
Nem a formájával lopta be magát a szívünkbe a
Verso. Bár azzal sincs különösebb baj, de közel sem annyira jópofa, mint az
Urban Cruiser, nem annyira modern, mint a Prius, és nem annyira újszerű, mint
az IQ. Egyszerűen Toyota, egyszerűen kisbusz, tökéletesen illik rá a Kia Venga
cikkben feltűnt kategorizálás, avagy jelző: unalmas, de hasznos.
Frankfurti túránk miatt viszont kifejezetten örültünk a méretének, s innen a
bevezetőben már taglalt „probléma", az új Verso méretében pont a régi Corolla
és az Avensis Verso között helyezkedik el. Amúgy inkább a Corollához áll közel,
de a 4440 mm-es hosszú karosszéria és a 2780 mm-es tengelytáv éppen elbírja a
hétüléses konfigurációt.
Hét üléses, de szívem szerint senkit nem kényszerítenék be a leghátsó kettőre.
Nem rosszabb, nem jobb, mint a kategóriatársai, de a „hatodik és hetedik"
férőhely inkább csak szükség(megoldás). Szerencsére nekünk nem kellettek, így
jócskán kibővítettük a - hét üléssel - 189 literes csomagteret, a puha
csomagtérrólóig mért 440 litert ki is használtuk rendesen. Külön értékeltük,
hogy volt hova bedugni az elektromos hűtőtáskánkat, így folyamatosan hideg
üdítő állt a rendelkezésünkre.

A középső sor három különálló ülésből áll, csúsztathatóak előre-hátra,
előredönthetőek teljesen, illetve a támlájuk szöge külön is állítható;
egyszóval prímák. Konfigurációtól függően nagy a lábtér, bőséges a fejtér, s
maguk az ülések is kényelmesek: lehet pihenni rajtuk, ideálisak a hosszú távú
utakhoz. Jár hozzájuk továbbá két lehajtható asztalka, pohártartó és
kabátakasztó, a középső ülés pedig könyöktámaszként funkcionálhat. Az első
sorban még ennél is királyabb, szélesebbek a fotelok, van könyöktámasz, s innen
állítható a kétzónás digit klíma. A helykínálatra ugyanaz érvényes, mint egy
sorral hátrébbra, csak széltében több hely jut az itt ülőknek. A belső design
szintén rendben van, bár személy szerint én visszasírom a régi Corolla Verso
belső kialakítását. Ez már csak kötekedés, mert a középre helyezett műszerek a
vezetőre néznek, a széles középkonzolon minden egyértelmű, a váltó pedig a
kormány közelébe, a magasba került. Az apróságokat két kesztyűtartó várta, a
felső hűthető, az ablakok elöl-hátul elektromosak, a rádio a jó fogású
kormányról vezérelhető. Szóval keresve sem találhattunk volna ideálisabb utazóautót,
illetve azért mégis. De ez csak a motoron és a felszereltségen múlt.
Szép fehér Versónkban ugyanis „csak" egy 1,6 literes szív dobog(ott), igaz, 132
lóerővel és egy hatfokozatú manuális váltóval. Hosszasan lehetne vitatkozni,
hogy egy ekkora kasztni mozgatásához elég-e egy viszonylag kisköbcentis
erőforrás. Tapasztalataink azt mutatják, elég. (Egyébként a vásárlók is minket
igazolnak, ez a konfiguráció a legnépszerűbb Magyarországon.) Pont. Nem
versenyautó - de hát egyterűként miért is lenne az -, mégis 2500 km alatt sehol
nem váltunk útakadállyá, beleértve a német autópályákat is, persze a nagy
forgalom miatt már azok sem a régiek. Mindenesetre alacsony fordulatszámon tartva a motort, a
kapcsolásra figyelmeztető jelzéseket figyelembe véve nyugodtan,
komótosan és nem utolsósorban csendben autózhatunk a Versóval, ekkor ráadásul
meglepően takarékos a 16 szelepes motor. Előzni viszont csak nagy
körültekintéssel szabad ilyenkor, gyorsuláshoz vagy másik autó kerüléséhez
érdemes kettőt, olykor hármat visszakapcsolni a váltóval. Magasabb
fordulatszámon jóval nagyobb élénkséget biztosít, cserébe néhány más paramétere
- zaj, fogyasztás -„romlik le" a Toyotának. Ha van elég szabad hely, akár a
180-at is megfutja a Verso, a 130-140-et könnyedén tartja, mégis talán a
100-110-es tempót szereti leginkább. A feszes hangolású futómű bírja a strapát,
nem dől ijesztően a kasztni, ennél a motornál erősebbet is kibírna. A fék és a
kormány teszi a dolgát, amolyan toyotásan észrevétlenül. Végül jöjjön a
fogyasztás! Talán a motorhoz kapcsolódó visszafogottságunknak vagy a hosszú
egyenletes autópálya-szakaszoknak köszönhető, hogy sikerült megközelítenünk a
gyári adatokat, frankfurti túránk során 7 literes átlagot mértünk.
Nem bántuk meg hát, hogy Toyota Versóval utaztunk Németországba! Tágas, még
alapszinten is jól felszerelt utazóautót ismertünk meg benne, egyedül a
tempomatot és az üvegtetőt hiányoltuk belőle. A 6 millió tízezer forintba azonban
ezúttal ennyi fért!