Egy baromi jó fogású, multifunkciós kormány mögött.
Bár utóbbi egy cseppet sem számít. Tempomat, hangvezérlés, hi-fi? Kit érdekel!
Sőt, mint később kiderül még a kormány mögötti fülek sem érdekesek.
Az se sokat számít, hogy a belső berendezés klasszisokat javult az elődhöz
képest. Bár a műszerfal - középen, központi helyen a fordulatszámmérő, mellette
jobbra a sebesség, balra a fedélzeti komputer kijelzője - még mindig együtt
mozog a háromküllős kormánykerékkel, egész más a megjelenése, hangulata. A
fémes betéttel feldobott középkonzolnak szintén, melyből a legnagyobb helyet a
navigáció színes kijelzője harapja ki, alatta a hi-fi és a klíma gombjaival.
Jó hír viszont, hogy a rövidebb tengelytávból mit sem érezni a kabinban,
tökéletesek az ülések, remek a pozíció, nagyszerű érzés bennük helyet foglalni.
S innen indul a film, a Nissan és az én főszereplésemmel. Kezdődjék hát!
Csak egy gombnyomás, és a 3,7 literes V6-os erőforrás felmordul. Nem túl
hangosan, szinte észrevétlenül, hiszen ez még a bevezető. Aztán újra ellenőrzök
mindent, a magasságban állítható kormány kézre áll, a két fémpedál lábra, a
hatalmas visszapillantó tükrökben pedig gyönyörűen domborodnak a hátsó sárvédők.
Már csak egyetlen feladatom van, D állásba húzni a hétfokozatú automata karját,
és végre a gázra tapos(hat)ok. Óvatosan - még mindig a bevezető tart -, nem
véletlenül trónol három analóg műszer a középkonzol tetején.
Hihetetlen finoman, lágyan indul meg a 370Z, a fordulatszám alig nő, a váltó
szorgosan pakolgatja a fokozatokat, a 311 lóerős motor csendben duruzsol. Egyedül
a rendkívül széles nyári gumik „surrogását" hallani, a szélzaj minimális, a
magas övvonal óvón védelmezi a pilótát, vagyis engem. Az első kerekek pedig hűen
követik a mozdulataimat, a Nissan gond nélkül, kifejezetten könnyen irányítható
városban. A fordulóköre sem nagy, s az elsőre félelmetesen hangzó, 311 lóerő
vadságát sem érezni.
Végre azok a bizonyos mutatók elérik a „normál" helyüket, vagyis üzemmeleg a
motor, indulhat a móka, kezdődhet az első bevetés. Ekkor mindenféle
visszafogottság, gátlás nélkül a kétállású gázpedálra lépek, a váltó
visszakapcsol, a V6-os felbődül, a fordulatszám mutatója 4000-es fordulatszám
fölé táncol, s a Nissan 370Z elemi erővel lódul előre. De nekem ez nem elég,
még mélyebbre nyomom a jobb pedált, mire a középső mutató átlépi a 6000-es
határt. Félelmetes hörgés, bőgés erre a válasz, s úgy érzem, nincs erő, mely megállítaná
a fenevad rohanását. Rendkívül gyorsan szalad fölfelé a sebességmutató, alig néhány
másodperc alatt átlépi a 100-as jelzést, a 200-as sem tart sokkal tovább. S
mintha csak 90-nel, 100-zal poroszkálnánk, abszolút nem jön át a sebességérzet,
nagyon stabilan fut a Nissan gyengébb sportkocsija. Persze nem pusztán az egyenesben
képes jó teljesítményre a 370Z, kanyarokban sem kell félteni, illetve nagyokat
fékezni, ugyanakkor a magabiztos futóművet vészhelyzetben kisegíti a
kikapcsolható ESP. (Szerencsém is volt, a nyári gumik még elfogadhatóan
viselkedtek a télen nem megszokott, 13-14 fokos melegben.) Utóbbi egyébként
inkább alacsonyabb sebességnél, kanyarban jön jól a gyakorlatlan sofőrnek,
hiszen nagy gázadásnál a Nissan hajlamos a játékra, s meg-megriszálja csinos
fenekét.
Egyszerűen remek, ahogy a hétfokozatú váltó is, nem annyira finom, mint egy
duplakuplungos egység, de abszolút nem kívánja, igényli a kézi beavatkozást.
Gyorsan reagál, s a vezető igényei szerint teszi a dolgát, mindig képben van,
mikor, hányat kell gangolni. Visszakapcsolásnál pedig olyan gázfröccsöket
adagol, hogy egyszerűen libabőrös lesz tőle a hátam. A Brembo fékek is állják a
sarat, mikor úgy véljük, hogy semmi sem gátolja meg a száguldást, mindig időben
közbelépnek.
Tudásához képest baráti a fogyasztás: a 12-13 literes átlag szinte semmi a kvalitásaihoz
képest, óvatos gázpedálkezeléssel ráadásul még kedvezőbb érték is kihozható. De
minek, amikor még az ára is jutányos, nem egészen 17 milliót kérnek ezért a
fantasztikus, éjfekete sportkocsiért, melyben simán filmsztárnak érezhetjük
magunkat. Egyetlen gombnyomás, s indulhat az újabb akció!
