|
Írta: Administrator
|
|
2009. május 15. péntek 11:40 |
A „GTD" jelzés gazdag
hagyományokra tekinthet vissza a Volkswagen háza táján, az első „dízel GTI",
azaz Golf GTD ugyanis még 1982-ben jelent meg a kínálatban.
Az új GTD a hagyományoknak megfelelően legendásan
alacsony üzemanyag-fogyasztással jelenik meg, common-rail erőforrása 100
kilométerenként mindössze 5,3 liter üzemanyagot igényel, kilométerenként
átlagosan csupán 139 gramm szén-dioxid kibocsátása mellett. Mindezen erényeihez
222 kilométer/óra csúcssebesség és 8,1 másodperc alatti álló helyzetből 100
kilométer/óráig mért gyorsulás társul.
Akárcsak a GTI, hatfokozatú manuális sebességváltója helyett
extrafelszerelésként a GTD is rendelhető a szintén hatfokozatú DSG váltóművel,
amelyet számos szakértő napjaink leghatékonyabb automata konstrukciójának tart.
A már alapkivitelében sportfutóművel és 17-colos könnyűfém keréktárcsákkal
szerelt GTD illetve a GTI közötti közeli rokonság egyfelől rendkívül mozgékony
menettulajdonságai, másfelől megjelenése és felszereltsége tekintetében is
egyértelmű. A GTD külsejével is azonnal jelzi, hogy a legsportosabb
dízelmotoros Golf áll előttünk. Első lökhárítója, hűtőrácsa és fényszórói
teljesen megegyeznek a GTI elemeivel, a rács piros csíkjai azonban a GTD elején
krómozott változatban jelennek meg.
Az utastér kialakítása ugyancsak a Volkswagen GT-filozófiája jegyében
született. A szériakivitelben szereplő „fekete-fehér" csúcs-sportülések, az
alul lapított karimájú, 3-küllős bőrbevonatú sportkormány, a bőr
kézifékmarkolat és váltókar-mandzsetta világosszürke díszvarrásai, illetve a
fekete mennyezetkárpit mindössze néhány a GTD markáns stílusjegyei közül. Az
autó hazánkban egy hónap múlva, májustól lesz rendelhető.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. szeptember 20. hétfő 01:34 )
|