Még éppen időben ahhoz, hogy az érdeklődők és a
vásárlók megismerkedjenek leendő kedvencükkel, hiszen az értékesítés szeptember
9-én indul Németországban. Mint minden Porsche, a Panamera is vezetőközpontú
kialakítású - alacsony ülőpozíció, sportos, jó fogású kormány -, de a három
másik egyedi ülésben (komfort vagy adaptív sport) az utasoknak is hasonlóan jó
dolguk van. Csak ők nem dirigálhatnak a V8-as motorban rejtőző ménesnek.
Mindenkinek jut viszont a négyzónás klímából, a 13-féle szín- és
kárpitkombinációból vagy éppen a soktagú légzsákrendszerből, és a különleges, Burmester
márkájú high-end audio berendezést is garantáltan mindenki élvezni fogja.
A csomagtartó meglepő módon egészen jól használható, kiviteltől (S, 4S vagy
Turbo) függően 445, illetve 432 literes, mi több akár bővíthető is.
Igaz, valószínűleg a vevők majd nem emiatt döntenek a Panamera mellett, sokkal
inkább az 5 másodperc körüli gyorsulás és a 300 km/h közeli végsebesség miatt.
A menettulajdonságok - a raktérrel analóg módon - kivitel-függőek, az alap
S-modell 5,4, a 4S verzió kerek 5, a Turbo pedig mindössze 4,2 másodperc alatt
katapultál álló helyzetből 100 km/h-ra. A 400, illetve 500 lóerő a hátsó vagy
mind a négy keréken keresztül jut át az aszfaltra, az erőátvitelt pedig a
szupergyors, hétfokozatú, duplakuplungos váltója (PDK) segíti. A brutális gyorsulás
mellett különös figyelmet fordított a német sportkocsigyár a környezetvédelemre
is, minden Panamera Auto Start Stop funkcióval gördül le a szerelősorról,
emellett a V8-as erőforrások Direct Fuel Injection technikával készülnek.