|
Írta: Admin Viewer
|
|
2010. szeptember 29. szerda 01:43 |
A Volkswagen Amarok modellje nyerte az első alkalommal kiírt „Nemzetközi Pick Up Díjat”.
Az újonnan alapított kitüntetést ugyanazon zsűri ítéli oda, amely a tekintélyes „Év Áruszállítója” díjról is dönt.
Ezúttal is bizonyított a duplafülkés Amarok: a 23 ország egy-egy képviselőjéből álló zsűri az írországi átfogó tesztelést követően választotta az első helyre a Volkswagen Haszonjárművek új pick up-ját. Az Amarok gazdaságossága mellett mindenekelőtt - utcán és terepen egyaránt - kiváló menettulajdonságaival szerezte meg a jelentős elismerést, de a Torsen-differenciálművel szerelt, igény szerint kapcsolható vagy állandó összkerékhajtással működő hajtásrendszerek is nagy sikert arattak.
Az utóbbi változat a zsűri indoklása szerint azért is különösen nagy jelentőségű, mivel a pick up-ok esetében egyre gyakoribbak az inkább utcai használatra összpontosító alkalmazások. Az Amarok mind az öt ülésén kiváló üléspozíciójával, illetve gazdag felszereltségével is meggyőzte a bírákat. Szintén komoly elismerést aratott az egyaránt kiemelkedően takarékos és nyomatékos kétliteres Biturbo-TDI, amely 120 kW/163 LE teljesítményével mindenkor élvezetes vezetést biztosít.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 29. szerda 02:40 )
|