|
Írta: Administrator
|
|
2008. február 18. hétfő 09:32 |
Fejlesztése végéhez közeledve megkezdődött a ©koda
Fabia Super 2000, a Fabia második generációjának alapjaira épült és a Super
2000 kategóriába szánt rali-versenyautó tesztelése.
A ©koda Fabia Super 2000 a FIA vonatkozó szabályaival
összhangban kétliteres hengerűrtartalomra korlátozott, atmoszférikus motorral,
hatfokozatú szekvenciális sebességváltóval és három mechanikus
differenciálművel kialakított összkerékhajtással rendelkezik. Dr. Eckhard
Scholz, a ©koda Auto igazgatótanácsának a műszaki fejlesztési területéért
felelős tagja elégedettségét fejezte ki a tesztek megkezdését illetően: „Az
idén szeretnénk megtalálni az autó legoptimálisabb kialakítását, hogy az
országos és nemzetközi bajnokságokban egyaránt bevethessük. A konkrét
versenyeztetésről a munka előrehaladtával, a teszteredmények ismeretében,
illetve az azt követő homologizáció birtokában egyeztetünk. További terveink
között szerepel, hogy ezt a modellt privát csapatoknak is kínáljuk majd.
Emellett importőreinkkel is az egész világra kiterjedő, szoros együttműködést
tervezünk, akik így szintén közreműködhetnek a versenyautó fejlesztésében."
|
|
Utolsó frissités ( 2008. szeptember 25. csütörtök 10:22 )
|