A kedvenceim – Abarth, Alfa, FIAT, Ferrari - már lementek az első részben, ám az autómárkák java még hátravan. Olyanok, mint a Ford, a Jaguar, a fantasztikus tanulmánnyal előrukkoló Lamborghini, vagy az új időszámítást író Lotus. Utóbbit legszívesebben soron kívül előrevenném, sőt külön fejezetet, tanulmányt készítenék róla – ahogy később fogok is -, mert az angol márka ugyancsak elképesztette a publikumot. De nem húzom tovább az időt, íme!
Máris folytatjuk hát párizsi barangolásunkat,
ügyet sem vetve a mindenen és mindenkin átgázoló, fotókba előszeretettel belépő
kollégákra, elfelejtve a sok-sok kilométeres gyaloglás okozta lábfájást,
legyűrve a végeláthatatlan kiállítási területet, és a katatóniába átforduló
fáradtságot, folytatjuk küzdelmünket az elemek ellen is.
Ennyit a zavaró tényezőkről, felejtsék el a panaszáradatot, csodálják inkább a Ford Focus ST-t, mert „ő" következik a
sorban, a Focus-család legkirályabb tagja, a négyhengeres, turbómotorral
hajtott hot-hatch. Ugyan eggyel kevesebb henger dolgozik az ST-ben az elődjéhez
képest, és cm3-ből is kevesebb jutott neki, azért a rajongóknak nem kell
feltétlenül megijedniük, a mérnökök kerek 250 lóerőt préseltek ki a direkt
befecskendezéses benzinmotorból. Ennyi pont elég lesz az utakra, mint ahogy a
látványból is, talán még sosem volt ekkora szája a Focusnak, a középen
kivezetett kipufogó is harcias, az egyetlen bibi, hogy 2012-ig várni kell rá. A
C-MAX konnektoros hibridjére még egy évvel tovább, nem úgy a normál és Grand változatra,
melyek már a kereskedésekben várják az érdeklődőket.
Párizsban messze volt, betűrendes beszámolónkban viszont azonnal a Ford „mögött"
áll a Honda standja, ahol a Jazz Hybrid
volt a sztár. Zöldben és külön pódiumon tekinthettük meg a felettébb takarékos
városi autót, melyben ugyanaz a hajtáslánc rejtőzik, mint az Insight-ban. Azaz
a gépháztető alatt egy 1,3-as benzines dolgozik együtt a villanymotorral és a
fokozatmentes automata váltóval, melynek eredményeként 3 literes fogyasztást
ígér a gyár 100 kilométerenként. A takarékos üzem mellé vonzóbb külső is jár.
Japán után immár Dél-Koreában járunk, még ha csak képletesen vagy átvitt
értelemben is tesszük ezt, a lényeg, hogy a Hyundai-nál, a fokozatosan, de rendkívül következetesen világuralomra
törő ázsiai kistigrisnél. Illetve már nem is olyan kistigris, hisz negyedik a
sorban, s egymás után mutatja be az újabbnál újabb modelleket, köztük rengeteg
zöld - hibrid - autóval, ezúttal viszont a Kia Venga 2.0 kiadása volt a
főszereplő, becsületes nevén Hyundai ix20-as. Nem részletezem a Matrix utódját,
bemutatóink között részletesen is olvashatnak róla, inkább a Genesis Coupe
forgalmazásának örvendezek, végre egy dögös gép a kínálatban.
Még mindig a tengerentúlon vagyunk, méghozzá az Atlanti-óceán túlpartján, mert
a japán Infiniti valójában Amerikából
érkezik, immár dízel- és hibridmeghajtással egyaránt. Előbbi változatokat
kifejezetten az európai piacok számára fejlesztették, utóbbiak világszerte
forgalomba kerülnek, a luxusmárka ambiciózus terveit és gyors fejlődését
mutatja, hogy immár hazánkban is bemutatkozott a legújabb M-modell.
Na, visszatértünk Európába, igaz, még csak a - legkeskenyebb pontján alig 34 km
széles - La Manche csatorna másik oldalára, a Jaguar következik, az indiai kézbe került angol luxusmárka. Nem
győzök eleget mulatni ezen a faramuci helyzeten, a sokáig brit uralom alatt
álló India „elfoglalta" a Coventry-ben székelő márkát, s „mitadisten"
felvirágoztatta. De még hogy! A sokáig szenvedő, agonizáló Jaguar Párizsban egy
izgalmas tanulmányautóval lepte meg a közönséget, egy - illetve két -
turbinával hajtott sportkocsival, amely szinte mindent „megkajál": gázolajat,
bioetanolt, LPG és NCG-t egyaránt. Amúgy meg szuperül gyorsul, 3,4 alatt éri el
álló helyzetből a 100 km/h-t, végsebessége pedig 300 körül van. Valójában
persze a két turbina csak a lítium ionos akkumulátorokat táplálja, a C-X75
hajtásáról négy 195 lóerős elektromotor gondoskodik. Az sem kizárt, hogy széria
lesz belőle.
A Jeepről majd később, ezúttal a Kia
van soron. A Hyundai sportosabb testvérmárkája sem tétlenkedett, egy különleges
formájú, elektromos meghajtású városi kiskocsival jelentkezett, a Poppal. Eme
érdekes tanulmány mellett végre az Optima is megmutatta magát Európának,
forgalmazása jövőre kezdődhet. A divatos karosszériájú szedán jóval nagyobb és
modernebb elődjénél, többek között vadonatúj motorpalettával csábítgatja a
vásárlókat.
