|
Írta: Admin Viewer
|
|
2011. május 24. kedd 23:06 |
A világ első automobilja, a Benz-Patentwagen és több, mint 80 lenyűgöző szépségű Mercedes-Benz veteránautó özönlötte el a hétvégén Budapest és Kecskemét belvárosát.
A VI.
Mercedes-Benz Classic Csillagtúra az autózás 125 éves történetének tiszteletére
indult útjára május 20-án Budapestről, majd másnap folytatta útját
célállomására, Kecskemétre. A rekordszámú,
80 veteránautóból álló mezőnyt Szentes Tamás, Budapest
főpolgármester-helyettese indította útjára a világ első autója, a
Benz-Patentwagen üléséről.
A VI. Mercedes-Benz Classic
Csillagtúra versenyzői az első nap Budapest környékét fedezték fel, és este
érkeztek meg budapesti Széchenyi térre. A látványos esti befutót követően a
versenyzők 125 lufit engedtek el az ég felé, hogy megemlékezzenek az idén 125.
születésnapját ünneplő autózásról és az első autó feltalálójáról, Carl
Benz-ről. Az átlagtartó ügyességi verseny
résztvevői szombaton Kecskemét felé vették az irányt: az újonnan épülő
kecskeméti Mercedes-Benz gyár meglátogatását követően, szombat délután érkeztek
meg célállomásukra, a kecskeméti Kossuth térre. A látványos mezőnyt lelkes
közönség fogadta, akiket nemcsak az oldtimerek, de a világ első autója, a
Benz-Patentwagen is lenyűgözött. A versenyzők a Csillagtúra két
napján közel 380 km-t tettek meg, és összesen 16 szakaszon mérték össze
ügyességüket az átlagtartó verseny során. Ennek lényege, hogy adott útszakaszt megadott
időre, századmásodpercre pontosan kell teljesíteni. Így a különböző életkorú és teljesítményű járművek egyforma
eséllyel indulnak, hiszen a lóerők helyett a sofőr és mitfahrer ügyessége,
együttműködése, tapasztalata számít.
A VI. Mercedes-Benz Classic
Csillagtúra eredménye:
I.
helyezett: Erdélyi Zoltán-Erdélyi Zoltánné, 206 hibapont
(Mercedes-Benz W107 280, 1975)
II.
helyezett: Marosi György-Marosiné Vince Ágota, 245
hibapont (Mercedes-Benz W113 280 SL, 1969)
III.
helyezett: Ilkovits Ádám-Kemenes Csilla, 247 hibapont
(Mercedes-Benz W121 190 SL)
|
|
Utolsó frissités ( 2011. május 25. szerda 01:25 )
|