Közel 1 millióval olcsóbb, és mégis 4 lóerővel erősebb az 1,6-os, 16 szelepes Clio, mint az általunk korábban tesztelt, 106 lóerős dCi. Pedig már abban sem nagyon találtunk hibát, inkább csak az alsó-középkategóriás modellekével vetekedő árát kritizáltuk. Akkor ez a háromajtós, benzines Clio telitalálat lenne?

A nagyra nőtt kisautó nemcsak nálunk bizonyított már, tavaly novemberben szép sikert aratott az Év autója választáson is. Fontosabb azonban ennél, hogy az európai eladási listákon sem szerepel rosszul, vagyis a vásárlóközönség jól fogadta az új Cliót. Most azonban tekintsünk el a nemzetközi elismerés(ek)től, hiszen ezúttal a kis Renault-nak Magyarországon, egy sokkal speciálisabb közegben kell helytállnia. A hazai piac jellemzői jóval nehezebb feltételek elé állítják a jó képességű modellt, a vásárlók árérzékenysége egyelőre meghatározó tényező.

Az 1,6 literes hengerűrtartalmú, 16 szelepes Clio Dynamic Plus szinttel már 3 millió 580 ezer forintért hazavihető. Már ez a felszereltség is teljes körű biztonsági és komfort kiszolgálást jelent, az első lufikon túl széria a függöny, valamint az övalácsúszás-gátló légzsák, van ABS és ködfényszóró, az ajtózárak központilag nyithatóak-zárhatóak, az utastér levegőztetéséről manuális klíma gondoskodik. További említésre méltó tétel még a tesztautó extrái közül a kanyarkövető fényszóró (60 ezer forint csomagban), a sebességkorlátozó funkcióval rendelkező tempomat (80 ezer forint), vagy az automata Renault-kártya és a digit klíma.

A plusz négy lóerő és az alig 140 cm³ - a korábban tesztelt dízel változathoz képest - papíron minimális, elhanyagolható különbségnek tűnik, azonban a gyakorlat nem igazolja ezt a feltételezést. A dízel, illetve a benzines erőforrás teljesen más egyéniség; a common-rail technikát használó aggregát nyugodt, takarékos karakterével a 16 szelepes egység pörgőssége, nyers izomereje áll szemben. Óriási a nyomatékkülönbség, de a görbe is teljesen más alakot mutat. Ebből következik az, hogy ahol a dízel már elfogy - 3500-as fordulatszám körül, a benzines ott kezd el éledezni.

A benzines változat mellett szól az is, hogy alacsony fordulatszámon nem bántóan gyenge, ereje fokozatosan nő, magas fordulatszámon élénk, a lóerők pedig nem rugásszerűen érkeznek meg, Vagyis abszolút kultúráltan viselkedik, talán emiatt nem érezni a Clióban, hogy mennyire dinamikus. Mivel azonban simán hozza, sőt túlteljesíti a gyári gyorsulási és végsebesség adatokat (0-100 km/h 10,2 sec, 190 km/h, 1000 méter állórajttal 31,7 másodperc), ezért nyugodtan kijelenthető, hogy a Clio átlép a kisautók átlagán. Emellett alacsony fordulatszámon csendes, pörgetve viszont mély, sportos orgánumával varázsolja el a vezetőt, hosszú utazásokhoz azonban ideálisabb lenne egy hatgangos váltó. Egyéb panasz nem érheti a hosszú karon mozgó, ötfokozatú egységet, már a dízel változatnál is megállapítottuk, hogy a váltók terén mennyit fejlődtek a franciák. Fogyasztása még tempomattal is messze veri a dízelét, de ez nem baj, a 7,5-8 liter igazán nem sok az 1,6-os Cliótól jó menetdinamika ismeretében. A futómű kiszolgálja a sportos igényeket, de még a nagy felnikkel is megmarad a francia komfortosság, nagyon eltalálták a Renault-nál a megfelelő kompromisszumot. A fékrendszert csak dicsérni lehet, de ez sem újdonság a márkától.

A felszereltség és viselkedés mellett a kisautó kinézete is jócskán megkomolyodott, a piros fényezés viszont jókora vagányságot, sportosságot csempész a Clio személyiségébe. A fiatalosabb szín azonban nem jár együtt radikális formai újdonsággal, a családi ötajtós modelltől szinte csak a meredekebb övvonalában tér el ez a változat, na meg a hosszabb oldalsó nyílászárókban. A kisautó hátuljával továbbra sem vagyunk nagy barátságban, annál jobban tetszik a Clio eleje. Biztonsági szempontból és esztétikailag is sokat számít a kanyarba bevilágító fényszóróegyüttes, magas elrendezése, rafinált alakja meghatározza a kocsi orrát.

A korábban említett nagy ajtók, valamint az előrecsúszó első ülések jócskán megkönnyítik a hátsó három hely megközelítését, sajnos azonban előbbiek súlya jelentős, és ezért recseg a belső kapaszkodó. Az ülések kényelmesek, elöl a helykínálat is jó, azt viszont még mindig nem értjük, hogy hátul miért csak ekkora a Clio. A felhasznált anyagok minősége jó, a színvilág sötét, a hangulat azonban a szép díszbetétek miatt nem az. A háromküllős bőrkormány - magasságban és mélységben is változtatható - hasonlóan jó fogással bír, mint a Grande Puntóban, a sebességszabályozó kezelőgombjai azonban eltérő elrendezésűek. Nagyon jól kézre áll a cd-s, mp3-as hi-fi távirányítója, a kis gombos készülékhez ezért szinte teljesen felesleges hozzányúlni, a klíma a Renault-októl megszokott módon egyszerűen kezelhető. Az automata Renault kártya kényelmes nyitást-zárást tesz lehetővé, másik tesztautóba átülve nagyon ódivatúnak tűnik a hagyományos kulcs használata.

A Renault Clio a benzinmotorral jelesre vizsgázott, ára pedig jóval elfogadhatóbb a - kevesebbet fogyasztó - dízelnél. A közel hasonló üzemanyagárak miatt azonban nehezen térül meg az árkülönbözet, így mi inkább az 1,6-os verziót ajánljuk.