|
Írta: Administrator
|
|
2009. augusztus 07. péntek 12:29 |
Gondolták volna? Szeptember 17-én, Frankfurtban
immár a Porsche 911 Turbo hetedik generációja mutatkozik be.
Az új csúcsmodell kereken 500 lóerővel tépi az
aszfaltot, egyébként a Turbók 35 éves történetében ez az első teljesen új
fejlesztésű erőforrás. A közvetlen befecskendezéses, 3,8 literes, hathengeres
boxer immár két változó geometriájú turbót kapott, sőt opcióként hétfokozatú PDK
(duplakuplungos automata) váltó is párosítható hozzá. Ezzel együtt a szintén új,
háromküllős kormányon új váltófülek jelennek meg, a jobbal már csak fel, a ballal pedig vissza
lehet kapcsolni.
A fejlesztéseknek köszönhetően a Porsche 911 Turbo alig terheli a környezetet,
az Euro5-ös aggregát 18%-kal kevesebb CO2-t bocsát ki elődjénél,
átlagfogyasztása alig 11,4 liter.
Ennek ellenére továbbra is szupergyors az összkerekes Turbo, 3,4 másodperc alatt katapultál
100-ra, végsebessége pedig 312 km/h (194 mph). Forgalmazása novemberben
kezdődik meg Németországban, 122 ezer eurós alapáron. A Cabriolet ennél majd 10
ezer euróval drágább.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:33 )
|