Ossza meg ezt a cikket barátaival és ismerőseivel a Facebookon!
|
|
|
|
|
|
| Írta: - mg - | |
| 2009. november 05. csütörtök 18:55 | |
|
Az idei Frankfurti Autókiállítás előtt még a létezéséről sem hallottam, pedig – mint később kiderült - a REVA a világ egyik legtapasztaltabb elektromos járműfejlesztője és -gyártója.
Már maga a márkanév is szimbolikus: a Reva
szanszkrittül „egy új kezdetet" jelent, az egyik alapító tag édesanyját hívták
így. 1994-ben Frank Wisner, az Egyesült Államok indiai nagykövete javasolta a
frissen megalakult cégnek az ötletes elnevezést. Az évszámból már kiderült,
hogy a REVA Electric Car Company immár 14 éves tapasztalattal rendelkezik az
elektromos járművek kutatásában és gyártásában, most pedig a GM-mel közösen
éppen a piac átalakításán, megreformálásán dolgozik.
Ehhez nagyon érdekes, pozitív cégfilozófiát választottak, az alig 270 alkalmazottal működő REVA szerint egy autó teljesítőképessége nem kizárólag abban merül ki, hogy milyen gyorsan éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, vagy mi a végsebessége, hanem abban is, hogy milyen mértékben szennyezi a környezetet - nemcsak működése, hanem - teljes életciklusa folyamán. Ennek megfelelően a REVA soha nem készített légszennyező autót, és a továbbiakban sem akar. Modelljeiket úgy gyártják, hogy előállításuk a lehető legkevesebb energiát igényelje és a lehető legkevesebb károsanyaggal terhelje a környezetet, ezért az üzemük hasznosítja az esővizet, természetes fényt és szellőzést alkalmaz, valamint felhasználja a napenergiát a fűtéshez. 2010-től megvásárolható új típusuk, az NXR (Next Reva) is „zöldnek" született: négyszemélyes utasterével és felhasználóbarát megoldásaival abszolút ideális a szennyezés-mentes városi közlekedésre. Mindent tud, amit egy kocsitól elvár az ember, sőt egy kicsit még többet is. Az NXR háromajtós, csapott hátú, négyüléses autó. Igen könnyű vezetni, apró méretéből adódóan 3,9 méter a fordulási kör sugara, s mivel teljesen automata, ugyanolyan könnyű vele városban boldogulni, mint parkolni. Elektromos autóknál persze mindig a hatótáv és a töltés a legfontosabb kérdés, az NXR 160 kilométert képes megtenni egy töltéssel, normál töltési ideje pedig 8 óra. De van „nem normális" lehetőség is: a 90 perces gyorstöltést alkalmazva az NXR már napi 320 kilométeres hatótávot biztosít. Végsebessége - kicsit mellékes - 104 km/h, egyáltalán nem mindegy viszont, hogy a mechanikus fékezést kiegészítve, a 'REGEN' visszatápláló fékezés - minden egyes lassulással - növeli a megtehető kilométerek számát. Sőt, a REVive fantázianevű távolsági vésztöltési lehetőségnek köszönhetően szorult helyzetben elég egy telefonhívás vagy SMS, s a rendszer egy kis extra „naftát csal" az akkumulátorokba, így egy rövid ideig még folytatható az út. A REVA NXR egyébként is számtalan telefonos trükköt tud. Ezek közé tartozik az SMS-es riasztás és irányítás, mint a „még megtehető-távolság" és a „szükséges idő a teljes feltöltésig", a távirányításos utazótér hűtés/fűtés, havi e-mail a vezetés/használat gazdaságosságáról, szerviz- és biztosítás-figyelmeztetések, távdiagnosztizálás és javítás vagy az előbb már említett REVive táv-vésztöltés. Kényelmi funkciókat sem nélkülöz az M1 kategóriás járgány, kulcs nélküli ajtónyitásra és üzemelésre képes, fejlett navigáció segít a tájékozódásban, de a légérdekesebb talán, hogy minden ülés - másodpercek alatt - külön hűthető és fűthető. Az akkumulátor töltéséhez a napelemes tető is hozzájárul, a biztonságról pedig többek között magas szilárdságú bukó vázrendszer, két légzsák és ISOFIX gyermekülés rögzítés gondoskodik A következő modell az NXG, vagyis a Next Generation. Szintén M1 kategóriás, ám az NXR-nél jóval sportosabb, csak kétszemélyes, ráadásul még a teteje is kivehető, azaz targa. Egy feltöltéssel már 200 kilométer leküzdésére alkalmas, és maximális sebessége is magasabb: 130 km/h. Ugyanolyan távmetrikai technológiákkal bír, mint a REVA NXR, beleértve a REVive opciót. A gyorstöltőt használva napi 400 km az effektív hatótávolsága.
|
|
| Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:20 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|
















