Nem meglepő módon jó egyébként, korábban is ültünk már
Samsungban, vezettünk már Samsungot, s a Latitude sem volt teljesen idegen
számunkra. Amit nem tudtunk róla, az az ára, illetve a menet közbeni
viselkedése... Most minden kiderül.
Kezdjük a legfontosabbal, a vételárral. A 2 literes, 140 lóerős benzinmotorral
szerelt, alap - azaz Expression felszereltségű - Latitude 6 millió 490 ezer
forint. A 150 lóerős dízel, Privilege felszereltséggel 7 millió 790 ezer, a 25
lóerővel drágább és automatával kapcsolt 2 literes dCi 8 millió 440 ezer
forint. A Nissantól származó, 3 literes V6-os dCI, automataváltós csúcsmodell -
Initiale - 11 millió 900 ezer forint.
Az utóbbi már nem kevés pénz, illetve az alapváltozat sem elérhető mindenki
számára. De! A konkurenciához mérve - Ford Mondeo, Skoda Superb, Volkswagen
Passat - mindenképpen jó ajánlat. Nem hibátlan, de jó! És nagy!
Talán elsősorban nagy, méghozzá nagyon nagy! Kívülről is tekintélyes, elegáns,
de belül... simán sofőrös limuzin lehetne... ha annak szánná a Renault, illetve a
Samsung, és ha a lábfejünk beférne az első ülések alá vagy hátul is lenne
masszázs-funkció. Így sincs gáz persze, térdek keresztben, test szépen
elnyújtózva, pihenve, nyomorgást hírből sem ismerve lehet utazni benne, akár
sok-sok ezer kilométert megtéve. Csendben, „ionizált környezetben".
Hogy ez mit jelent?! A Renault Latitude-ban Samsung Super Plasma Ionizátor®
tartja tisztán és kellemesen a levegőt, hegyi levegővel frissítve az utasokat. És
akár kétféle illatanyaggal, például a „kék óceán" illatával, vagy az egzotikus
mangóéval, szabályozható intenzitással.
Már az is kiderült, hogy a vezetőülés képes masszírozni, mely amúgy nagy és
kényelmes, mégis ez utóbbi funkcióval emelkedik ki az átlagból. Gyúrja a hátat
rendesen, király-érzés nagyon, így hiába nagy a hátsó lábtér, ki sem szállnék
innét. Aztán van még Bose hifi, Carminat navigációs rendszer és háromzónás
klímaberendezés, de ezek egyike sem annyira különleges (már).
Van még egy ütőkártyája a Latitude-nak, méghozzá a finom rugózása. Egy
pillanatig sem akar sportos lenni, cserébe viszont olyan kényelemmel
ajándékozza meg az utasait, ahogy csak a legjobbak tudják. Méghozzá magyar
utakon bizonyított, az autópályás rohanás mellett kifejezetten vacak
körülmények között, többek között falusi bekötőutakon. Nincs az a kátyú, ami
kifogna rajta, és a hangszigetelés is tökéletes. Nemcsak a futómű, a kerekek
felöl, a szélzaj is minimális, vagyis Bose-hifi nélkül is lehet nyugodtan
beszélgetni.
A 2 literes, 175 lóerős dízelmotor sem ártalmas a fülre vagy a környezetre,
kulturáltsága ideális utazóautót farag a nagy Renaultból. Márpedig valójában ez
volt a cél, 130 km/h-val - vagy Németországban gyorsabban - repeszteni a belső
vagy a szélső sávban, néma csendben és takarékosan. A kézzel is kapcsolható
automatának kevés a dolga, a motor nyomatékból elintéz mindent, a 9,9-es
gyorsulás (0-ról 100 km/h-ra) és a 215 km/h-s végsebesség abszolút normális.
A többi motort egyelőre nem próbáltuk, valószínűleg a V6-os jelentős
erőfölényt, az 1,8-as benzines pedig hasonló dinamikát kínálhat a 2 literes
dCi-hez képest, egy későbbi teszt során remélhetőleg beszámolhatunk a
különbségekről.
Feltétlenül szót érdemel még a kocsi jó felszereltsége és a korrekt minősége. Akkor
mi a hiba benne, ha azt írtam a cikk elején, hogy nem hibátlan. Leginkább a
lépcsőshátú karosszéria formáját tudnánk említeni, mely egyáltalán nem csúnya, csak
erősen kerüli a feltűnést. Ez pedig bizonyos esetekben kifejezetten előny
lehet.
Ja, és még a Renault-embléma, bizonyos körökben a francia márka kevésbé menő,
mint az Audi vagy a Mercedes. Az ár azonban sok mindent felejtett, ha valaki
nem feltétlenül sznob vagy keresi a presztízst, nyugodtan fáradjon be egy
Renault-szalonba. Miért ne?!
