Renault Megane 1,6 16V Expression - Nekem való

Gyermekem ugyan még nincs, de érdekelnek a lányok, van mobilom, számítógépem, a hajam pedig rövid. És mindig csak olasz kocsit akartam! (A franciák nem érdekeltek.) Te jó Isten! Hatból öt kritérium stimmel! Lehet, hogy hamarosan Renault Megane vásárló leszek?!

Nem lenne olyan nagy baj ez, s nem is téved olyan nagyot a jópofa reklám, bár ott még azért nem tartok, hogy elbandukoljak egy kereskedésbe. Ellenben mindig nagy örömmel veszem át a Renault tesztautók kulcsait, illetve kártyáit, de ami a lényeg, hogy az utóbbi időben egyre inkább megkedveltem a francia márkát és a modelljeit.
Szóval az új Megane tényleg nekem való? Az tuti, hogy az új kiadás formája sokkal könnyebben emészthető, mint a régié volt. Nem radikális, nem furcsa, sőt kacsafarka sincs, majdhogynem simulékony, de nem egyéniség nélküli. Sőt, hiába illeszkedik remekül barátságos orrával és púpos motorháztetejével a Renault jelenlegi kínálatába, mégsem egyenarc. Van benne fantázia, oldalról például úgy dinamikus a karosszériája, hogy az övvonal nem emelkedik az égbe. Hátulról pedig megnyugtatóan széles, „szemmel láthatóan jól fekszi az utat".
A Megane belseje még a külsejénél is megnyerőbb, pedig nem egy csúcsfelszereltségű változatot teszteltünk ezúttal. A sötét kárpitozású utastér ízléses, a félig digitális, félig analóg műszerfal modern, a végletekig leegyszerűsített középkonzolnál meg keresve sem találhatnánk jobbat. A Renault itt egyszerűen tökélyre vitte az ergonómiát, minimális mennyiségű, esztétikus kialakítású felületekkel kezelhető a klíma és a rádió. Még a jobb oldalon végigfutó díszcsík is mutatós, ezért kár, hogy automata kártya csak magasabb felszereltségekhez kapható. Így az indítógomb megnyomása előtt kötelező behelyezni a nyílásába a vékony lapocskát, nem elég, ha az ing- vagy a nadrágzsebünkben lapul. A helykínálat elöl-hátul jó, ugyanakkor nem nőtt meg jelentősen az elődhöz képest, ez elsősorban a biztonsági előírásoknak köszönhető. Az ülések is kényelmesek, a második sorban három ember is elfér széltében, de igazán két felnőttnek/gyereknek komfortos. A felszereltség megfelelő, míg a biztonsági csomagból kizárólag a keréknyomás-ellenőrző rendszer és a függönylégzsák hiányzik, addig kényelmi extrákból jó pár feláras vagy nem rendelhető tétel akad. Különösen fájó a tempomat hiánya, a praktikus elektromos rögzítőfékért is külön kell fizetni (60 ezer forint), továbbá a kétzónás klíma is extra.
Valószínűleg az 1,6-os, 110 lovas benzinmotornál is akad jobb választás, persze az átlagos igényeknek megfelel. Hatsebességes váltójával viszonylag jól gyorsul, a kevés kilométer ellenére érthetetlen azonban, hogy 130 km/h felett miért ennyire hangos. Emiatt aztán nem erőlteti a sofőr a nagy sebességű utazásokat, legalább megmarad a jogosítványunk és a pénztárcánk tartalma, újabb kellemetlen meglepetés viszont, hogy a 16 szelepes erőforrás sokat fogyaszt. Nem gyepálva, normálisan közlekedve 8,5 literes átlagfogyasztást mértünk 100 kilométeren, ami nem kifejezetten remek érték.

Kár ezért a malőrért, mert különben se a fékekbe, se a kormányzásba, se a futóműbe nem tudnánk belekötni. Utóbbi kifejezetten tapad az úthoz, kanyar vagy egyenes, mindegy a Renault-nak; franciás lágyságról, hullámzó ringásról azonban már nem beszélhetünk. Ezért természetes, hogy az úthibákat is jobban megérzi a Megane. A tárcsafékek harapnak, kiválóan lassul az autó, a szervokormány rásegítése ideális.
Ha erre az 1,6-osra nem is fizetnék be, más erőforrással simán vevő lennék a Megane-ra. Különösen a Coupe karosszéria és a 2 literes, 180 lovas turbómotor mozgatja meg a fantáziámat, alig 5 millió forintért szinte „ajándék". Persze ez a változat sokkal racionálisabb és olcsóbb, már 3 millió 890 ezer forintért hazavihető.
A fényképek a Balaton mellett fekvő Szántódpusztán készültek.