Meglehetősen hosszú idő alatt jutott el a tervezőasztaltól a gyárkapuig a német mini, de végre véget érhetnek a találgatások vele kapcsolatban, mivel Frankfurtban debütál az Up! szériaváltozata.
Az Up! a kevésbé sikeres Foxot váltja, de karosszériája még elődjénél is jóval kisebb. 3,54 méter hosszú, 1,48 méter magas és 1,64 széles, tengelytávja pedig 2,42 méter. Mégis a Volkswagen állítása szerint kényelmes helyet kínál négy felnőttnek.
Az új MQB moduláris platformra épül - elsőkerék-hajtással, megcáfolva azokat a találgatásokat, hogy a motor a hátsó tengely fölé kerül. Enélkül is maradt érdekesség az Up! motorterében, a Volkswagen csöppségében debütál az új háromhengeres motorcsalád, 60, illetve 75 lóerős teljesítményszinttel. Mindkettő elérhető lesz BlueMotion technológiával, így a fogyasztásuk 4,2 és 4,3 liter körül alakul (természetesen 100 kilométerenként). Emellett az Up! kapható lesz egy 68 lóerős földgáz által hajtott erőforrással, később pedig elektromos változat is rendelhetik majd a vásárlók.
Az értékesítése decemberben kezdődik, háromféle felszereltségi szinttel. Az alapot a take-up! jelenti, a közepes felszereltség neve: move-up!, a csúcsot meg a high-up! jelenti. Az extralistán is találni érdekes dolgokat, például önmagától fékezésre képes, ütközésmegelőző vagy a Navigon multimédiás rendszer. A Frankfurtban bemutatkozó Up!-nak ugyan még hivatalos ára nincs, de előzetes információk szerint akár 8500-10000 euro körül alakul majd az alapár.