A Mahindra Reva, az indiai elektromos járműgyártó is csatlakozik a Világ Fejlett Járműveinek Expedíciójához (World Advanced Vehicle Expedition, röviden WAVE) a saját gyártmányával, a REVA L-ion-nal. A WAVE Párizsból indult szeptember 11-én, vasárnap, és Prágában ér véget szeptember 25-én, szintén vasárnapi napon. Két hét alatt a járművek 2.900 km-t tesznek meg nyolc országon keresztül.
Louis Palmer rendezésében – az első ember, aki szolár energiával meghajtott járművel kerülte meg a Földet - a WAVE útvonala keresztülmegy Franciaországon, Belgiumon, Ausztrián, Liechtenstein-en, Svájcon, Hollandián és Csehországon. A WAVE különleges célja, hogy hirdesse a megújuló forrásokból történő elektromos közlekedést. A 20 résztvevő az út során iskolákat, munkahelyeket, önkormányzatokat és minden érdeklődést mutat helyet látogat végig, hogy terjessze az igét.
A Mahindra Reva mellett a Grow-Trees („ültessünk fákat”), az UNEP Milliárd Fa Kampányának hivatalos partnere, minden kilométeren ültetni fog egy fát a WAVE útja során, amit a REVA L-ion-okon hirdetni is fognak ahogy az átszeli Európát.
Azzal, hogy a REVA L-ion részt vesz a WAVE-ben, a speciális felszereléseknek köszönhetően egyúttal tesztelik is a jármű technológiáját (úgy mint: gyorstöltési kapacitás, lítium ionos akkumulátor hatótávolsága és élettartama), ami nagyon fontos a Mahindra Reva-nak, az elektromos mobilitás egyik úttörőjének. És persze nem utolsó sorban nagyon nagy élmény a REVA-val átszelni Európát és meglátogatni olyan városokat, mint Lille, Brüsszel, Stuttgart, Frankfurt, Lucerne, Vaduz, Salzburg, Linz és Brüno.
Minden WAVE résztvevőnek az út során megújuló energiaforrásokból kell „megtankolniuk” járműveiket. Ezt nem szó szerint kell értelmezni.
Minden csapatnak a megtermelt energiát a hazájában lévő energiarendszerbe kell „visszatölteni”, így az út során felhasznált áram nem jelent többlet felvételt egyik országban sem. A Mahindra Reva a Sterling Agro Industries-zal karöltve egy biomassza alapú kis erőművel gondoskodik az európai verseny zöld energiájáról.