Na, aztán a Lamborghini Sesto
Elemento nagyon feladta a leckét a riválisoknak, személy szerint köpni-nyelni sem
tudtam a tanulmányautó láttán, különösen a technikai adatok képesztettek el. Talán
nem a legszebb - legalábbis a Lamborghinik közül - a karbonszálas műanyagból
készült karosszéria, viszont rendkívül hatékony, a Hatodik Érzék pont 999 kiló.
Eközben V10-es motorja 570 lóerős, vagyis minden egyes lóerőnek alig 1,75
kilogrammot kell cipelni, a többit már képzelhetik. Egy kicsit segítek: 2,5
másodperc alatt gyorsul...
Delta, Ypsilon és Musa, vagyis a Lancia
megmutatta a teljes kínálatát Párizsban, sőt egy kicsivel többet is. A Hard
Black Delta, az Ypsilon ELLE és a Musa 5th Avenue mellett ugyanis ott „parkolt"
két Chrysler - Grand Voyager Limited Black és 300C Walter P. Chrysler -, vagyis
a puzzle darabokból összeállt terület már a jövőbeni együttműködést is
jelképezhette. A Jeep még mindig külön területen tündökölt, végre ismét régi
fényében.
A Jaguar után mit mondjak a Land Roverre,
a képlet ugyanaz, hosszú-hosszú évek után vadonatúj típus bemutatására adta a
fejét a terepjáró-gyártó márka. A háromajtós Evoque nem titkoltan a női
vásárlók szívét célozza meg, ez a legkisebb autó a Land Rover kínálatában,
ráadásul elsőkerék-hajtással is elérhető. Egyébként a különlegesen takarékos,
később hibrid hajtással is gazdagodó szabadidő-autó a Freelander platformjára
készül, ugyanakkor az alkatrészek alig 30 százaléka egyezik meg a két modell
között. Árusítása 2011 nyarán kezdődik meg Európában, majd később Amerikában is
bevezetik.
Nemcsak Párizsba, de Magyarországra, Budapestre is elhozta kompakt hibridjét a Lexus, a CT200h októbertől megvásárolható.
Végre itt a Lotus, amely a Párizsi
Autószalon egyik legizgalmasabb attrakcióját jelentette. Ígérgetett, ígérgetett
az angol manufaktúra, mi több egy új időszámítás kezdetét „jósolták", de ezt
talán senki sem gondolta volna. Elise, Esprit, Elan, Elite és Eterne, mind
vadonatúj és gyönyörű, egyenként is fantasztikusak. Hát még együtt, simán
megéri kivárni azt a kis időt, ami eltelik sorozatgyártásig, ígérem, addig mi
is bemutatjuk mindet részletesen.
Gyönyörű nők és gyönyörű autók várták az érdeklődőket a Maseratinál, tán nincs még egy ilyen márka, amelyik ilyen
harmonikusan ötvözné a szépséget az erővel és a sportossággal. Legékesebb
példája ennek a GranTurismo MC Stradadale, a GT versenyautó által inspirált
luxuskupé, a különleges felnijein gördülő, könnyített karosszériájú modell
hosszú orrában 450 lóerős, V8-as erőforrás dübörög.
Míg az olasz márka világraszóló csinnadrattával mutatta be legújabb
büszkeségét, addig a Maybach szinte
elbújt egy sarokban, visszahúzódva, magányosan álldogált a hatalmas és elegáns
limuzin, mely lassan pályafutása végéhez közelít.
Nem hiányzott a Mazda sem a
szalonról, nem úgy a Shinari koncepcióautó, mely a következő generációk
formavilágát tárta volna elénk, de inkább „otthon" maradt. Távolléte miatt a
faceliftes Mazda2 jelentette a legnagyobb izgalmat.
A Mercedes centerpályáján a CLS volt
az ász, mellette az A-osztály elektromos változata csak a „futottak még"
kategóriájába tartozott. Hiába, a lóerők még mindig legyőzik a zöldeket, a
sportos autózás vonzóbb a tiszta közlekedésnél, egy villanymotoros CLS persze
lehet, hogy segítene. A különleges világítástechnikát használó, elegáns
sportkocsi novemberben érkezik a kereskedésekbe, legalábbis Európában, az
amerikaiaknak 2011 közepéig még várniuk kell a kedvencükre. Végre mi vagyunk
előnyben!
Ezt a részt a Minivel zárjuk, a
mindenki számára kedves, jópofa, dögös, retro kisautóval, melynek mind több
kiadása egyre több ember szívébe lopja be magát. Most a Countrymenre épülő WRC
tündökölt a fókuszban, tán nem véletlenül, hisz egykor az angol márka rendkívül
sikeres rally-gépeket épített. Remélhetőleg most sem lesz másképp, a tesztelés
már folyik, az autó tervezésében, fejlesztésében pedig a legjobbak vesznek
részt, szóval van remény. Emellett még az elektromos robogó okozott némi
izgalmat, de azért a Mini négy keréken az igazi. Viszontlátásra, még
visszajövünk!
|