|
Írta: Administrator
|
|
2011. március 21. hétfő 13:07 |
Alig három liter üzemanyagot igényel 100 kilométerenként a Porsche 918 Spyder.
A mai naptól - 645 ezer eurós áron - megrendelhető
a Porsche új kétüléses sportkocsija, a 918 Spyder. A termelés ugyanakkor csak
2013. szeptember 18-án kezdődik, s mindössze 918 darab készül majd a plug in
hibrid roadsterből.
A hihetetlen magas árért cserébe tömény csúcstechnológiát kap a vásárló, a
szénszál-erősítésű műanyag karosszéria alatt egyedülálló plug-in hibrid hajtás
lapul. Vagyis a középre beépített, 500 lóerős és magas fordulatszámot kedvelő
V8-ast két villanymotor - tengelyenként egy-egy - segíti a hajtásban, 218
lóerős összteljesítménnyel. Ez a konfiguráció egy szabadon változtatható (összkerék)-hajtás
rendszert, illetve a hétsebességes PDK váltóval összedolgozva zseniális gyorsulást
- 3,2 másodperc 0-ról 100 km/h-ra - és hihetetlen végsebességet - 320 km/h - eredményez.
Ugyanakkor akár 25 kilométert is képes megtenni a Porsche 918 Spyder tisztán
elektromos üzemben, a vízhűtéses, lítium-ion akkumulátor pedig hagyományos
konnektorról is tölthető - körülbelül három óra alatt. Ráadásként a fogyasztás
is brutális, mármint brutálisan kevés, az előzetes becslések szerint a
kétüléses Porsche 3 literrel is beéri 100 kilométerenként.
|
|
Utolsó frissités ( 2011. március 21. hétfő 13:26 )
|