Csak a kulcsról vagy az utastérből nyitható fel a
csomagtérajtó?! Ráadásul nincs rajta kilincs, kapaszkodó, így óhatatlanul
összepiszkoljuk vele a kezünket?! Az utastérből meg hiányoznak a nagyméretű
rekeszek, tárolók, ráadásul a hátsó ülésről alig látni ki?! A műszerfal pedig
nehezen leolvasható?! Mindennek a „tetejébe" még olasz is?! A Fiat Bravót ért
„vádakra" nekem csak annyi a reakcióm: Na és, kit érdekel?
Ahogyan kinéz, ahogyan megy, és még egyszer hangsúlyozom,
ahogyan kinéz, abszolút lényegtelenné teszi a bevezetőben említett, a Fiat
Bravónak oly sokszor felrótt, mégsem minden esetben jogos kritikákat! Merthogy
jól néz ki, azt még a legádázabb „olaszautó-utálók" is elismerik. A kompakt
kategória legizgalmasabb, legszebb formája egyértelműen az olaszoké, s immár
nem az Alfa birtokolja ezt a címet.

A legömbölyített karosszéria a férfi és a
női szíveket egyaránt megfogja, valakit a sportosságával, valakit pedig az
eleganciájával bűvöl el. Vagy a gyönyörű színeivel, melyek közül talán a
„Büszke", a Maranello piros vagy éppen a tesztautó Maserati kék árnyalata
passzol legjobban a Bravóhoz. A Sport felszereltség kéttónusú könnyűfém felnije
se kutya, nagyban hozzájárul a sportos látványhoz, különösen a vörös féknyergekkel
és a spoilerkészlettel érvényesül a hatása.
De még ennél is lenyűgözőbb, ahogy megy a Bravo! Az 1,9-es Multijet dízelmotor
kiváló adottságokkal rendelkezik - 150 LE/4000, 305 Nm/ 2000 fordulatszám -, s
ezt a Fiat Bravóban is bizonyítja. Hidegen hangos ugyan, kerepel és csak
kerepel, az üzemi hőmérséklet lassú elérése után viszont elcsendesedik. Ereje
mintha sosem fogyna el, na jó, legalábbis 1500-tól 3000-ig igazán bődületesen
húz a 16 szelepes dízel. A visszaesés akkor sem drasztikus, a hatfokozatú váltó
elosztása miatt mégsem érdemes tovább pörgetni. Szintén a váltónak köszönhető,
hogy akár 180-200-as tempónál sem túl hangos az utastér, szélzaj persze van, de
a motor nem üvölt. Az pedig már a futómű érdeme, hogy a Bravo ennél a sebesség
is hihetetlenül stabil, kezelhető. Természetesen feszesebb hangolású, mint az
alapváltozat, de még nem betonkemény, vesekő-kirázó az élmény. Szóval
összegezve, nem az a kérdés, hogy mennyi alatt gyorsul 50 km/h-ra, 100 km/h-ra
a Bravo, vagy hogy éppen milyen a rugalmassága, kérdések helyett érdemesebb
inkább a sebességmérőt figyelni, mivel a jól szigetelt utastér, a stabil futómű
miatt a sebességérzet becsapós, a lovak meg csak vágtatnának. Ráadásul nem is
nagy étvágyú a ménes, a jó menetteljesítmények ellenére simán ki lehet jönni 7
literből az alsó-közepes Fiattal.
És még az utastere is komfortos. A Stilóval megegyező
tengelytáv nem a legnagyobb az osztályában, de egy átlagos családnak bőséges
helyet kínál. A Sport felszereltséghez tartozó kétszínű, erősebben kagylósított
ülések kényelmesek, valamint még jól is mutatnak. A műszerfal sportos, a
műszerek a négy irányban mozgatható kormány néhány állásában tényleg nem
100%-osan olvashatóak le, a középkonzol a vezető fele fordul. A kesztyűtartó
sem annyira praktikus, mint a sokat bírált elődben, nincs hűtött felső része,
csak egy átlagos méretű, alsó fiók. Az ajtózsebek szintén nem hatalmasak, a
hátsó ülésről pedig a magas övvonal miatt a gyerekek tényleg nehezebben látnak
ki.
Hát a szépségnek ára van. Ugyanakkor a Bravo biztonságosságát nem érheti
kritika, 5 csillagos törésteszt, ESP, soktagú lufirendszer stb... A felszereltség
pazar: bőr sportkormány, váltó, hátsó kartámasz, sportpedálok, mechanikus
klíma, extrát mondjuk így is bőven lehet választani a sportos kedvenchez. Tévedés
viszont, hogy a 400 literes csomagtartó csak a kulcsról, vagy az utastérből
nyitható. A piros, nagy Fiat-embléma megnyomására is feltárul a fedél,
kapacitása pedig bőven kárpótolja a kapaszkodó hiányát, a konkurencia között
nem ritka a 300 liter körüli érték.
Pazar koncepció, aranyáron - de nem a kategóriához, hanem a házi vetélytárshoz,
az 1,4 turbós testvéréhez képest (150 LE), amely 1 millióval kedvezőbb
árcédulát visel. A Bravo Multijet Sport alapára 5 millió 590 ezer forint.
|