A legtöbb jónevű tuningcég tulajdonosa pedig
valószínűleg sírógörcsöt kap egy-egy újabb M3-as generáció feltűnésekor, s ez
már így megy több mint harminc esztendeje. Náluk rosszabb helyzetben csak a
fejlesztőmérnökeik vannak, akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, azért
„kapaszkodnak", hogy utolérjék, vagy legalább megközelítsék a gyári szuper-Bömbi
képességeit. Hát nem irigylem őket!
A legújabb M3-as BMW ugyanis alig 4,8 másodperc alatt éri el álló helyzetből a
100 km/h-t, végsebességét pedig csak az elektronika korlátozza 250 km/h-ban.
Különben ki tudja, hogy mire lenne képes a bajor kupé, hiszen a 3999 cm3-es
V8-as hihetetlen jó kondícióban van - literteljesítménye 105 lóerő. A kemény
420 lóerő mellé kerek 400 Nm-nyi csúcsnyomaték társul, de ennél is szédítőbb
adat, hogy ennek a 85 %-a igen széles tartományban (3000-től 7500-ig) a pilóta
rendelkezésére áll. Persze az M GmbH motorgurui is mindent megtettek azért,
hogy a lehető legtöbbet biztosítsák a topmodell számára, első körben például -
ahogy az már néhány mondattal ezelőtt kiderült - lecserélték az előző
kiadásV6-osát.


A plusz két henger töltését - hasonlóan a másik hathoz - kettős
VANOS változó szelepvezérlés optimalizálja, ráadásként mindegyiknek külön
pillangószelepe van, szóval nem csoda, hogy pörgős az M3-as. Az eldőjénél 15
kg-mal könnyebb aggregát egyébként ugyanabból a műhelyből származik -
Landshutból -, ahol a BMW Sauber F1 Team erőforrásai készülnek. Az alacsony
töltésű dupla VANOS pedig nemcsak a motor spontenaitását növeli, de segít
alacsonyan tartani a károsanyag-kibocsátást és az üzemanyag-fogyasztást. Így
akár az is előfordulhat - bár valószínűleg nem ez lesz a jellemző -, hogy az
M3-as BMW 12,4 liter ólommentes üzemanyaggal beéri 100 kilométerenként.
Az erőátvitel a hátsó kerekekre egy hatfokozatú manuális sebességváltón,
valamint egy teljesen új fejlesztésű hátsó differenciálművön keresztül
történik. Utóbbi az útviszonyoktól függően akár 100 százalékos nyomatékzár
kialakításával gondoskodik az optimális vonóerő-átadásról. Persze az M3-as
magabiztos uralhatóságához hozzájárul a teljesen új, könnyűszerkezetes építésű
futómű, na meg a BMW-nél DSC névre keresztelt menetstabilizáló.
Gyakorlott
pilóták ezt a védelmi eszközt akár ki is iktathatják, mégpedig az MDrive
autókonfigurátor segítségével, amely többek között felügyeli az elektronikus
csillapítás-szabályozó rendszert - a csillapítóerők szabályozásával a
függőleges irányú lengéseket, valamint fékezéskor és gyorsításkor illetve
kanyarban fellépő bólintó és oldalirányú billenéseket mérsékli -, de vezérli a
szervokormány rásegítésének érzékenységét, nagyságát, vagy éppen a gázreakciók
gyorsaságát. A Compaund tárcsákkal szerelt fékrendszer pedig nemcsak nagyszerű
hatásfokával, teljesítményével hívja fel magára a figyelmet, de még a kupé
súlyának alacsonyan tartásához is hozzájárul.

Épp úgy, mint a szénszálas erősítésű műanyag tető, amely pont a kocsi
„legérzékenyebb, legkényesebb" részéről csen el fontos kilókat, alacsonyabb
súlypontot eredményezve. Amúgy a közeli rokonság, a viszonylagos hasonlóság
ellenére alig van közös alkatrésze a „mezei" 3-as Coupéval, csak a
csomagtér-fedél, az ajtók, valamint az első-hátsó lámpatestek egyeznek meg. A
látványos levegőbeömlő-nyílások, a hangsúlyos motorháztető-domborítás
(„powerdome") azonnal elárulják a BMW képességeit, további könnyen felismerhető
stílusjegyek a középen kivezetett dupla ikerkipufogók, vagy a sárvédőbe vágott
kopoltyúk. A tükrök és a könnyűfém felnik designja sem mindennapi, ráadásul
négy szín csak az M3-as BMW-hez rendelhető.
Az utastér atmoszférája már-már visszafogott a kocsi kvalitásaihoz képest,
belül az M3-as inkább tűnik luxusautónak, mint vérbeli sportkocsinak. De emiatt
a négyszemélyes BMW a mindennapi használat során is tökéletes társ, az ülések
komfortosak, a kényelmi felszereltség első osztályú, a helykínálat pedig még a
csomagtartóban is megfelelő (430 literes). Persze azért jócskán vannak árulkodó
jelek, egy már rögtön a beszállásnál, a küszöb büszkén hirdeti az eredetét.
Aztán ott van a 330 km/h-ig skálázott kilométeróra, vagy a 8000 felé pörgő
fordulatszám-mutató, de különleges a vezető lábtámasza, és az ajtó belső kárpitozása
is.
Az új M3-as méltán lép nagy elődei útjára és arat fényes sikert. Nem véletlen,
hogy sokak szemében még mindig a bajor kupé a nagy "Ő", az etalon a sportkocsik között, vagy éppen a
sportosság szó a szinónimaszótárban.