Ossza meg ezt a cikket barátaival és ismerőseivel a Facebookon!
|
|
|
|
|
|
| Írta: Administrator | |
| 2006. október 27. péntek 01:00 | |
|
Hamarosan újabb taggal gyarapodik a keménytetős
kabriók osztálya, 2007 tavaszán a kereskedésekbe kerül a 3-as BMW Convertible
változata.
Az új trendnek megfelelően a BMW
váltott, lecserélte a hagyománytisztelő vászontetőt, s legújabb kabriója felett
immár háromrészes fémtető feszül. Pedig semmi jel nem mutatott arra, hogy a
bajor gyár beadja a derekát, hiszen a luxus hatos, és a sportos Z4-es utasterét
is a régi, puhább anyag fedi el az időjárás viszontagságai elől. A 3-as sorozat
négyüléses kabriója esetén viszont a modernebb technikára szavaztak a
fejlesztők, de szerencsére néhány vetélytársával ellentétben ez nem ment a
kocsi formájának a rovására. Pedig még a csomagtartó is méretes, nyitott tető
esetén 210 literes (csukva 350), ráadásul a hátsó ülések előredöntésével
bővíthető. A 22 másodperc alatt nyíló, illetve záródó tető egyéb
különlegességet is rejt az utastérben, a BMW ugyanis elkészítette az első
fényvisszaverő bőrkárpitot. Ez akár mínusz húsz fokot is jelenthet napsütésben,
vagyis a 3-as kabrió jócskán kíméli az utasok, valamint a ruháik
tűrőképességét.
A forgalmazás kezdetén kétféle motorral vásárolható majd meg a BMW, egy 218
lóerős és egy duplán feltöltött, 306 lóerős hathengeressel, később azonban
dízelekkel és kisebb benzinesekkel is kiegészül a paletta.
|
|
| Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:40 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|






