|
Írta: Admin Viewer
|
|
2012. január 19. csütörtök 22:42 |
Első megjelenése a 2009-es Dakaron szenzációt keltett. Ezt követte a Cape to Cape expedíción megtett 30.000 kilométer, ami rendkívül meggyőző teljesítmény volt.
Sherpa kereskedelmi forgalomban? Ezt a tervet a 2009-ben megjelent első civil változat óta dédelgeti a Renault Trucks. Az eredetileg a Renault Trucks Défense (a Renault Trucks katonai járműveket gyártó vállalata) által megtervezett, taktikai és logisztikai harci műveletekhez szánt Sherpa Light félúton van az összkerekes terepjáró és a teherautó között. A Sherpa a legnehezebb tereppel is gond nélkül megbirkózik, bármikor képes bármit, bárhová szállítani, így tudása messze túlmutat a katonai feladatokon.
A Renault Trucks a rallye raidhez speciálisan kifejlesztett alvázra építette a Sherpát, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy közúti járműként is meggyőzően bizonyítson, és elnyerje az első civil rangjelzéseket. Először a Cape to Cape expedíció 30.000 kilométeres távjának megtételével, majd azóta minden évben az argentin és a chilei Dakar-ralin mutatja meg kivételes erényeit, ahol senkit nem hagyott hidegen: lenyűgöző méretei, kivételes terepszögei, minden próbát kiálló robusztussága, és jelentős hasznos terhelhetősége igazi szövetségessé teszi ezt a nem mindennapi járművet azok számára, akiknek a legnehezebb körülmények között kell eljutniuk küldetésük céljáig.
Az Oroszországban, a Közel-keleten és Afrikában kapható Renault Sherpa három kereskedelmi változatban kerül piacra, így a legigényesebb ügyfelek elvárásainak is megfelel. Az új Sherpák a Renault Trucks építőipari kínálatán belül a szélsőséges körülményekre tervezett járműveket képviselik.
A Renault Trucks Sherpa
Light modell alapján három új, kereskedelmi Sherpa modellt vezet be a Renault
Trucks:
-
Sherpa Scout: 4 ülés,
számos kényelmi opció, és több mint 5,5 köbméteres belső térfogat jellemzi. Ezt
a változatot kifejezetten a vadászat, a rallye raid és az extrém sportok szerelmesei
számára fejlesztették ki. Igen alkalmas személyszállításra a nehezen, vagy körülményesen
megközelíthető helyeken.
-
Sherpa Carrier: az alváz-kabin és platós alváz változatban készült
Sherpa Carrier sokféle felépítményt kaphat (pl. fix vagy billenő plató), ennek
köszönhetően akár 3,8 tonna felszerelést, vagy árut képes szállítani a legzordabb
útviszonyok között is. Ideális
partnere lehet például egy nehéz terepen haladó Keraxnak, vagy akár településektől
és kiépített utaktól távoli területeken lehet használni segélynyújtási, illetve
sürgősségi feladatok ellátására.
-
Sherpa Station Wagon: a teljesen páncélozott
karosszériával készült Sherpa Station Wagont olyan feladatokra szánják,
amelyeket bizonytalan politikai körülmények között kell végrehajtani. A tökéletesen
védett, 7 köbméteres belső térnek és a 1,5 tonnás hasznos teherbírásnak
köszönhetően félelem nélkül és a legnagyobb biztonságban teljesíti az anyag- és
személyszállítási küldetéseket.
|
|
Utolsó frissités ( 2012. január 20. péntek 00:34 )
|