A Partner Tepee bőségesen méretezett utasterében
hét teljes értékű ülés helyezhető el, a következő elrendezésben: két egyedi
ülés az első sorban, három külön lehajtható és kivehető a másodikban, és végül
még két külön lehajtható és kivehető az utolsó, harmadik sorban. A tervezők külön figyelmet szenteltek a harmadik sori üléspozíciónak: annak
érdekében, hogy ott is elegendő legyen a lábtér, a második sorban elhelyezett
üléseket 90 milliméterrel előretolták, és 42-vel megemelték, az eredeti
kivitelhez képest. Hátul a padló is magasabb kissé, úgyhogy a panoráma-hatásnak
köszönhetően a leghátul helyet foglalóknak is megfelelő kilátás jut. Az
üléstámlák dőlésszögét pedig úgy állapították meg, hogy kellemes a testtartás,
és komfortos az utazás.
A harmadik sorba a második sor szélső üléseinek előrehajtásával lehet bejutni.
Ezt nagyon megkönnyíti a tolóajtók széles nyílása. A gyerekek persze
játékosabbnak tartják, ha a poggyásztéren keresztül másznak be, kihasználva a
harmadik sor ülései között lévő távolságot! A hétüléses Partner Tepee az
egyterű szabadidő autók variálhatóságát és praktikusságát hangsúlyozza. A
második és a harmadik sorban elhelyezett ülések egyenként, a többiektől
függetlenül lehajthatóak vagy kivehetőek. Mivel az előbbiek súlya mindössze 14
kiló, az utóbbiaké pedig 12, tetszés szerint, minimális erőfeszítéssel
berendezhető az utastér.
Hátul a padlóban három ügyes tárolót alakítottak ki, amelyek egyikében például
jól elhelyezhető az összehajtható kalaptartót. A második sor utasainak
komfortját lehajtható „asztalka" és állítható támladőlés fokozza, de mindenki
más is kellemesnek találja az utazást a sokféle rakodási és elhelyezkedési
lehetőség közepette. Hét ülés esetén a csomagtér 100 liternyi a kalaptartó
alatt. Lehajtott harmadik sori ülésekkel 470 literre nő, illetve 650-re, ha
kiveszik az üléseket.

A hétszemélyes Partner Tepee dinamikus menettulajdonsága, hatékony fékrendszere
és felfüggesztési komfortja annak köszönhető, hogy maximálisan kihasználták a
típus etalonnak számító futóművében rejlő lehetőségeket; a rugókat és a
lengéscsillapítókat pedig az ötszemélyesénél nagyobb terheléshez illesztették.
Nagyon odafigyeltek a hangszigetelésre, ami egyike az autó erősségeinek, így a
harmadik sor utasai is könnyedén társaloghatnak a vezetővel.
A Partner Tepee új változatához egy benzin (1,6 16V - 90 LE) és egy dízelmotor
- két teljesítményszinttel: 90 vagy 110 Le, 16 HDi - párosítható, valamennyihez
ötfokozatú manuális sebességváltó jár. A környezetbarát 110 LE-s dízelhez
részecskeszűrő (FAP) kapható, de egyébként is ez a motor a legújabb
dízelnemzedéket képviseli. Második generációs közös nyomócsöves befecskendezés
és 16 szelepes könnyűfém-hengerfej jellemzi, nem csoda, hogy a remekül
vezethető egység kevés üzemanyaggal és károsanyag-kibocsátással beéri.
Ez a verzió kizárólag a Prémium felszereltségben rendelhető, és a harmadik
üléssor megemelése miatt néhány kiegészítő opció, mint például a Zenith tető és
a belső tetőcsomagtartó nem kapható hozzá.
A hétüléses Partner Tepee az egyterű szabadidő autók valamennyi előnyét
kínálja, sokoldalú és kényelmes. Tágas utastere nagyszerűen alkalmassá teszi
családi kocsinak, és szabadidős kedvtelésekhez.