Ugyanez a rövid, de velős kérdés többször megtalált
még a teszt során, csak a körülmények változtak. Úgy látszik mindenki látta a
hirdetést, mindenki tudta a Volvóról, hogy nem lehet vele koccanni, ütközni. Na
erre mondják, hogy telitalálat!
Én meg nem kezdtem el magyarázkodni, hogy ugyan a kérdezőknek igazuk van,
elvileg nem koccan, de mégsincs igazuk, mert ez simán, lelkiismeret-furdalás
nélkül beledurran az előtte menőbe, minek keserítsem el őket. Beledurran,
ráfut, koccan, mivel hiányzik belőle egy sor gomb. Méghozzá az a sor gomb,
amely ezekért az igen ügyes, helyettünk is figyelő, minket óvó biztonsági
funkciók működéséért „felelnek", ugyanis a ráfutásra, sávelhagyásra és elalvásra
figyelmeztető rendszer még feláras extra.
Nem ábrándítottam ki az érdeklődőket, miért tettem volna, enélkül is meggyőző
autó az Xc60-as, engem is levett a lábáról. Pedig nem a SUV-ok a kedvenceim, de
ha már SUV, akkor legyen Volvo!
Az XC60-as például kifejezetten sportos. Sőt, ha nem láttam volna időközben az
S60 Conceptet, akkor egyenesen azt állítottam volna, hogy ez a legsportosabb
Volvo - az R modelleket leszámítva. Méghozzá úgy, hogy közben megtartotta az
olyan hagyományos skandináv értékeket, mint a letisztultság, az egyszerűség
és az agressziómentesség.
Egyszerű és letisztult, mégsem unalmas, számtalan játékos részletet elrejtettek
a formatervezők a négy és fél métert meghaladó hosszúságú karosszérián
(hossz/szélesség/magasság: 4628/1891/1713). A nagyobb szabadságot engedő
LED-technika miatt főként a fényszórók tűnnek ki a megszokott részletek -
V-alakú hűtőmaszk, izmos, széles vállak - közül, míg a nappali fény első
függőleges elrendezése csak szokatlan, addig a hátsó fénycsík gyönyörű, s nem
utolsósorban az XC60-ast is jól azonosíthatóvá teszi.
A belső tér szintén tipikusan Volvós, a lebegő középkonzol, az ergonomikus
műszerek és kapcsolók, valamint a komfortos ülések miatt régi ismerősként
foglalhatunk helyet benne. A helykínálat is kiváló, a 2774 mm-es tengelytáv
elöl-hátul bőséges férőhelyet garantál, és szerencsére a svédek nem zsúfoltak
bele még plusz két ülést. A magas üléspozíció nemcsak kényelmes, de a
forgalmat is tökéletesen átlátjuk ezáltal, extra biztonságot nyújtva ezzel a
családnak. Habár - ahogy már említettem - a tesztautóból hiányoztak a
hirdetésben szereplő különleges életvédelmi eszközök, azért nem kell félni
benne, hiszen egyszerűen lehetetlenség megjegyezni, felsorolni az összes
beépített berendezést. S ugyan akad extra bőven, a külső-belső felszereltség rendben van, a Momentum csomag több mint elegendő.
Az északi népek mindig híresek voltak a racionális gondolkodásukról, ezért az
utastérben eldugott, ötletes, praktikus megoldásoktól - rejtett pohártartó, a
B-oszlopon hátravezetett szellőzés - sem kell különösebben hasra esni, és a 490
literes - variálható, bővíthető, rögzítési lehetőségekkel jól felszerelt -
csomagtartó nem okoz majd csalódást.
Ahogy a D5-ös jelű dízelmotor sem, erős, kellemes orgánumú, és nem fogyaszt
sokat. Ez persze relatív, de a teljesítmény, illetve a menetteljesítmények tükrében
igazán nem sok a 9 literes átlag. Mert amikor kilő a nagy Volvo, akár 10
másodpercen belül képes elérni álló helyzetből a 100 km/h-t, mi több megfutja a
200 km/h-t. Még a hatfokozatú - Geartronic - automata váltó sem csorbítja
jelentősen a vezetési élményt, lehetne ugyan gyorsabb a kapcsolási ideje, de
ennyit megér egy kis extra kényelem. A futómű, a kormány és a fék együttese
úgyis kárpótol mindenért, az XC60-as személyautósan, már-már sportosan
kezelhető. Azonban az a tény, hogy kanyarokban nem érezni a magas építését,
földúton mindenképpen megbosszulja magát, az XC60-as igazi lételeme az aszfalt.
Egyébként már csak a 10 millió fölötti árcédulja okán sem szívesen vinném
terepre a saját Volvo XC60-asomat, pedig a hajtási rendszere és a vezetéssegítő
rendszerek - pl: lejtmenetvezérlő - miatt ott is gyerekjáték az irányítása, vagyis egy mindent tudó családi autó. S hogy folytassam „sorozatomat", az én
garázsomba is beférne egy ilyen.
