|
Írta: Admin Viewer
|
|
2011. május 11. szerda 22:50 |
A Szardínia Ralin is dobogós helyen a
Red Bull ©koda csapata.
Az SWRC idei szezonjának
harmadik, az előző kettőhöz hasonlóan sóderes utakon, de ezúttal Szardínián
rendezett futamán a Red Bull ©koda csapata ismét fontos bajnoki pontokkal
gazdagodott. Juho Hänninen másodikként, míg Hermann Gassner ötödikként zárta a
versenyt, Hänninen így az összesítésben - a vezető Tänak mögött mindössze négy
ponttal lemaradva - a negyedik, Gassner pedig az ötödik helyre lépett elő. Szinte zavartalan napsütés, 23 Celsius fok, enyhe
szél - az időjárás valóban ideálisnak bizonyult a Szardínia Rali mindhárom
napján. A Red Bull ©koda pilótái az első négy gyorsasági során még keresték a
megfelelő ritmust, hogy azután az ötödikre jelentősen feljavulva Hänninen -
aznap először - már a leggyorsabbnak bizonyuljon, s tempóját mindvégig
megőrizve Prokop és Tänak (egyaránt Ford) mögött 18 illetve 25 másodperccel, a
harmadik helyen zárja a pénteki távot. A pénteki szakasz teljes második részén
csupán elsőkerék-hajtással küzdő Hermann Gassner a nap végére az élen állóhoz
képest több mint hétperces hátrányt halmozott fel. Szombaton rengeteg néző látogatott ki a versenyre,
igazán kiváló hangulatot teremtve. A Red Bull ©koda mindkét pilótája egyaránt
azzal az eltökélt szándékkal vágott az aznapi hat gyorsaságinak, hogy
jelentősen javítanak helyezésükön. Juho Hänninen teljesen eltérő beállításokkal
indult, elsősorban a futómű kapott a péntekinél kevésbé feszes hangolást.
Herman Gassner helyzete bonyolultabbnak bizonyult, azonban a hátsó hajtás
hiánya miatt eleve jó néhány percet veszítve, nem volt értelme jelentősebben
kockáztatni. Juho - ismét igazolva rendre javuló második napi teljesítményét -
három gyorsaságit is megnyert, s az összetett második helyére, 49 másodpercnyire
zárkózott fel Tänak mögé. Gassner ekkor már több mint 11 perc hátránnyal a
hatodik helyen állt.
A vasárnapi utolsó négy gyorsasági (összesen 65
kilométer) Juho Hänninen látványos előretörését hozta, aki két szakaszt is
megnyert, a másodikon 20 másodpercet vert Tänakra. Sajnos ez sem bizonyult
elegendőnek a győzelemhez, így Hänninen végül 27 másodperccel Tänak mögött,
másodikként ért célba. Herman Gassner az ötödik helyet szerezte meg. A Szardínia Ralit értékelve Juho Hänninen így
fogalmazott: „Pénteken nem találtuk meg a legjobb beállításokat, a futómű túl
keménynek bizonyult, amin sajnos a nap folyamán már nem is tudtunk változtatni.
Megtettük azonban szombatra, ami egyértelműen bejött, s vasárnap is tökéletes
autóval versenyezhettünk. Tänak kiváló teljesítményt nyújtott, második helyünk
pedig újabb fontos lépés e bajnokságbeli eredményes szereplésünk felé. Nagy
várakozással tekintünk a görög futam elé, ahol legjobb formánkat nyújtva
kívánjuk megszerezni idei első győzelmünket". Nem titkolva csalódottságát sem, Hermann Gassner
összességében pozitívan értékelte a Szardínia Rali eseményeit: „Jóval előrébb
is végezhettünk volna, ha egy műszaki hiba eredményeképpen pénteken nem csupán
az elsőkerék-hajtást használhatjuk, ami komoly hátrányt jelentett a köves
utakon. Összesítésben azonban sikerült megszereznünk az ötödik helyet, ami
korántsem rossz, miközben a jövőre nézve igen értékes tapasztalatokkal is
gazdagodtunk. Mostantól már az Acropolis Ralira összpontosítunk".
A Red Bull két párosa június közepén (16-19.) a
legendás Acropolis Ralin áll rajthoz ismét.
Az SWRC bajnokság állása
három futamot követően:
1. Tänak (Ford) 40
pont
2. Kruuda (©KODA) 38
3. Prokop (Ford) 37
4. Hänninen (©KODA) 36
5. Gassner (©KODA) 25
|
|
Utolsó frissités ( 2011. május 12. csütörtök 22:26 )
|