A Nemzeti Erőforrás Miniszter a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési
kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI.29.) Kormányrendeletének alapján - a súlyos
mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeihez kapcsolódóan új és használt
személygépkocsik igényjogosultak részére történő beszerzésére és finanszírozására -
kihirdetett pályázatát, az erre a célra létrejött szakmai konzorcium nyerte el.
A szakértő megalapozottságot garantáló nevekből (Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.
mint a konzorcium vezetője, a Magyar Suzuki Zrt., a Signal Biztosító Zrt. és támogató
partnerként a MOL Nyrt.) összeálló nyertes konzorcium által biztosított kondíciók az állami
támogatás mértékét meghaladó hozzájárulással olyan különösen kedvező értéket hoznak
létre, mely számos területen segítheti hozzá hazánkat megújulási törekvéseihez.
A pályázati kiírás fő célja, a mozgásukban korlátozott, hátrányos helyzetű
jogosultak – mobilitás általi – könnyebb beilleszkedésének és munkába járásának
támogatása. A nyertes pályázóknak mindezt számos járulékos pozitív hatás elérésével sikerült
megoldani. A fenntarthatóság és környezetvédelem, az értéktartás és értékképzés a szorosan
vett pályázati jogosultakon is túlmutat.
A nyertes pályázat foglalkoztatja a hazai ipart és
kiemelkedően hozzájárul a munkahely megtartáshoz, miközben képes az autópark
elöregedésének lassítására, illetve a széndioxid kibocsátás jelentős mérséklésére a gépjármű
szektorban ( -21% vs. átl.)
A Széchenyi Bank által kidolgozott finanszírozási konstrukció a mai autós
finanszírozási termékekhez képest kimagaslóan kedvező kondíciókat kínál a projekt
jogosultjainak. Alacsony kezdőbefizetés mellett, a teljes körű Signal Casco biztosítást is
magában foglaló, vállalható mértékű havi törlesztő részletet kínál, míg a futamidő végére
számított maradványérték alacsonyabb, mint az autó akkori forgalmi értéke! A kedvezményes
tankolási lehetőséget biztosító MOL Green az amúgy is rendkívül kis fogyasztású jármű napi
költségei tovább csökkenthetőek, így nem csupán a mindennapokban szolgálja a jogosultak
napi közlekedési igényeit, de mint befektetés is megállja a helyét!
Kijelenthetjük, a pályázati győztes konzorcium ajánlata a jogosultak számára a jelen nehéz
gazdasági helyzetben is rendkívül vonzó kondíciókat kínál a műszaki tartalom, a pénzügyi
feltételek és a fenntarthatóság vonatkozásában. A jogosultak modern, kiemelkedően
biztonságos, alacsony fenntartási költségű és környezetünket jelentősen óvó autókhoz
juthatnak, olyan pénzügyi feltételekkel, amelyek példa nélküliek.
A győztes modell minden kétséget kizárólag képes megfelelni az egymásnak szinte
ellentmondó elvárásoknak. Az új Suzuki Swift 1.2 GLX a kategória egyik legújabb és
kiemelkedően biztonságos modellje, élenjáró az aktív és a passzív biztonság terén is.
Az autó
könnyű, az ütközés erejét elnyelő karosszériával rendelkezik, alapfelszereltségként hét légzsák
van benne, és különféle aktív biztonsági technológiákat, például ESP-t (elektronikus
stabilizáló programot) is tartalmaz. Az új Swift az Euro NCAP biztonsági teszt mind a négy
részkategóriájában kiváló eredményt ért el, így a maximális ötcsillagos minősítést kapta meg.
Az új Swift erőforrásául szolgáló nagy teljesítményű, mégis kis étvágyú motor száz
kilométeren beéri 5 liter üzemanyaggal, miközben szén-dioxid-kibocsátása mindössze 116
gramm kilométerenként.
A baleseti statisztikákban nemzetközi szinten is számottevő ok, a mobiltelefonok nem
előírásszerű használata. A programban résztvevő modellben, hazai fejlesztésű és gyártású, a
kormány elengedése nélkül is vezérelhető telefon kihangosító rendszer teljesít szolgálatot, így
a vezető a jogszabályok betartásával, kényelmesen és biztonságosan telefonálhat.