A két vállalkozás kölcsönösen vásárol egymás részvényeiből, a Renault-Nissan Szövetség 3.1%-nyit a Daimlerből, a Daimler pedig 3.1%-ot Renault-ból és szintén 3.1%-ot a Nissanból.
A ma futó smart fortwo utódja, az új négyüléses smart és a Renault Twingo következő generációja már az új, közösen kidolgozandó műszaki alapokra épül majd. Az egyes modellek megjelenésükben alapvetően különböznek majd egymástól, de a közös műszaki alapokból adódóan közös jellemzőjük lesz a hátsókerék-hajtás, akárcsak a mai smartok esetében.
A közösen kifejlesztett modellek a tervek szerint 2013-tól jelennek meg a márkák kínálatában. A franciaországi Hambach-ban működő, smartokat készítő üzemből kerülnek ki a kétüléses kivitelek, a négyüléseseket pedig a Renault szlovéniai, Novo Mesto-i gyára készíti.
Már piaci megjelenésük pillanatától, az újdonságok elektromos hajtáslánccal is elérhetők lesznek.
A hajtásláncok területén az együttműködés a jó hatásfokú dízel- és benzinmotorok megosztására koncentrál a Renault-Nissan szövetség és a Daimler között.
A Renault-Nissan-tól három- és négyhengeres dízel- és benzinmotorok érkeznek a Daimler modelljeibe. Ezek finombeállításai és részletmegoldásai különböznek majd a Renault-Nissan modellekben használtaktól, a márkaspecifikus jellegek megőrzése érdekében. Az eredmény: kölcsönös előnyök, mindkét partner számára. A Daimler használni fogja a Renault-Nissan Szövetség motorjait, így piaci lehetőségekhez is jut, hiszen ezek az erőforrások hajtják majd a Mercedes-Benz prémium kategóriás kompakt modelljeit, a Renault-Nissan motorgyárai pedig jobb kapacitás kihasználással dolgozhatnak így.
A Daimler négy- és hathengeres benzin- és dízelmotorokat biztosít – jelenlegi kínálatából – az Infiniti számára. Az eredmény ebben az esetben is kölcsönös nyereség mindkét oldalon, hiszen az Infiniti használhatja a Daimler motorjait, amelynek révén a Daimler üzemeinek kapacitás kihasználtsága javul.
A Daimler, a Renault, és a Nissan a jövő belsőégésű motorjain is együtt dolgozik. A közös erőforrások gyártására vonatkozó döntések ma még nem születtek meg, jelenleg a mindkét résztvevő fél számára előnyös termelési lehetőségek felmérése folyik.
A motorfejlesztési megállapodás biztosítja az egyes márkák jellegének, és határozottan eltérő karakterének megőrzését, ugyanakkor kölcsönös árelőnyökkel jár. Első lépésként, már a márkafüggetlen, közösen használható alkatrészek szabványosítása is jelentős költségcsökkenést hoz majd mindkét cégnél.
Ugyanakkor a márkaspecifikus technológiai csomagok alkalmazásával biztosítható az egyes márkákkal szembeni elvárások és a márkák saját elvárásainak maradéktalan teljesítése is.
A fő cél az együttműködő partnerek versenyképességének javítása a gyártási darabszámok növelése révén. Így könnyebben elérhető a gyártási méretgazdaságosság, ugyanakkor a fejlesztési költségek megoszlanak.
A két cég szoros együttműködésben állapodott meg a kishaszonjárművek gyártásának terén is. A Mercedes-Benz kishaszonjármű kínálata új alapmodellel bővül 2012-től. Ezen új modell műszaki alapjai a Renault-tól érkeznek, az autó pedig a Renault Maubeuge-i gyárának sorain készül majd. Mindkét együttműködő partner profitálhat a nagyobb eladási mennyiségekből, a hatékonyabb kapacitás kihasználásból, és a befektetések anyagi terheink megosztásából.
Mindezek eredményeként jelentősen csökkennek a költségek mindkét oldalon.
A kisméretű haszonjárművek területén való együttműködés mellett, bizonyos hajtáslánci elemeket is közösen használnak a márkák a jövőben. A cél a középméretű áruszállítók választékának és értékesítési mennyiségének jelentős növelése. Így kisméretű dízelmotorok és egyes erőátviteli elemek is érkeznek majd a Renault-Nissantól a Mercedes-Benz Vito-ba. Ez az új, belépő erőforrás jelentős eladás-növekedést tesz lehetővé a Mercedes, és hatékonyabb kapacitás kihasználást a Renault számára.