Ez a teszt, illetve a Nissan Muranóval töltött egy
hét rendhagyóan indult. Azt ugyanis tudni kell rólam, hogy utálom átengedni
másoknak a volánt. Utálom, aztán később már utálják a vezetők is, hogy
átengedtem, állítólag kifejezetten rossz utas vagyok: figyelek, beleszólok,
mindent jobban tudok, miközben én - messze szállt biztonságérzetem okán -
szintén rosszul érzem magam. Ezúttal viszont szó nélkül bepattantam a jobb
hátsó - nem mellékesen bőrözött és fűthető - ülésbe, és az egész út alatt egy
hang sem hagyta el a számat. Vagyis elhagyta, de semmi vezetéssel,
közlekedéssel kapcsolatos információ, észrevétel, csak és kizárólag nevetés. Mi
történt?
A magyarázat nem túl bonyolult, fülemen vezeték nélküli Bose fülhallgató,
előttem középen plafonból lehajló színes monitor, melyen éppen egy idióta,
fárasztó, mégis kacagtató Jean Reno vígjáték megy: a Nagy zűr Korzikán.
Döbbenet mennyire hülyék a francia rendőrök! Engem azonban per pillanat
tökéletesen lefoglal, s emiatt boldog a sofőr.
Egyébként is élvezi az autót, miközben én dévédézem, kikapcsolódom, ő egy 265
lóerős motornak parancsol. Tetszik neki, a nagy test jól gyorsul, a
fokozatmentes automata váltó kényelmes, a V6-os motor pedig magas
fordulatszámon gyönyörűen szól.
Miután átveszem az irányítást a parancsnoki híd felett, ezt a véleményét csak
megerősíteni tudom, a Nissan Murano igen-igen klassz kocsi. Megpiszkált - az
előző generáció egy csöppet gyengébb volt - V6-os erőműve sportos karakter,
nemcsak imád pörögni, hanem erős, mint egy bivaly, könnyedén elbánik a súlyos,
közel 2 tonnás karosszériával, majdhogynem sportkocsis gyorsulást produkál.
Álló helyzetből kerek 8 másodperc alatt lő ki 100 km/h-ra, s teszi mindezt úgy,
hogy az élmény belülről egyáltalán nem félelmetes. Az élmény folyamatos, és
egészen 200 km/h-ig tart, az akár kézzel is kapcsolható, fokozatmentes automata
garantálja ezt. Szóval érezni, látni, hogy vágtat a Murano, de nem idegbeteg
állatként, inkább lendületesen, ellentmondást nem tűrő módon. S valóban, a
V6-os erőgép orgánumát illetően sem tévedett a kollégám, egyszerűen szívet,
lelket melengető a hangja; alacsony fordulaton éppen csak, sőt szinte némán
duruzsol, majd pillanatokkal később velőtrázóan ordít, miközben a
fordulatszámmérő mutatója a 6000-es érték körül táncol.
Trakciógondokról sem beszélhetek, végeredményben 4 kerék (all-mode
összkerékhajtás) és 2 tonna kapaszkodik az úttesthez, nagy sebességnél pedig az
európai hangolású futómű nyújt kellő biztonságot. Nem imbolyog, nem dől a
karosszéria idegesítően, az úthibákat pedig a nagy - elöl 18-as, hátul 20 colos
- kerekek igyekeznek több-kevesebb sikerrel megszűrni. Ellenben terepezéshez
csak szükségmegoldásként merülhet fel a Nissan Murano neve, a kemény futómű, a
testes kasztni és a drága fényezés, mind-mind visszatartó tényező. Ugyanakkor
szűk helyeken a jobb tükörbe beépített kamera segít, máshol a cica, zsiráf,
elefánt parkolót felismerő színes navigációs rendszer mutatja az utat. Király.
Akárcsak a Murano belseje, nem véletlen, hogy irigylésre méltó munkahelyről
beszélek! A helykínálat? Pazar, de hát milyen lehetne egy 4835 mm hosszú, 1885
mm széles és 1730 mm magas, 2825 mm-es tengelytávú „testben". Elöl-hátul,
minden irányban hatalmas a tér, az ülések elektromosan kalibrálhatók, a kormány
ugyanúgy, és még a hátsó ülések is fűthetőek. A műszerfal végre normális,
esztétikai szempontból értékelhető, mivel kikerült a 350Z iszonyatos műanyag
egysége. A középkonzol viszonylag egyszerű, csak a navigációs egység laposan
álló gombjait kell megszokni, megtanulni. A felszereltségre megint csak nem
érdemes sok szót vesztegetni, már korábban kiderült, hogy első osztályú,
érdemes csak visszaemlékezni a Bose fülhallgatóra, hátsó DVD-lejátszóra vagy
ülésfűtésre. Még az alapra 895 literes csomagtartó ajtaja is elektromosan,
gombnyomásra zárható, kell folytatnom?
Végül jöjjön a forma, amely már az előző generáció esetében nyerő volt. Az új
modell annyiban nyújt többet vagy kevesebbet annál, hogy eltűnt a keskeny hátsó
fényszóró, valamint új a hűtőmaszk, kicsit
retro-hatású, engem leginkább régi, orosz kocsikra emlékeztet.
Egy hetet „töltöttem együtt" a Nissan Muranóval, ezek után nehezen tudnék
ideálisabb autót elképzelni magamnak. Persze én ingyen kaptam, nem 14
millióért, de még a végére is maradt egy meglepetésem: a japán crossover
meglepően keveset fogyasztott. Az autópálya-tempónál is alig 1500-at, 2000-et
pörgő motor szupertakarékos, nyugodt közlekedésnél 11 liter ólommentes
benzinnel beérte! Irigylésre méltó munkahely, nem?
