A francia gyár szerint mindenképp,
közvélemény-kutatásaikból, majd ezek elemzéséből legalábbis egyértelműen
kiderült, hogy az emberek egy jelentős csoportja olyan autót szeretne, amely
nem fér bele a már meglévő kategóriákba. Egy szedán túl konzervatív, egy lejtőshátú
túl kicsi, egy hagyományos SUV pedig túl ellenszenves számukra. Ők egyszerre
modern, magas presztízsű és egyedi autót szeretnének, amely élvezetesen
vezethető és többféle szerepben is jól teljesít - függetlenül az
élethelyzettől. A Peugeot válasza számukra a 3008.
Az új modell neve önmagáért beszél: a 3-as elhelyezi az autót a Peugeot kompakt
középkategóriájában, a dupla nulla jelzi, hogy az eredeti választékot kibővítő,
„másmilyen" típusról van szó, a 8-as pedig a generációt jelöli az adott családon
belül.
Mint minden Peugeot-ra, a 3008-asra is jellemző az erős, dinamikus stílus, a
könnyű felismerhetőség, valamint a folytonos változás, újszerűség. Ennek
megfelelően az új modell eredeti arányokat mutat, tipikusan oroszlános
részletekkel, design-elemekkel.
A márkaidentitáshoz tartozó, nagyméretű hűtőmaszk jól idézi a SUV-ok kemény
világát, de e hatást erősítik az első kötény fekete védőelemei és krómkeretes
ködlámpái is. Ezzel szemben az áramvonalas fényszóró kifejezetten barátságos, a
belőle kiinduló, a kocsin végigfutó törés hangsúlyozza a kasztni
magasságát. Az izmos, hátulról domborodó sárvédők kiemelik a robosztusságát, a
fénydiódás lámpák pedig rávilágítanak a Peugeot innovatív oldalára.
A 4365 mm hosszú, 1837 mm széles és 1639 mm magas karosszéria, valamint a 2613
mm-es tengelytáv tágas belsőt ígér, s az ajtók feltárulásakor nem is kell
csalódni. A vezetőhely környezete olyan, akár egy repülőgép pilótafülkéje,
látszik rajta, hogy a vezetés öröméért tervezték. A vezetővel szemben a fő helyet
az alul lapított kormány és a fekete alapon, fehér számlapos, fehér vagy piros
mutatós, fehér háttérfényű műszerek foglalják el. A középkonzol a műszerfal
meghosszabbításának tűnik, lendületes íve magában foglalja a váltókart, majd
hátrébb széles kartámaszt képez.
A légkondicionáló, az audio, illetve a telematikai berendezések kezelőfelülete
felett billenőkapcsolók sora szolgál a vezetőtámogató rendszerek beállítására.
Ezek éppúgy hozzájárulnak a repülőgépes hatáshoz, mint a vetített kijelző
behúzható polikarbonát háza, amely a látótérben jeleníti meg a kívánt
információkat.
A tágas utastér mindenkinek kellő komforttal szolgál, az ülések szélesek, a
lábtér bőséges, és természetesen a magasság is több mint elegendő. Az előretolt
szélvédőnek és a hatalmas, üveg panorámatetőnek köszönhetően pedig éjjel-nappal
kellemes atmoszférát garantál az utasoknak, s még az automata
szellőzőberendezés is állítható hátul.

Rengeteg a praktikus rekesz, tároló, a kabinban pontosan 50 liternyi tér várja
az apróbb „kacatokat". Ezt „egészíti ki" a remekül variálható, kalaptartó alatt
512 literes csomagtartó. Padlójának magasságát három fokozatba lehet állítani,
akár a műszerfalig teljesen sík padló is kialakítható.
A felszereltség szintén első osztályú, különösen a vezetést támogató rendszerek
terén emelkedik ki a mezőnyből a Peugeot. A franciák vetített kijelzésnek
hívják a Head up Display-t, amely nemcsak a sebesség, a tempomat adatait írja
ki, hanem a követési távolságot is folyamatosan jelzi. Utóbbi rendszer segít a
sebességnek megfelelő követési távolság tartásában, működési tartománya 70-től
150 km/h-ig tart. A kézifék elektromos és automatikus, mindegyik változatban
széria a dombsegéd, és új nemzedéket képvisel a felszereltségi szinttől függő
multimédiás (navigációs) berendezés.
A rengeteg segédberendezés mellett a 308-asban bizonyított futómű is remekül
helytáll, nagy magassága ellenére igen jó agilitást ígér a gyár. Különösen a
Dynamic Roll Control rendszerrel szerelt változatokhoz, itt egy passzív
hidraulikus rendszer „harmadik lengéscsillapítóként" működve megakadályozza a
karosszéria dőlését, billegését. (Kanyarban és hirtelen kikerüléskor a rendszer
hidraulikusan összeköti a két hátsó lengéscsillapítót, ezáltal növeli az aktív
biztonságot.) Terepen az opcióként megvehető Grip Control csomag segíthet,
amely az ötféle üzemmód - normál, hó, terep, homok, ESP off - valamelyikével
biztosítja a mindenkori könnyed haladást. Hagyományos összkerékhajtás nincs,
később a 2011-ben érkező hybrid verzió jelenthet erre új alternatívát.
A Peugeot egyelőre négyféle motort kínál a 3008-hoz, két benzinest, két dízelt,
utóbbiak közül az egyiket kétféle teljesítménnyel. A 2 literes HDI 150 és 160
lóerős kivitelben is elérhető a vásárlók számára, attól függően, hogy automata
vagy manuális váltóval választják-e. A kisebb 1,6-os dízel 110 lovas, és
manuális vagy automata váltó egyaránt párosítható hozzá. A szintén 1,6-os,
BMW-vel közösen fejlesztett benzinesekhez ezzel szemben csak kézi egység
kapcsolható, az erősebbhez hatos, a gyengébbhez ötfokozatú váltó jár.
Országtól függően négyféle kivitelben kapható a 3008, kilenc külső színnel és
kétféle, felszereltségtől függő, belső alaphangulattal. Végül még mindenképpen
meg kell említeni, hogy 2011-től a 3008 lesz a PSA konszern első Hybrid4
technikával felvértezett járműve.