüggesztés
rontja el a szabályos alakzatot. A kíváncsi szemek elöl rugalmas anyaggal
elrejtett tér bővíthető is, a csomagok rögzítését pedig a tesztautóban
„Easy-Pack fixkit" fantázianevű csomag segítette.

Az utastér nem tartogatott újdonságokat számunkra, csak szín- és
felszereltségbeli eltéréseket mutatott a korábban nálunk járt C200
Kompressorral szemben. Vagyis míg az ülések világos helyett sötét kárpitot
kaptak, addig a műszerfal, a kormány és a középkonzol színre, szagra,
tapintásra megegyezett. Ugyanígy a helykínálat, mivel a kasztni átépítése nem
járt együtt a tengelytáv növelésével. A felszereltség bőséges, a biztonsági
csomag olyan különlegességeket is magában foglal, mint az adaptív fékrendszer,
szelektív lengéscsillapító vagy térdlégzsák. Emellett széria a Thermatik
klímaberendezés, a gépkocsi karbantartására ügyelő Assyst rendszer, a
multifunkciós kormánykerék és még sok egyéb kényelmi apróság. Az extrák listája pedig még ennél is hosszabb, közhely, de tényleg csak a
pénztárcánk vastagsága és a jó ízlésünk szabhat gátat a költekezésünknek.
A dízelmotorral majd úgy is spórolunk - gondolhatja naivan a vásárló, azonban a
C220 CDI-nek nem az alacsony fogyasztás a legfőbb erénye. Ez már a common-rail
dízel adatlapjából gyorsan kiderül: 2148 cm3-es, 170 lóerős,
csúcsnyomatéka 400 Nm/2000-es fordulatszámnál. Az biztos, hogy nem spórolásra
hegyezték ki! Az ötfokozatú automata váltóval is 8 és fél másodperc alatt gyorsul
100 km/h-ra, „elméleti" végsebessége 229 km/h. A gyakorlatban is dinamikájával,
tisztes húzóerejével tűnik ki, a váltót sport állásba kapcsolva különösen
nyomulósan lehet haladni. Ilyenkor tovább pörög a motor, élénkebb a gázreakció,
a másik állás tulajdonképpen teljesen felesleges is. De úgy látszik, azért
gondoltak az eddigi, korosabb vásárlóközönségre... A nagy nyomatékot pedig hamar
beavatkozó menetstabilizáló tartja kordában ,így kezdő vezetőknek sem jelent
gondot a hátsókerékhajtás, a hátsó szintszabályozás pedig a nagy terhelés
okozta hátrányokat küszöböli ki. A futómű egyébként arany középút a sportosság
és a komfortosság között, rámenősebb sofőrök rendelhetnek Agility vagy AMG
csomagot is. A 9 literes fogyasztás ugyan nem rossz a menetteljesítményekhez és
a kategóriához viszonyítva, de meg sem közelíti a gyári adatokat, amely
országúton 5, vegyes körülmények között pedig 6,1-es átlaggal kecsegtet.
A Mercedes C220 CDI T-modell Avantgarde kivitelének alapára 9 millió 567 ezer
forint. Az extrák azonban jócskán 10 millió fölé is feltornászhatják az
árcédulán szereplő összeget, a tesztautó 11 millió 820 ezer forintba került. De
ez már nem a taxisok, a zöldségesek autója.
|