Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a váltást az élet
hozta, nem pálfordulásról volt szó. Vagyis Ferenc a szívében maradt opelos,
ennek ellenére maradéktalanul elégedett az új gépével, élvezi, sőt képzi magát
Skoda-szakértőnek. Úgy gondoltuk, hogy mi nem állhatunk a fejlődése útjába,
ezért megkértük, hogy mondja el gondolatait az új Yetiről.

Amúgy is tetszett neki a Skoda szabadidőautója, le is ízlésficamoztam miatta,
de azt hiszem, hogy egy kicsit meg kell követnem, mert így barnában nekem is
bejön. Most pedig következzen néhai Opel-, leendő Skoda-szakértőnk véleménye.
Régi opelosként, új skodásként már nagyon vártam a Yeti tesztautót, doboz,
doboz, de nekem nagyon tetszik. Messze a legérdekesebb formájú cseh autó, vannak
ugyan tipikusan roomsteres vonásai, sőt néhány szögből a régi Fiat Doblóra is
emlékeztet, mégis igazán egyedi, jópofa gép. A nagy kerek fényszórók
egyértelműen feldobják a Skoda egyenarcát, a terepes betétek is jól állnak
neki, a barna szín pedig... Sose gondoltam volna, de a fehér után egy újabb
divatszín válhat belőle. A szemből vidám, magas karosszéria hátulja már
komolyabb, inkább a szögletes vonalak dominálnak rajta, előrevetítve az utastér
praktikus, tágas kialakítását. Azért ide is jutottak terepes kiegészítők, a
hátsó oszlopokat lesötétítették, a zárófény pedig a szokásos fordított C-betűt
rajzolja.

A magas kialakítás miatt - a 2578 mm-es tengelytávhoz képest - meglepően tágas
az utastér, különösen fej fölött bőséges a helykínálat. Persze a lábaknak is
jut elég hely, egyedül a hátsó pad lehetne szélesebb. Ugyanakkor nagy előnye a
kialakításának, hogy a háttámla szöge állítható, a középső, hátsó ülés pedig előredönthető, így könyöktámaszként,
asztalként és pohártartóként is funkcionálhat. A magas és széles küszöb miatt
azonban az átlagosnál nehezebb innen kiszállni.
Kifejezetten szép a középkonzol és a műszerfal, nagyon kíváncsi lettem volna az
esti fényeire is, a bőrborítású kormány pedig még borongós hétköznapokon is
mosolyt csal az arcomra. Nagy intervallumban állítható a vezetőülés magassága,
ezzel párhuzamosan mozgatható a - hűthető - könyöktámasz, talán a váltókar egy
kicsit rövid. Rakodóhely akad bőven, az ajtózsebbe nagyobb palack is belefér,
rekesz van a műszerfal tetején, de a méretes kesztyűtartó csak ömlesztve
használható. A felszereltség hiánytalan, (erről majd később), jó a kidolgozás,
a legtöbb helyen ránézésre, tapintásra is kellemesek az anyagok. A csomagtartó
ellenben a kocsi méretéhez képest - szemre - kicsi, s valóban, a katalógus
szerint az Octavia jóval több csomagot bír szállítani.
Ez a dízelmotor, amely a Skoda Yetit mozgatja már common-rail technikájú.
Ugyanúgy 140 lóerős, mint „régen", ám jóval kulturáltabban, finomabban működik
elődjénél, a pdtdi-nél. A hangja végig hallható ugyan az utastérben,
dízelpárti lévén azonban nekem hiányozna a kellemes duruzsolás, (ha nem
lenne). Az erőforrás már 1500-as fordulattól terhelhető, 1700-tól jön meg az
ereje, ezen a „környéken" tol egy nagyot, majd szépen elpörög akár 4000-ig.
Vagyis lendületesen, dinamikusan gyorsul a Yeti, hiába, megszokhatta a
kíváncsiskodó szemek elől való menekülést. 3000 fölött egyébként nincs értelme
használni az aggregátot, a hatfokozatú váltóval tökéletesen kiaknázható az
alacsony fordulaton ébredő 350 Nm-es nyomatékcsúcs. Városban bírja a
negyediket, 90-nél pedig az ötödik, hatodik fokozatot egyaránt
kapcsolhatjuk. A magas üléspozícióból egyébként jól áttekinthető a forgalom,
sajnos az A-oszlop és a visszapillantó tükör együttese viszont alaposan
belerondít kanyarban a kilátásba.
A futómű kemény, a 17 colos felnik és az erősen peres gumik miatt érezni
rendesen az úthibákat, viszont kanyarban és jó úton hibátlan, nagyon magabiztos
a Yeti mozgása. A 4X4-es rendszernek köszönhetően terepre is kimerészkedhetünk
vele, feltéve, ha nem sajnáljuk a könnyűfém kerekeket és az elegáns fényezést.
A Haldex kuplung és a 18 centis szabad hasmagasság télen, mély hóban is jól
jöhet, szerencsére egyelőre nem volt rá szükség. Mindenképpen említést érdemel
még a profi tolatóradar, ábrával és hangjelzéssel is figyelmeztet a közelgő
akadályokra. Amúgy a szögletes karosszéria is sokat segít manőverezésnél, a
vezetőülésből jól látni a kocsi orrát, a függőleges hátfal pedig egyértelműen
behatárolható.
Végül jöjjön a fogyasztás és az ár, míg menet közben kedvező fogyasztásával
kíméli rendesen a pénztárcánkat a Yeti, addig a vásárlásnál szinte letaglóz. Én
legalábbis meglepődtem az árán, a legmagasabb felszereltségű - széria az
off-road asszisztens, 8 hangszórós CD, Bi-xenonfényszóró+ASF, ESP, tempomat, és
még rengeteg minden -, közepes erősségű dízelmotorral 7 millió 289 ezer
forintba kerül a Skoda.
Hát, ennyi! - mondta nekünk Ferenc, mi pedig nem kívánjuk kommentálni és
módosítani a véleményét. Ha valaki nem ért vele egyet, kérjük jutassa el
hozzánk a kritikáját, megígérjük, tájékoztatjuk az illetékest. Vagyis segítünk
neki a továbbképzésben!