Ossza meg ezt a cikket barátaival és ismerőseivel a Facebookon!
|
|
|
|
|
|
| Írta: Administrator | |
| 2007. május 04. péntek 13:14 | |
|
"Lefejezték" a modernkori „Ezüstnyílat", vagyis a
kabriósítás folyamata már szupersportkocsi státusszal rendelkező Mercedes-Benz
SLR McLarent is elérte.
Így aztán akár 322 km/h-val is száguldhatnánk nyitott tetővel a német autópályák legbelső sávjában, persze csak ha bírnánk az orkánszerű szelet és kellően vastag pénztárcánk lenne. Valószínűleg, akik megengedhetik maguknak a nyitott csodát, azok sem fognak vele esztelenül száguldozni, inkább sétakocsikázás vagy parkolás közben élvezik a feltűnő formának és a Lambós-ajtónak köszönhető irigykedő pillantásokat. Vagy az utastér kényeztető luxusát, mert hiába F1-es technikán alapul az SLR McLaren Roadster, azért minden földi jóval kényezteti a két utasát. A 2007 szeptemberétől kapható csoda egyébként a coupe technikáját használja, szíve pedig egy kompresszorral feltöltött V8-as erőforrás. A 626 lóerőre és 780 Nm-re képes aggregátot az első tengely mögé építették be, így az SLR McLaren Roadster is a csukott testvéréhez hasonlóan a front-középmotoros autók sorát gyarapítja.
|
|
| Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:39 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|






