|
Írta: Admin Viewer
|
|
2012. február 10. péntek 02:58 |
A Nissan és a Europcar bejelentette, hogy a 100%-ban elektromos hajtású, díjnyertes Nissan LEAF rövidtávra igénybe vehető lesz bérautóként Párizsban és Londonban.
Februártól a 2011-es évben világszinten és Európában is az Év Autójává választott LEAF a bérautó szolgáltatás keretében a szélesebb közönség számára is elérhetővé válik.
"Két különleges oka is van, amiért a Europcar-ral közösen vállalkoztunk arra, hogy bevezessük a Nissan LEAF-et ebben a két nagyforgalmú városban a rövidtávú bérautó szolgáltatásba"- mondta Guillaume Cartier, a Nissan Internatinal S.A. értékesítési tevékenységért felelős alelnöke. "Az első ok nyilvánvaló: a belvárosi használatra a Nissan LEAF a tökéletes autó, mivel nem bocsát ki mérgező kipufogógázokat, és emellett kifejezetten élvezetesen vezethető. A másik ok, hogy sok autós van, akik bizonytalanok abban, hogy az elektromos autó megfelelő megoldást jelent-e autózási igényeikre. Azzal, hogy bérelhetik a Nissan LEAF-et és együtt élhetnek vele valós használati körülmények között, a saját szemszögükből értékelhetik az autót" - tette hozzá.
A Nissan LEAF hatótávolsága a típusvizsgálatok szerint 175 km, ami több, mint 90%-a annak, amennyit egy átlagos európai autós egy napon autózik.
"A Europcar már régóta hisz abban, hogy az elektromos autók a fenntartható mobilitás eszközei, és elkötelezett abban, hogy elősegítse az ilyen járművek minél korábbi elfogadását. Büszkék vagyunk arra, hogy a Nissan partnerei lehetünk az elektromos autók elterjesztésében, ügyfeleinknek pedig a létező legzöldebb mobilitási módot tesszük hozzáférhetővé"- nyilatkozta Rafael Girona, a Europcar vezérigazgatója.
Bár a Nissan LEAF ugyanolyan egyszerűen vezethető, mint bármelyik hagyományos autó, a LEAF-et bérlő ügyfelek számára az autót a Nissan által kiképzett, használatával kapcsolatos minden információval rendelkező Europcar-személyzet személyesen adja át. Az ügyfelek dolgának további megkönnyítése érdekében az autók akkumulátorának feltöltéséről a Europcar gondoskodik, és - ellentétben a hagyományos dízel- vagy benzinüzemű autóknál alkalmazott eljárással - sem a felhasznált elektromos energia árát, sem szerviz-díjat nem számláznak ki külön ezért.
A teljes biztonság céljából az ügyfelek kérdésükkel a Nissan Hotline telefonos ügyfélszolgálatot is felhívhatják. A bérleti időszak leteltével a Europcar minden egyes ügyféllel kérdőívet tölt ki, s az ezekből leszűrhető visszajelzéseket felhasználják a Nissan elektromos autók következő generációinak fejlesztése során.
Az eredetileg három hónapra tervezett kísérleti rendszer a két társaság közötti végleges megállapodás alapján működik, melyet a közös szándéknyilatkozatot követően kötöttek meg. Ez utóbbiban a két fél vállalta, hogy megvizsgálják, milyen módon támogathatják közösen a zéró-emissziós motorizáció koncepcióját. A rendszert később más francia és angol városokra, illetve további európai országokra is ki lehet terjeszteni.
|
|
Utolsó frissités ( 2012. február 10. péntek 03:12 )
|